11.8 C
Budapest
Friday, April 19, 2024

Foto Mozaik 120., 2008. április

Fotó Piac

Börze

Kedvezménykuponok

Terjesztő szaküzletek

Fókuszban

Sajtófotó pályázat és kiállítás / Vélemények, vallomások, benyomások
A huszonhatodik Magyar Sajtófotó kiállítás ürügyén igyekeztünk áttekinteni ennek a nehezen körülhatárolható műfajnak néhány érdekes szegmensét. Megírta véleményét az idei zsűri elnöke, Szigeti Tamás, megszólalt a két nagydíjas, Hernád Géza és Bácsi Róbert László, Az év fotói című könyv szerkesztője, Bánkuti András és a talán legsikeresebb magyar riporter, Gárdi Balázs is megosztotta gondolatait lapunk olvasóival. A lényeg, persze, ezúttal is maga a produktum, a kép. Összeállításunkhoz a pályázaton sikerrel szerepelt, illetve a kiállításon látható művek közül válogattunk néhány nekünk kedveset.

Szigeti Tamás: „A képaláírásokra különösen figyeltünk”
Azt hiszem, akik valaha bármely művészeti ágban pályáztunk vagy éppen pályázunk, abban egyetértünk, hogy csak egyetlen jó zsűri van. Az, amelyiknél mi nyerünk. Az összes többi dilettáns, elfogult, nem ért hozzá, csak a haverjait díjazza, vagy – direkt – még azokat sem. De mit gondol az egyszeri pályázó akkor, ha hirtelen átkerül a barikád másik oldalára: a sors és a kollégák kifürkészhetetlen akaratából zsűritag, pláne zsűrielnök lesz a XXVI. Magyar Sajtófotó pályázaton?

„Mennyi jó anyag nem nyert” / Bánkuti András, az Év fotói könyv szerkesztője a pályázatokról és a könyvsorozatról

Gárdi Balázs a „stílusokról”

Olympus és Hama újdonságok

Orosházi fotóhónap
Nicolas Muller, vagyis Müller Miklós orosházi születésű, világhírű fotográfus születésnapjához kötődően, hagyományteremtő szándékkal rendezik meg a Fotográfia Hónapját a békési városban.

Díjazott fotográfusok

Események naptára

Az ArtBázis áprilisi programjai

Fotó- és videóbörze

Pályázatok

Négyszemközt

„Nem akartam durva képeket készíteni” / Beszélgetés Hernád Gézával, a sajtófotó pályázat MÚOSZ Nagydíjasával, a Pictures of the Year International kategóriadíjasával

„Éreztem, hogy mikor lehet fotózni és mikor nem” / Beszélgetés Bácsi Róbert Lászlóval, a pályázat André Kertész Nagydíjasával

„A képnek már az exponálógomb megnyomása előtt léteznie kell” / Sulyok László beszélgetése Pettendi Szabó Péterrel
Éppen levizsgázott s máris visszahívták tanítani a Práterbe. Műszaki végzettségű emberként nem jelentett számára problémát a digitális váltás, mégis fontosnak tartja a hagyományos technika ismeretét, és mindenekelőtt a tudatos alkotást. A dokumentarista fotográfia áll hozzá a legközelebb, s igyekszik a műfaj újabb határait megtalálni a megváltozott médiakörnyezetben. A különböző művészeti ágak, film, fotó és zene alkotóit egybegyűjtő Passport Control Workshop egyik irányítója. A hónap végén, a Könyvfesztiválon jelenik meg új könyve.

Galéria

Fotótárlat / Íróportrék Langer Klára műhelyéből

Minψó Szert Szabadkézi fotográfiái

Két Szabó Dezső tárlat egymásután

Frankl Aliona: Pestiek és égiek

Fejér Zoltán fotogramjai

Kiállításról kiállításra

Digitális világ

D. Tóth Ottó: Adobe Lightroom tippek & trükkök / Fekete-fehér konverzió a grayscale panel felhasználásával
Sok más képfeldolgozási lehetőség mellett a Lightroom kitűnő eszközökkel rendelkezik a fekete-fehér konverzió támogatására is. A grayscale panel használata relatív egyszerűsége és áttekinthetősége ellenére is széles határok között teszi lehetővé a különböző tónusok finomhangolását.

