2 C
Budapest
Friday, December 2, 2022
Kezdőlapkönyv, újságfotóséletFotósélet - 2010. szeptember 1.

Fotósélet – 2010. szeptember 1.

Jegyzőkönyv a X. Nemzetközi Magyar Fotópályázat zsűrizéséről
A zsűri tagjai: Dolezsán Ágnes fotóművész, a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége Művészeti Bizottságának elnöke; Fabó Katalin fotóművész, a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége alelnöke és Győri Lajos, a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus fotóreferense.
A pályázati felhívásra hét országból, 127 szerző, 1.143 képet küldött be. Ebből a zsűri 59 szerző 76 alkotását javasolta kiállításra. Azok a képek jutottak be a tárlatra, amelyek a kapható maximális 30 pontból, legalább 20-at elértek. Díjat a 27 pontos képek kaptak. Díjazott:

Bálint Zsigmond AFIAP, E-MAFOSZ/g (Magyar Fotóművészek Világszövetsége, Marosvásárhely): A mester;

Demeter Iringó (Erdély, Kányád): Rétegek;

Gergely József (Szerbia, Zenta, Pannónia Fotóklub): Halászok;

Kanovits Gábor (Szlovákia, Dunaszerdahely, Magyar Fotóművészek Világszövetsége): Testépítő;

Kovács László Attila (Erdély, Sepsiszentgyörgy, Camera Club Siculorum): Fénycsóvákban;

Szabó Márta E-MAFOSZ (Magyar Fotóművészek Világszövetsége, Székesfehérvár): Vajon
című alkotása.
A jegyzőkönyv mellékletei megtekinthetők a www.mafosz.hu weboldalon, úgy mint:
A X. Nemzetközi Magyar Fotópályázat statisztikai táblázata
A X. Nemzetközi Magyar Fotópályázat összes beküldött alkotásának összesített pontszáma, szerzői név abc-ben
A X. Nemzetközi Magyar Fotóművészeti Kiállítás képjegyzéke
A kiállítással kapcsolatos információk:

X. Nemzetközi Magyar Fotóművészeti Kiállítás
Rendezője: a Magyar Fotóművészek Világszövetsége
Helyszín: Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus, 1011 Budapest, Corvin tér 8.
A kiállítás látogatható: 2010. szeptember 21-től 30-ig
Megnyitó ünnepséget nem tartunk. A díjak átadására keresünk majd egy alkalmas időpontot és helyszínt. Amennyiben a kiállítás fotóalbumát sikerül az idén is kiadni, akkor azt az érintettek ugyancsak későbbi időpontokban vehetik át. A megjelenés hírét a Fotósélet hírlevélben közöljük. A tárlat 2010 októberétől Szlovákiában vándorol majd. A galériák címét később közöljük. 2011. februárjától kölcsönözhető az erdélyi és a vajdasági kiállítási intézmények számára is a X. Nemzetközi Magyar Fotóművészeti Kiállítás. További információk: Győri Lajos: gyoril@mmikl.hu, tel.:(1) 225-6033
*
*

Kiállítások, események, meghívók
“A víz útja, a víz jövője” című vándor-fotókiállítás legújabb bemutatója a közelmúltban nyílt Fehérgyarmaton, a Városi Galériában. A Magyar Fotográfia Napja alkalmából augusztus 29-én 10 órakor egy szakmai előadást is szerveztek a kiállítás helyszínén, A dokumentatív fotózás eszközei és módszertana napjainkban címmel. Előadó Szücs Róbert etnográfus, fotóriporter volt.
*
Pécsett, az ANK Művelődési Házban (Apáczai krt. 1.) 2010. augusztus 27-től szeptember 30-ig tekinthető meg Csizmadia Sándor Képeslapjaim 2005-2010 című fotókiállítása. Ez a tárlat is kapcsolódik a Magyar Fotográfia Napjához.
*
H. Csongrády Márta Hortobágy című fotókiállítása 2010. augusztus 27-től szeptember 15-ig tekinthető meg Budapesten, a Rét Galériában (XI. ker., Törökugrató u. 9.).
*
A VIII. Országos Vasutas Fotókiállítás a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumban (1146 Budapest, Városligeti krt. 11.) tekinthető meg, 2010. szeptember 3. 11 órától. Látogatható szeptember 22-ig.
*

