Direkt nem mondom másként. Erdélyi Lajost közel harminc éve ismerem. Akkor ő még sokkal fiatalabb volt. Külsőleg változott itt-ott, de a lényeg majdnem ugyanolyan maradt.
A világ őt érdeklő dolgai iránt nyitott, sokat mozgó, gyakran igen bölcs ember. Ezért szeretek 500 kilométereket autózni egy-egy kiállítás-megnyitója kedvéért.
Kimondós fajta. Semmit nem tart magában, amit lát, hall, észlel, azt azonnal megírja, lefényképezi, elmeséli. Vannak ilyenek, nem marad meg benne semmi. (Hál isten) Ezért szeretek 500 kilométereket…. De ezt már hallották.
Meg lehetne tölteni egy egész könyvet csak az általa leírt cikkek, könyvek, katalógusok bibliográfiai adataival, a lefényképezett képeknek csak a címeivel. De nem ajánlanám ennek lapozgatását másnak, mint hajdani monográfusának. (Remélem, én leszek az)
Annak ez a dolga ugyanis, szenvedjen csak, ha már ilyen más életében kutakodónak képezte ki magát.
Mint mondtam, cikkei, könyvei, képei tételes felmondását ne olvassák, de sokkal inkább magukat az opuszokat. Tolla, írógépe, kamerája egy olyan világot örökített meg, mely többszörösen elmúlt már. A Ceausescu korabeli erdélyi magyar közélet tagjait, az őket körülvevő mikrovilágot, az őket foglalkoztató mindennapi, apró-cseprő, vagy ellenkezőleg, világformáló dolgokat menekítette át az öröklétbe.
…