17.9 C
Budapest
Thursday, March 28, 2024

Együtt-lét fotópályázat – Végeredmény

A mai nap került sor az EGYÜTT-LÉT HAGYOMÁNYOS KULTÚRÁK EGYÜTTÉLÉSE A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN címmel meghirdetett nemzetközi fotópályázat eredményhirdetésére.

A pályázat célja az volt, hogy a magyar elnökségi félév során méltó kiállítással mutassák be a Kárpát-medencében és Moldvában (Románia) élő közösségek életét.

A zsűri által legjobbnak ítélt pályaművekből az Országház előtt, a Kossuth téren látható majd 2011 márciusától egy nagyszabású kiállítás augusztus közepéig.

A díjazott képekből február első hetében kiállítás nyílik majd Brüsszelben, az Európai Parlament épületében is.

***
Sajtóközlemény

A Magyar Országgyűlés 2010. július 12-én „ EGYÜTT-LÉT HAGYOMÁNYOS KULTÚRÁK EGYÜTTÉLÉSE A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN” címmel nemzetközi fotópályázatot hirdetett meg, a Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház szakmai segítségével.

Térségünkben egyedülálló kulturális értéket jelent a különböző nyelvű és kultúrájú közösségeknek az elmúlt évszázadok során kialakult hagyományos együttléte. A magyar EU-elnökség idején kiemelt hangsúlyt kap a regionalizmus kérdése, a nyelvek és kultúrák sokszínűsége, a kisebbségek hagyományainak megőrzése. Ugyanezen értékek védelme a Lisszaboni Szerződésben lefektetett uniós célokban is megfogalmazást nyert: „az Unió tiszteletben tartja saját kulturális és nyelvi sokféleségét, továbbá biztosítja Európa kulturális örökségének megőrzését és gyarapítását.” Ezért a magyar EU-elnökség egyik fontos célja Európa kulturális sokszínűségének támogatása.

Pályázni a határon túl élő magyar kisebbségeknek a többi kisebbséggel és a többségi népcsoporttal való együttélésről, valamint a Magyarországon élő kisebbségek, nemzetiségek életéről készült képekkel lehetett 2010. november 30-ig.

Négy kategóriában pályázhattak a jelentkezők:

• Emberábrázolás, portré
• Építészet, környezet, tárgyi világ
• Mindennapi élet
• Ünnepek és hagyományok

Pályázhattak az EU tagországai, valamint a Magyarországgal szomszédos államok állampolgárai, hivatásos és amatőr fotográfusok egyaránt.

A pályázat célja az volt, hogy a magyar elnökségi félév során méltó kiállítással mutassák be a Kárpát-medencében és Moldvában (Románia) élő közösségek életét.

A zsűri által legjobbnak ítélt pályaművekből az Országház előtt, a Kossuth téren rendezünk majd 2011. márciusától egy nagyszabású kiállítást, mely augusztus közepéig lesz látható.

A díjazott képekből február első hetében kiállítás nyílik majd Brüsszelben, az Európai Parlament épületében is.

A legjobb pályázatok a kiállításhoz kapcsolódó katalógusban is megjelennek.

A pályázatok elbírálása:

A zsűri elnöke: Méry Gábor, fotográfus
A zsűri tagjai:
Ádám Gyula (Románia), fotográfus
Dorel Găină Gerendi (Románia), fotográfus, egyetemi tanár
Gőbölyös Luca, fotográfus
Kincses Károly, fotómuzeológus
Huszár Tibor (Szlovákia), fotográfus
Petrányi Zsolt, a Műcsarnok igazgatója

A zsűrizés négy fordulóból állt. Az előzsűrizésre 2010. november 15. és december 3. között került sor, nem nyilvános, nem közvetített formában. A 2010. december 7-i nyílt, interneten keresztül (www.fotoklikk.eu) következő fordulóban a zsűri tovább szűkítette a kategóriák képanyagait. Ugyanezen a napon döntött a zsűri, immár a nyilvánosság kizárásával a döntőbe jutott képek végső sorrendjéről.

2010. december 10-től online közönségszavazás indult az 500 eurós közönségdíj odaítéléséről, melyen a nyílt fordulóban továbbjutott művek vehettek részt.

A 2436 pályázat benyújtása során 4662 kép érkezett be.

A Magyar Országgyűlés elnöke a nemzetközi fotópályázat győzteseinek összességében több mint 10,000 euró összegű díjat ad át.

Díjazottak:

1.Emberábrázolás, portré
I. VARGYASI LEVENTE: Őrzött álom
II. EGYED UFÓ ZOLTÁN: Faluszépe c. sorozat
III. STALTER GYÖRGY: Józsefváros c. sorozat

2. Építészet, környzet, tárgyi világ
I. EGYED UFÓ ZOLTÁN: Digimánia c. sorozat
II. ZSELINSKY MIROSLAV: Pozsony c. sorozat
III. GABOR DVORNIK: Nagybörzsöny c. sorozat

3. Mindennapi élet
I. SÁNTA ISTVÁN CSABA: Tél Erdélyben c. sorozat
II. HAÁZ SÁNDOR: A malomban c. sorozat
III. KEREKES M. ISTVÁN: A templom őre

4. Ünnepek és hagyományok
I. KEREKES M. ISTVÁN: Máramarosi liturgia c. sorozat
II. SÁNTA ISTVÁN CSABA: Keresztalja
III. KLOTZ MIKLÓS: Viselet Máramarosban

Közönségszavazás

HAÁZ SÁNDOR: A malomban c. sorozat

Darányi Zsolt
Darányi Zsolt
A szerző 2003, a FotoKlikk.hu megalakítása óta ötletgazdája, megvalósítója és főszerkesztője e portálnak. A 2006-ban alapított FotoKlikk a Fotográfiáért Alapítvány kuratóriumi elnöke. Építészmérnök, grafikus, typográfus, 3 évtizede az IT szektorban keres és fejleszt különleges technikai megoldásokat, most épp az élő közvetítés területén. Bővebben>>

Related Articles

Egy Klikkhez tartozunk!

5,488RajongókTetszik
197KövetőKövetés
678FeliratkozóFeliratkozás

Latest Articles