Jakab Tibor EFIAP/S, APSA fotóművész (Marosvásárhely) meghívót kapott mint előadó a Photographic Society of South Africa Nemzetközi Kongresszusára, melynek 2010 október 3-8 között, a Dél-afrikai Clarens város ad helyet. A
Jakab Tibor által tartandó két előadás témája az “Aktfotó, a női test újraszerkesztése” valamint a “Szociofotó es fotóriport napjainkban”.
*
Augusztus 27-én, pénteken Balassagyarmaton Pénzes Géza Apáczai-díjas tanár, a Rózsvölgyi Márk Művészeti Iskola tanszakvezetője nyitotta meg a Balassagyarmati Fotókör kiállítását. Szerzők: Bódis Péter, ifj. Csóri Miklós, Farkas István , Jurta Ferenc, Kiss Nelly, Dr. Kovács Árpád,

Kovalcsik István , dr. Molnár Balázs, Pénzes Géza és Szugyiczki Zsolt. A Balassagyarmati Fotókör ezt a kiállítását a Magyar Fotográfia Napja tiszteletére készítette el. A tárlat, melyet Csemniczky Zoltán rendezett, szeptember végéig tekinthető meg a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ aulájában.
*

A Rétsági Fotókör éves kiállítása a Magyar Fotográfia Napja alkalmából 2010. augusztus 27.-én nyílt meg.
Tudósítás a megnyitóról: http://retsag.net/
*
Veszprémben a Dohnányi Ernő Zeneművészeti Szakközépiskola augusztus 31.-i évnyitóján a Bakony Fotóklub Zene…zene… című kamaratárlatát nyitották meg. Zalakaroson a Napfény Hotelban Etűdök címmel nyílt meg
Láng Tibor kamaratárlata augusztus második felében.
*
A Debrecen új arca című fotókiállítás 2010. szeptember 8-án 17 órakor nyílik meg Debrecenben, a Méliusz Központban (Bem tér 19.).
*
Koncz Dezső Sztárok című fotókiállítása szeptember 2-án 18 órakor nyílik az Újpesti rakparton horgonyzó Vogue étterem hajón.
*
Kaposváron, a CORSO Bevásárlóközpontban szeptember 2-án 17 órakor nyílik a Kaposvár képekben című kiállítás.
*
A Szentesi Fotókör tisztelettel meghívja Önöket Dr. Gyeviki János, a Dr. Lajos Sándor Fotóklub (Szeged) tagjának ZENE és TÁNC című fotókiállítására. Megnyitó: 2010. szeptember 6-án 18.00 órakor, a szentesi Galéria Kávéházban (Petőfi u. 7.). A kiállítás megtekinthető november 4-ig a kávéház nyitvatartási idejében.
*
*