Technika

Fejér Zoltán: Magyar találmányok, szabadalmak (3.) / Felhőnegatív
A fényképezés száznyolcvankét éves történetében a legegyszerűbbnek látszó téma – az azúrkék égboltos, napsütötte, bárányfelhős tájképfotó – elkészítése is nehézséget, számtalan gondot okozott a fekete-fehér nyersanyagokra fényképezőknek a fokozott kékérzékenység miatt.

Steiner Gábor: A fotó lelke az objektív (3.) / Fényképezés nagy látószöggel
A fényképezés legfontosabb eleme, ahogy azt a neve is mutatja, a fény. Nem mindegy tehát, hogyan, milyen formában és mennyiségben jut a fényérzékeny felületre, legyen az digitális képérzékelő vagy hagyományos film. Ezt pedig leginkább az objektív határozza meg. Bár a fotózás történetében akadt olyan művész, aki nem volt hajlandó 50 milliméteres alapobjektíven kívül mást használni, nem ez a jellemző. A fotósok több lencsét használnak, hiszen ezekkel sokkal könnyebb a megfelelő képkompozíciót kialakítani, a téma távolsága ugyanis sokszor adott, azon nem tudunk változtatni. Az objektívek közül talán a nagy látószögű használata igényli a legtöbb tapasztalatot és figyelmet.

Tillai Ernő: Város- és épületfotózás / Az épületfényképezés
Az eddigiek során a városfényképezés, az utcakép és a monumentális, illetőleg a spontán építészet témáit érintettük vázlatosan. Akárcsak a természetfotózás esetén, az építészeti fotografálás ismertetésekor sem szorítkozhatunk a látvánnyal kapcsolatos általános tudnivalókra. A madarak fényképezésekor is tudni kell, hogy melyik madár a daru, melyik a kócsag. Azon a területen általános követelmény, például, hogy az állatok szeme mindenkor éles legyen a képen, kivéve, ha mozognak. Ugyanígy az épületfotózásban is illendő, hogy az építmények alapvető tulajdonságai érvényesüljenek a fotókon.

Teszt

Canon EOS-1 Ds Mark III
A Canon a digitális fényképezés kialakulása óta szinte lehengerelte a tükörreflexes kamerák terén (is) a fotós világot. Míg a filmes korszakban a profi fotósok közül sokan inkább versenytársaikban hittek, napjainkban jóval több EOS 1D, 1Ds és 5D tűnik fel a kezekben, mint más kamerák. Ezen nem is lehet csodálkozni, hiszen a hagyományos (1,6-es szorzójú) képérzékelők mellett az APS-H és teljes méretű CMOS lapkákkal felszerelt kamerák közül minden fényképész megtalálja a neki leginkább megfelelőt. A professzionális Canon D-SLR széria csúcsa, az 1Ds harmadik generációját vettük alaposabban szemügyre.

Olympus E-510
Az Olympus E szériájának bevezetésével felkavarta a digitális állóvizet. Az új koncepció fényképezőgépei hamar sikeresek lettek, és mára a fejlesztések is beérni látszanak. Ugyan a sikeres E-1 profi utódjára, az E-3-ra még várunk, addig is itt az E-510, ízelítőként.

Mozaik

Dr. Kalotás Zsolt: Hogyan fényképezzünk etikusan és jogszerűen vadon élő emlősöket?
Az etikus természetfotózásról szóló cikksorozatunk záró részében a vadon élő emlősfajok fényképezéséhez értünk. Azt hiszem, nem kell bizonygatnom, az emlősök fotózása egészen más hozzáállást, más jellegű felkészültséget igényel, mint például a madarak fényképezése.

Habik Csaba sorozata / Mackók kamerával

Könyves körkép / Single lens

Darányi Zsolt
Darányi Zsolt
A szerző 2003, a FotoKlikk.hu megalakítása óta ötletgazdája, megvalósítója és főszerkesztője e portálnak. A 2006-ban alapított FotoKlikk a Fotográfiáért Alapítvány kuratóriumi elnöke. Építészmérnök, grafikus, typográfus, 3 évtizede az IT szektorban keres és fejleszt különleges technikai megoldásokat, most épp az élő közvetítés területén. Bővebben>>

Related Articles

Egy Klikkhez tartozunk!

5,488RajongókTetszik
197KövetőKövetés
679FeliratkozóFeliratkozás

Latest Articles