15.6 C
Budapest
Friday, March 29, 2024

97 év a XX. századból: Lóránt István

Lóránt István munkásságának legfontosabb területe az illusztrált sajtó lett, a húszas-harmincas évek német, majd angolszász képes folyóiratai közül több is az ő szerkesztésében, tervezésében jelent meg.

Az 1901-ben Budapesten született Lóránt István, akit a világ újkori médiatörténetének tíz legfontosabb alakja között tartanak számon, tizenkilenc évesen emigrált. Munkásságának legfontosabb területe az illusztrált sajtó lett, a húszas-harmincas évek német, majd angolszász képes folyóiratai közül több is az ő szerkesztésében, tervezésében jelent meg. A Münchner Illustrierte Presse képszerkesztőjeként ő közölte André Kertész, Erich Salomon, Moholy-Nagy László első fotóriportázsait. A konstruktivizmus legjobb hagyományait a sajtó területén felhasználó képszerkesztői, tördelői munkája máig keresetté és elismertté avatja az angliai emigrációjában szerkesztett Picture Postot és a Lilliputot. A negyvenes évek elején költözött Amerikába, ahol elismert történetíróvá avatták az amerikai elnökökről írott munkái. A munkássága és élete magyar és legfontosabb külföldi vonatkozásait feldolgozó monográfia a Stefan Loranttal készített sokórás interjú alapján, a birtokában lévő számos magyar vonatkozású eredeti dokumentum és fotó felhasználásával készült.

1997, 103 oldal, 81 képpel.

Darányi Zsolt
Darányi Zsolt
A szerző 2003, a FotoKlikk.hu megalakítása óta ötletgazdája, megvalósítója és főszerkesztője e portálnak. A 2006-ban alapított FotoKlikk a Fotográfiáért Alapítvány kuratóriumi elnöke. Építészmérnök, grafikus, typográfus, 3 évtizede az IT szektorban keres és fejleszt különleges technikai megoldásokat, most épp az élő közvetítés területén. Bővebben>>

Related Articles

Egy Klikkhez tartozunk!

5,488RajongókTetszik
197KövetőKövetés
679FeliratkozóFeliratkozás

Latest Articles