Tájékoztató a 60+ Fotókör második kiállításához
A fotókör ötlete a 60+program Médiaműhelyének megalakulásához fűződik: az újságírással ismerkedő alapítótagok fontosnak tartották, hogy nemcsak írásban, hanem képileg is megjelenjen a kerületről írt ismertetés. 2009. december 2-től datálódik a megalakulás, amely egy helytörténeti beszélgetéssel kezdődött és a digitális fotózás műhelytitkaival folytatódott – témájában igyekszik a kerület helytörténeti nevezetességeit is bemutatni. 2010. március 20-tól augusztus 25-ig 18 fotós 85 alkotását láthatták a programiroda vendégei: táj- és gyermekfotók, kerületi nevezetes épületek, külföldi és hazai kirándulások emlékfotói, néhány életkép és szobabelső, növények, állatok voltak a fotótémák. A mai kiállítás az Idősnek lenni ..ajándék címet kapta és témájában a 60+ program keretében zajló szerteágazó tevékenységeket próbálja bemutatni: a Programiroda avatásától kezdve a internetezésig, a keresztrejtvényfejtők klubjától a természetjárásig. Vannak jelenetek a Médiaműhely és a szomszédsági önkéntesek munkájáról, a szórakozásról és a szórakoztatásról, a Tarka Színpad és az Összművészeti Ki Mit Tud keretében zajló vetélkedésről. Készült néhány portré olyan idős emberről, akik közösséget szervezve igyekeznek szellemileg frissek maradni: mesét mondanak az óvodákban, énekelnek, angol nyelvű társalgást szerveznek. Láthatunk képeket a bűnmegelőzési előadásról, a nyugdíjasok akadémiája kapcsán szervezett országházi látogatásról. Készültek fotók a tabajdi alkotótáborról, ahol a vetélkedőkben legsikeresebben szereplő „szenyiorok” tölthettek egy-egy hetet jutalomként, barátkozva, egymást szórakoztatva. Az itt kiállító 17 fotós is ehhez a korosztályhoz tartozik – többségük az utódokat szárnyra bocsájtva, a nyugdíjazás után kezdett el fotózni, helyesebben – megismerte a digitális fotózást, a számítógéppel összekapcsolt képszerkesztést. Ezzel a kollekcióval az a céljuk, hogy megmutassák: az idős kor is tartogat szépségeket – a természet, a tanulás, az ember, a közösség mind hozzájárulhat a tartalmas „ezüstkor” megéléséhez, sokszor a fiatalkori álmok beteljesüléséhez. 60+Fotókör 2. kiállítása: a XI. kerületben – Újbuda – Zsombolyai u.6. sz. alatt, a TIT épületében tekinthető meg.
*
*

Fotótéma Érsekújváron
Szeptember 4-én Érsekújvárban (Bp-től 100km-re) egy nemzetközi alternatív fesztivál kerül megrendezésre: Transart Communication. A fesztivál egyébként szeptember 3.-án kezdődik, de aki nem tud rászánni 2 napot, válassza a szombatot. A fesztivál szervezői a legjobb fotókból utólag kiállítást szerveznek. Annyit kell tudni a rendezvényről, hogy a maga nevében világhírű: Mexikótól Spanyolországon át egészen Burmáig terjed a fellépők lakhelye. Amit fotózni lehet: performance előadások a város különböző pontjain – pl. piac, főtér…. Aki nap közben mást is szeretne fotózni, pont aznap kerül megrendezésre egy szintén nemzetközi íjászverseny – ez 3D típusú verseny, ami azt jelenti, hogy kitömött állatfigurákra lőnek a várostól kb. 3-km-re egy szép erdős területen. További információk Rédey Ivántól: ajvenhoe@yahoo.com
*
*

Magyar Fotográfia Napja
A teljes programfüzet megtekinthető a www.mafosz.hu weblapon. Itt most csak a következő hét eseményei olvashatók.

Augusztus 30.
Budapest

Isztambul gyermekszemmel című fotókiállítás
Megnyitó: 2010. augusztus 30. 17.00 óra
Helyszín: Deák Diák Galéria, VIII. Köztársaság tér 4. Deák Diák Ált. Iskola
A kiállítást megnyitja: Fabó Katalin E-MAFOSZ, a Szivárvány Fotóklub vezetője
Megtekinthető: szeptember 30-ig hétköznapokon 14.00 – 08.00-ig
Kiállítók: Cynolter Márton, Kazai Bálint, Szabari Mátyás
További információ: Fabó Katalin E-MAFOSZ, email: fabokati@kavemalna.hu
*
Budapest

