A XVII-ik század végén egy francia regényíró fantasztikus munkájában –Verne Gyula egyik előfutáraként- arról vizionál, hogy ha a camera obscura látszólagos képét valami nagyon ragadós anyaggal bevont papírra vetítenék, akkor talán a kép még rá is ragadhatna. Nem rossz idea, nekem tetszik, de sajnos még a mai napig sem sikerült realizálni. Volt és van helyette más.
A camera obscurára hosszú ideig nem volt szükség, csak mint gyermekek és kíváncsi felnőttek játékszere volt jelen őseink életében. Ma megint ugyanide ’fejlődtünk’, azaz az obskúrus kamrával készített képekre igazából semmi szükség, csak játékos, kísérletező kedvű gyerekek és felnőttek próbálkoznak vele, több-kevesebb eredménnyel.
Magyarországon még a tízes években tudtak egy remek camera obscuráról. Gyulafehérváron. 1792-ben építették. A Batthyányeum csillagdának a teraszán állt az a kis kőház, melynek alapterülete nem haladta meg a négy négyzetmétert. Piramis alakú tetejéből egy kis kémény nyúlt ki, amelyben egy nagy gyújtótávolságú gyűjtőlencse vetítette a képet egy 45 fokban beállított tükörre, amit körben el lehetett forgatni. A képet a szoba közepén álló asztal fehér lapjára vetítette. Sok látogató állta körül az asztalkát mindig, különösen, hogy egy kis legenda járta a környéken, miszerint a bűvös kamra segítségével mindent meg lehet látni, ami Gyulafehérvárott történt. Lehet, hogy a jelenben sok mindent megmutatott, de a jövőbe biztos nem lehetett nézni vele. Senki nem látta előre, hogy a várost Alba Juliának fogják néhány éven belül hívni, és az lesz vele, ami lett. Én viszont speciel semmit nem tudok azóta a bűvös kamráról.
Aki ennél többet akar tudni erről a varázslatos eszközről, olvassa el Kolta Magdolna: Képmutogatók című könyvét, aminél jobb magyar nyelven még nem íródott e témában.