Dozvald János: Tarolt a vörös iszap

0
116

Lábjegyzetek a XXIX. (huszonkilencedik) Sajtófotó kiállításhoz

“A sajtó a társadalmi lét egyik eszményi funkcióját szolgálja: az intézmények, a hatalom és a törekvések átláthatóságát biztosító nyilvánosságot” – olvashattuk valahol.
Az olvasók zöme azonban csak kis mértékben kíván élni azokkal a lehetőségekkel, amikhez a tájékoztatás hozzásegíti. Az olvasók zöme találgatással, sőt, zsigerből ítélkezik, oszt jogosítványokat, néz körmére a hatalmon lévőknek. A nép törekvése nem oly eszményi, mint azt Petőfi hevétől megvezetve gondolnánk. Gyarlóságokkal terhelt, másrészről olyan közterhekkel béklyózott, melyek ésszerűek ugyan, de élethosszon végül mégis lelakják, kilúgozzák érdeklődésünket. Végül már csak a keresztrejtvényt keressük. És lám, fotó-keresztrejtvény nem létezik!
Az ember kompenzál: legalább annyira kíváncsiskodik, mint tájékozódik, élvezkedni, kéjelegni, dühöngeni, intimitást lopni akar, kárörvendeni legalább, sajtó-tájékozottságából legfeljebb törzsasztal körüli okostojás hierarchiákat gründol a maga előnyére. A sajtó tele van eme gyarló ambíciók szolgálatával. Ráadásul, az újságíró legalább annyira tévelygő lény, mint az olvasó. A modern sajtó a gyakorlatban gyarlóságok adásvételének terepe. Ám efölött váltig ott lebeg a szociálisan pozitív, közüdvös funkciók szolgálatának és védelmezésének eszméje. (legalábbis nálam :-)) A sajtópályázattól is efféle eszmék védelmét várom.
A fotó azonban eszméktől távoli nyelvén beszél.
Hogy mi mindent gondol s hogyan kommunikál a modern ember vizuálisan, nos, e statisztikai hangsúlyú kérdésre a mindenkor adható válasz elég botor fejlemények függvénye, főleg a fotográfiai eszközök valamint a képrögzítő és képfeldolgozó technikák bámulatos fejlődésének köszönhetően. Néhány éve épp Kepes András pendítette meg, hogy állítólag már a sajtófotósok is csalnak.
Másrészt itt van a vizuális kultúra, mint olyan. Kezdünk (na, én nem, csak Ti) holmi megrészegült lényhez hasonlítani, aki gépileg és mértéktelenül tölti magába a vizuális nedüt, és aztán képet rókázik. Míg a sokaság egyféle vizuális delirium tremensben fetreng, míg a dilettánsok gyönyörködve szépet habzsolnak, míg a hatványozódva szaporodó vizuál-kiokosítottak szociológiai köldökük táján tapogatnak teoretikus forradalmak lehetősége után, aközben a sajtófotót a funkció többé-kevésbé egészségesen tartja.