Wágner Csapó József (Főnix Fotóművészeti Kör) Zene szemeimnek
Helyszín: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjteménye, 1088 Budapest, Ötpacsirta utca 4.
Megnyitó időpontja: 2010. augusztus 30. hétfő 18 óra
A kiállítást megnyitja: Kovács Géza , a Nemzeti Filharmonikusok Főigazgatója
A kiállítás látogatható: 2010. augusztus 30-tól 2010. szeptember 30-ig a könyvtár nyitvatartási ideje alatt (VIII. 30. – IX. 4.: H-P: 13-20, Sz: 10-16; IX. 6. – IX. 30.: H-P: 10-20, Sz: 10-16)
További információk: www.wagnercsapo.hu, johnnyfoto@gmail.com
*
Miskolc
Diósgyőri Vasas Fotóművészeti Kör 70 éves jubileumi kiállítása
Helyszín: Diósgyőri Ady Endre Kulturális és Szabadidő Központ, 3534 Miskolc, Árpád u. 4.
Megnyitó időpontja: 2010. augusztus 30. 17.00.
A kiállítást megnyitja: Győri Lajos, a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége elnöke
A kiállítás látogatható: 2010. augusztus 30-tól szeptember 24-ig, hétköznap 9-től 19 óráig, szombaton és vasárnap 10-18 óráig
Kiállítók: Ács Éva, Dobossy László AFIAP, Funák András, Gál István, Gedeon Péter EFIAP, Herbst Rudolf EFIAP, Juhász Ákos, Juhász Balázs AFIAP, Juhász Miklós EFIAP/g, Kertész Attila, Koós László EFIAP, Komka Péter, László Gábor, Murvai György AFIAP, Percze Máté, Á. Tóth József
További információk: Juhász Miklós Tel.: 46/369006, 0620/4700047, email: juhaszmiklosfoto@gmail.com
*
Örkény

A Dabasi Fotóklub Egyesület kiállítása
Helyszín: Örkény
Megnyitó időpontja: 2010. augusztus 30-án
Kiállítók: Bese József, Bese Zoltán, Forgács István, Juhász Sándor, Garajszki József, Németh László , Hegyi Imre, Klement István, Péli László, Prauda Miklós
További információk: Bese József, email: bese.jozsef@besekft.hu
*
Pásztó

Homogáné Tóth Ilona (Nógrád Megyei Fotóklub) fotókiállítása
Helyszín: Városi Könyvtár, Pásztó
Megnyitó időpontja: 2010. augusztus 30. (hétfő) 17.00
A kiállítás látogatható: 2010. szeptember 21-ig, hétköznapokon 10-17 óra között
További információk: Homoga József E-MAFOSZ/g, email: foto-hj@freemail.hu
*

Szeptember 1.
Mátramindszent

Gecse Lászlóné (Nógrád Megyei Fotóklub) fotókiállítása
Helyszín: Általános Iskola, Mátramindszent
Megnyitó időpontja: 2010. szeptember 1. (szerda) 10.00 órakor
A kiállítás látogatható: 2010. szeptember 25-ig, hétköznapokon 10-16 óra között
További információk: Homoga József E-MAFOSZ/g, email: foto-hj@freemail.hu
*
Székesfehérvár

Mészáros András (Székesfehérvári Fotóklub) Képkockák a természetből című fotókiállítása
Helyszín: Művészetek Háza, Székesfehérvár, III. Béla Király tér 1.
Megnyitó időpontja: 2010. szeptember 1. (szerda) 18 óra
A kiállítást megnyitja: Juhász Zsófia, az intézmény igazgatója
A kiállítás látogatható: 2010. szeptember 15-ig, vasárnap kivételével 9-18 óra között.
További információk: Posfai Attila , email: paparazzo@freemail.hu és www.fejermmk.hu , Tel.: 22/313-175
*
Székesfehérvár

