10.8 C
Budapest
Friday, March 29, 2024

Dozvald János: Mérlegen az őstojás

avagy a +Műhely Alkotó Csoport Kiállítása az Eötvös 10 nevű kulturális színtéren.

Feltehetőleg a beadott képekből kerekedett ki a végső cím, mert az eredeti munkacím Természetes – Mű volt.
Meghökkentő, hogy márkás nevek ettől munkának lendültek. Az efféle ösztönzés gyengécske relevanciával bír, hiszen az emberi gondolkodás szempontjából lényegtelent állít a figyelem előterébe. Hangzatos sejtetése annak, hogy az emberi lét meghaladott státuszai iránti nosztalgiával károgni kívánunk egyet a modern világ számlájára. Szerencsés volt tehát tőle megszabadulni.
Az őstojástól a fekete lyukig persze semmivel sem épületesebb szókép, hiszen ez sem állít elénk bármi lényeges gondolatot, de felületes fülnek misztikus relációt sejtet, rámozdul a fotós féle, és vonzza e két szó a látogatókat is.

Mi lenne ha én is valami titokzatossal kezdeném?
Mondjuk: 34/13

Darányi Zsolt
Darányi Zsolt
A szerző 2003, a FotoKlikk.hu megalakítása óta ötletgazdája, megvalósítója és főszerkesztője e portálnak. A 2006-ban alapított FotoKlikk a Fotográfiáért Alapítvány kuratóriumi elnöke. Építészmérnök, grafikus, typográfus, 3 évtizede az IT szektorban keres és fejleszt különleges technikai megoldásokat, most épp az élő közvetítés területén. Bővebben>>

Related Articles

Egy Klikkhez tartozunk!

5,487RajongókTetszik
197KövetőKövetés
679FeliratkozóFeliratkozás

Latest Articles