Szép, csodálatos, de hogyan készült? – kérdezik tőlem kíváncsian kiállításokon, vetítéseken. Nehéz helyzetbe hoznak, mert egy-egy képnek a története kisebb előadást és némi hozzá értést igényelne a hallgató részéről. Ebben a rovatban elmélyedünk egy kicsit a Természetfotózás rejtelmeiben, bonyolult és pofon egyszerű helyzetekben, sok képpel.
A legutóbbi számban megjelent fotóm kapcsán Krivánszky Árpád sorait közöljük a kép elkészítésének vélt körülményeiről:
Ez egy duplaszárnyú időkapu, azaz a felvétel kettős expozícióval készült. A fotós kora tavasszal egy patak mentén jártában-keltében meglátta, megszerette (egy pillanat műve volt) és lefényképezte (ez kicsit hosszabb időbe telt, az állványhasználat és a megfelelő kép kivágat megtalálása miatt) az igen szép víz és jég? formációt, melybe a nap is becsillant. Újra belenézett a keresőbe, továbbra is szépnek látta a képet, de nem elég izgalmasnak. Valamivel még fel kellene dobni azt. Gondolt egyet, kettős expozíciót állított be a vázon, s elkattintotta még egyszer a masinát, de ezúttal alul exponálva. Majd ugyanerre a képkockára – szintén alulexponálva (elosztva az expozíciós időt a két felvétel közt) – szürke szűrővel és teljesen lerekeszelve, közben a zoomot enyhén meghúzva kattintott még egyet, s ezzel létrehozta az izgalmas sugaras szerkezetet, melynek központja természetesen nem pontosan a kép közepén volt, hogy a fotó ettől is még érdekesebb legyen. Előhívás után megelégedéssel konstatálta, hogy olyanformán néz ki a kép, mint amilyet kifundált.
Gratulálnom kell Árpádnak, aki a természetfotósok között jól ismert kolléga és jó barátom. Tapasztalata révén igen közel járt a pontos megoldáshoz, ezért csak kis kiegészítéseket kell tennem.
A zoom húzás valóban ismert technika, ezért egyszer nekem is ki kellett próbálnom. Fénymérés közben kiderült, hogy az optimális expozíció eléréséhez nem elég a maximális 22-es rekesz, még két szűrőt is fel kell csavarni. A “meztelen ” objektívvel nem lehetett, még teljes rekesszel sem 1 mp-nél rövidebbet exponálni. Felcsavartam tehát egy polárszűrőt, ami egyébként sem előnytelen, és egy 4 blendés szürke (neutrális=természetes) szűrőt (HOYA), ezt is jól gondolta Árpád. Így 6 blendével beljebb kerültem, de még ez sem volt elég, ezért felszereltem a kétszerező konverteremet is. Így már összejött a megfelelően hosszú expozíció, a 10-15 mp. Ugyanis kb. ennyi kellett ahhoz, hogy az elindított expozíció közben a teleobjektívem 80-as állásából áthúzzam a 200-as állásba. Árpád ott tévedett, hogy két expozíciót feltételezett, erre nem volt szükség. Még egy apró kiegészítésre még feltétlenül szükség van: az ily módon készülő felvételek mindegyikén precízen középen van a húzás központja. nem is lehetne máshol, ez magából a technikából adódik. A középpontban látható homályos részlet tévesztette meg barátomat. Ám mint az a képen is sejthető, ezen a helyen a gyorsfolyású patak mozgása kente el a részleteket. Nagyjából ennyi történt, de nem is ez a különleges a felvételben, hanem az, hogy az elhúzás csak az átlós tengely egyik oldalán figyelhető meg. Ez azért van, mert a patak vizéről a hosszú expozíció miatt nem érkezett stabil fénypont, ami csíkot húzhatott volna a filmre.
Az erdőt, mezőt járva gyakran botlunk pókokba, melyek természetüknek megfelelően ténykednek. Ténykednek, mondom, mert azt hihetnénk, hogy nem csinálnak semmit, csak ácsorognak, lógnak órák hosszat kényelmesen valami hálófélében.
Viszont, ha egy kis rovar, vagy legyecske kerül a hálójukba fantasztikusan fel tudnak élénkülni. Vannak olyan pókok is, melyek nem szőnek hálót, mert más módszereik vannak, mint például egy karoló póknak, aki csak úgy puszta “kézzel” kapja el hirtelen áldozatát. A szongáriai cselőpók is hasonló módszerrel vadászhat, de ő termete révén nem bújhat el könnyen egy kis virág mögé, ezért ő valószínűleg csendesen becserkeli zsákmányát. Nehéz észrevétlenül kifigyelni egy ilyen akciót, sőt valószínű, hogy természetes körülmények között ez nem is lehetséges.
Az erdő-mező gizgazos aljnövényzetében élő kis pókok megfigyelése egyszerűbb feladat, és nem is zavarjuk túlzottan a hálójukban lesben “lógó” példányokat.
Óvatosan közelítsünk a hálóhoz, mert könnyen elszakadhat egy-két láthatatlannak tűnő szál, mely központi szerepet játszik és akkor oda a fotótéma, de – és ez tartanám fontosabbnak, tönkre megy a háló is.
Ez pedig rontaná pókbarátunk vadász esélyeit. Ha javasolhatom, a hajnali harmatos pókháló fényképezése ellenfényben az egyik legizgalmasabb fotótéma. Jó fényeket!
Ezzel a képpel kapcsolatban felteszek egy kérdést: – Önök szerint: Hogyan készült? – Írják meg, mit gondolnak! Az igazsághoz legközelebb álló változatot közzé tesszük.