Nagy Ottó Sándor E-MAFOSZ/g (Székesfehérvári Fotóklub) Kalandozások fényképezőgéppel című fotókiállítása
Helyszín: Művészetek Háza, Székesfehérvár, III. Béla Király tér 1.
Megnyitó időpontja: 2010. szeptember 1. (szerda) 18 óra
A kiállítást megnyitja: Juhász Zsófia, az intézmény igazgatója
A kiállítás látogatható: 2010. szeptember 15-ig, vasárnap kivételével 9-18 óra között.
További információk: Posfai Attila , email: paparazzo@freemail.hu és www.fejermmk.hu , Tel.: 22/313-175
*
Székesfehérvár

A Székesfehérvári Fotóklub női fotósainak kiállítása
Helyszín: Művészetek Háza, Székesfehérvár, III. Béla Király tér 1.
Megnyitó időpontja: 2010. szeptember 1. (szerda) 18 óra
A kiállítást megnyitja: Juhász Zsófia, az intézmény igazgatója
A kiállítás látogatható: 2010. szeptember 15-ig, vasárnap kivételével 9-18 óra között.
Kiállítók: Békési Zsóka, Bödő Viktória E-MAFOSZ, Farnady Judit, Fent Fruzsina, Gróz Ibolya, Horváth Beáta Rita, Kádár Nikoletta, Kun Adrienn, Rigó Melinda, Sulán Angéla , Szendiné Szalontai Magdolna, Vörös Csuta Andrea, Bayer Orsolya , Bejer Éva, Kaviák ÁgnesE-MAFOSZ, Mocsány Éva ES-MAFOSZ, Szabóné Jávori Gabriella, Szentes M. Zsuzsanna E-MAFOSZ, Becze Dóri, Dobai Dia, Fekete Krisztina, Juhász Nóra, Király Erika E-MAFOSZ, Kováts Judit, Szalai Edit, Zsoldos Andrea, Marton Ildikó
További információk: Posfai Attila , email: paparazzo@freemail.hu és www.fejermmk.hu , Tel.: 22/313-175
*
Zánka

Mátyus Károly E-MAFOSZ (Bakony Fotóklub) Emberközelben című fotókiállítása
Helyszín: Művelődés i Ház, Zánka, Rákóczi u.32.
A kiállítás látogatható: 2010. szeptember 1-től 31-ig
További információk: Mátyus Károly , email: matyus.karoly@chello.hu
*

Szeptember 2.
Salgótarján

Gergelyné Peteh Piroska és Gergely István (Nógrád Megyei Fotóklub) Vietnám fotós szemmel című fotókiállítása
Helyszín: Gépipari Szakközépiskola, Salgótarján
Megnyitó időpontja: 2010. szeptember 2. (csütörtök) 10.00
A kiállítás látogatható: 2010. szeptember 25-ig, hétköznapokon 10-18 óra között
További információk: Homoga József E-MAFOSZ/g, email: foto-hj@freemail.hu
*
Székelyudvarhely
Az Orbán Balázs Fotóklub Így látjuk című fotókiállítása
Helyszín: Városi Könyvtár Hang- és Látvány terme, Székelyudvarhely, Kőkereszt tér 2.
Megnyitó időpontja: 2010. szeptember 2-én 18 óra
A kiállítást megnyitja: Szabó Károly igazgató
A kiállítás látogatható: szeptember 2-16. között, 9-től17 óráig
Kiállítók: Hadnagy Sándor ,
Kozma Erzsébet , Mózes Róbert, Orbán Csaba, dr. Szabó
József, Szabó Károly és Vass Lehel
További információk: Dr. Szabó József, email: joska20041@yahoo.com, +0745462529
*
Szolnok

Antal Attila bemutatja a Jászkun Fotóklub új honlapját

Csidér Bálint előadást tart a digitális fotók méretezéséről
Helyszín: Aba-Novák Kulturális Központ Kodály terem, Szolnok, Hild tér
Időpont: 2010. szeptember 2-án 17 órától
További információk: Hidvégi Péter E-MAFOSZ/g, email: hidvegip@citromail.hu
*

Szeptember 3.
Salgótarján

A Fancsik család (Nógrád Megyei Fotóklub) fotókiállítása
Helyszín: Egészségügyi Szakközépiskola, Salgótarján
Megnyitó időpontja: 2010. szeptember 3. (péntek) 10.00
A kiállítás látogatható: 2010. szeptember 28-ig, hétköznapokon 10-18 óra között
Kiállítók: F. Csaba Mária, Dr. Fancsik János, Fancsik Zsuzsanna, Fancsik Mária, Danyi Diána, Filius Balázs
További információk: Homoga József E-MAFOSZ/g, email: foto-hj@freemail.hu
*

Szeptember 4.
Dunaújváros

Hajdu György E-MAFOSZ/g (Montázs Fényvarázslók Szenior Társasága) Még úton vagyok című fotókiállítása
Helyszín: Munkásművelődési Központ, Kassák Galéria, Dunaújváros, Apáczai Csere János u. 8.
Megnyitó időpontja: 2010. szeptember 4-én 11 óra
A kiállítást megnyitja: Szántó Péter igazgató
A kiállítás látogatható: 2010. szeptember 25-ig
További információk: Hajdu György, email: idhajdugyorgy@gmail.com
*

Szeptember 5.
Budapest
A Bársony István Fotóklub Dinamika című fotókiállítása
Helyszín: Rákoshegyi Közösségi Ház, Budapest XVII. ker. Podmaniczky Zs. u. 3.
Megnyitó időpontja: 2010. szeptember 5-én 18 óra
A kiállítást megnyitja: Dr. Dombóvári Csaba, a XVII. kerületi Önkormányzat aljegyzője
A kiállítás látogatható: 2010. szeptember 12-ig, hétfőtől péntekig 9-21 óráig, illetve a programoknak megfelelően
Kiállítók: Antal Géza, Bíró László, Czudor Léna, Dávid Csaba, Fülöp Zita, Fogarasi László, Forrási Róbert, Keszeics Aranka, Makovinyi Zoltán , Neszt Géza, Oláh Péter, Pálfalvi László, Ribényi Csaba Alfonz, Simon Gábor , Szabó Aladár, Szujó Béla, Takács Sándor és Tóthné Lelkes Szilvia
További információk: Makovinyi Zoltán , email: zmax@idenet.hu
*

Szeptember 6.
Budapest
Bárdos Tamás Szenzáció című fotókiállítása
Helyszín: IBIS Hotel, Budapest, XIII. ker., Dózsa György út 65.
Megnyitó időpontja: 2010. szeptember 6-án 17.30
A kiállítás látogatható: 2010. október 3-ig, naponta 6-22 óra között.
További információk: Bárdos Tamás, email: Batomi@hdsnet.hu
*****************

Fotósélet – 2010. szeptember 1.
A Magyar Művelődés i Intézet és Képzőművészeti Lektorátus és a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetség ének elektronikus hírlevele
Felelős szerkesztő és kiadó: Győri Lajos
Webszerkesztő: Szabó Márta
Szerkesztőség: gyoril@mmikl.hu : Telefonszám: (1) 225-6029; (1), 225-6033;Telefax: (1), 225-6030
Üzenetrögzítő éjjel-nappal: (1), 212-6258, Postacím: MAFOSZ , 1011 Bp., Corvin tér 8.
Archív számok megtalálhatók a www.mafosz.hu weboldalon. Megjelenik a Nemzeti Kulturális Alap Közművelődési Kollégiumának támogatásával

Budapest
clear sky
2 ° C
2.3 °
1.6 °
86 %
3.1kmh
0 %
Fri
5 °
Sat
6 °
Sun
7 °
Mon
6 °
Tue
6 °

További friss hírek