szerda, október 20, 2021
KezdőlapblogZsila Sándor: Fotózzunk a természetben 5. rész

Zsila Sándor: Fotózzunk a természetben 5. rész

Június derekán a Tisza legszebb virága “nyílik”, rajzik a tiszavirág, Európa legnagyobb és legszebb kérésze, hazánk egyik legféltettebb kincse, melyet még a helybeliek közül is csak néhányan láttak, és hitetlenkedve csodálkoznak, hogyan repülhet egy virág!
A természetfotósnak pedig kiváló téma és nagy élmény, a néhány órán át önfeledt szerelemben röpködő lényeknek már a látványa is. A folyó mélyén, a meder falában három évig fejlődő kérész valamilyen kiszámíthatatlan felsőbb hatalom jelére, egy szép nyári nap késő délutánján nekivág élete utolsó kalandjának. Felhagy addigi életmódjával és nyílegyenesen a felszínre, a fény felé iramodik. Ez a nem éppen veszélytelen vállalkozás halak ezreinek legnagyobb örömére zajlik már időtlen idők óta. Nincs más dolguk, mint tátott szájjal úszni a szerelemtől megrészegült kérészek ezrei között. A rajzás után minimum két napig egy horgászt sem látni a parton, mert a halak a sok kérésztől elnehezedve a meder fenekén emésztenek. De a rajzáskor mégis lesben állnak – a tilalom ellenére -, mert a kiszárított tiszavirág kitűnő csali. Ám sem a halak, sem a horgászok nem tudnak annyi kárt okozni, mint amit a szennyezett víz, vagy a “szakadt falak” hiánya okozhat. A kérészek ugyanis az agyagos partszakaszok falába fúrt lyukakban élnek és a vízben lebegő szerves hordalékból szemezgetnek. A szerencsésen felszínre kerülő példányok rögtön vedleni kezdenek, majd a partra repülve ismét levedlenek egy réteget. Úgy tudom, hogy a vízben a “gatyát”, a parton az “inget vetik le”. A víz fölé hajló ágak tele is vannak levetett ingekkel, mert mindenre gyanútlanul rászállnak, légyen az pecabot, vagy a horgász sütkérező kutyája. Viszont személyes tapasztalatom alapján azt kell mondanom, hogy nem jön ki mindegyik a partra öltözködni. Gyanítom, hogy a nőstényeknek nincs is erre lehetőségük, mert a felhevült hímek azonnal rávetik magukat. Az aktust követően a nőstények berepülnek a folyó közepére és a folyásiránnyal szemben szállnak, amíg bírnak, majd a vízbe szórják tojásaikat, melyek mire a víz aljára süllyednek, arra a partszakaszra sodródnak, ahol szüleik éltek. És kezdődik minden elölről. Miért is érdekes mindez? Mert nem árt tudnunk a dolog természetét, mielőtt fotózni akarunk valamit. Igen, de hogyan fotózzunk tiszavirágot? Ez a könnyebbik kérdés. A kérdés inkább az, hogy mikor? Mint említettem ez kiszámíthatatlan, ám nekem többször is sikerült. Végül is van néhány dolog, ami miatt legalább tervezhető az időpont. A kérész nem jön elő hideg vízben, szélben és nagyon zavaros vízben sem. Tehát olyan időszak után rajzik, amikor napok óta melegen sütött a nap, finom meleg a Tisza, és több napja nem esett már az eső. Szélcsendes idő is kell, mert különben a könnyű kis jószágok nem tudnak kedvükre röpködni a víz felett. Ha minden optimális, akkor fotózzunk! Ezzel több bajunk is lehet, mert a kérész, mint tudjuk a szakadt partok közelében rajzik, ott ahol mély a víz és a part 1-2 méterrel a felszín fölé magasodik. Tehát közeli felvételt így nehéz készíteni. Ám vannak helyek, amit a horgászok alakítanak ki saját céljaikra, melyet egész évben használnak. Ezek némelyike alkalmas arra, hogy a vízhez közel menjünk. Kis barátaink igen fürgék, ezért legalább 100 ASA-s filmet célszerű használni és nagy fényerejű teleobjektíveket. Az állványnak most nem látjuk nagy hasznát, mert nehéz a Tisza fenekére állítani. Kézből sem egyszerű, egyszóval minden szempontból élmény számba megy a kaland. Például, izgalmas dolog kezünkben a géppel beállni a vízbe ott, ahol a partoldal jó esetben fél méter után szinte függőleges, ráadásul roppant csúszós. Ám rosszabb esetben csak térdig ér a víz. A vízhez lehajolni ilyen körülmények között szinte akrobatikus, és a víz felől nézve mulatságos is. Hoppá! Jön az Isteni szikra: a víz felől kell fotózni egy csónakból, ami oda megy, ahová én…, hát nem oda, hanem oda, ahová a víz, vagy a fotózáshoz mit sem értő, bár kétségtelenül jóindulatú csónakos kormányozza. Érdemes szót ejteni a vízről is, ami folyik, hullámzik, ringatózik, és hasonlók. Főleg, ha egy motorcsónak is elhúz mellettünk. Mi meg csak fotózunk és lőjük a kockákat egymás után, mély önbizalommal, miszerint a következő kocka lesz az igazi. Ebben azért tényleg hinni kell! A film persze kifogy a gépből, lehetőleg a legrosszabb pillanatban. Ott állunk a vízben, fürdőgatyában, kezünkben a géppel, két méterrel lejjebb, mint a biztonságos part, ahol a cuccunk többi részét hagytuk. Iszkiri fel, de csak óvatosan, mert a vizes láb, a sár, a csúszós talaj…, egy rossz mozdulat és bent találjuk magunkat a víz alatt, a géppel együtt. Ettől rosszabbat el sem tudok képzelni. Ám néha felmerülhet egy objektív csere lehetősége, vagy a közgyűrű használata, az idő meg közben csak úgy rohan, a nap lesett a horizontra, a kérészek is alig röpködnek már. Nekem meg végre van már egy-két jó ötletem… Nem baj, majd jövőre és leülök a partra, nézném a naplementét, de inkább mégsem, mert más élőlények most ébredeznek: finoman döngicsélve kirepül az árnyékból pár ezer éhes szúnyog. Némelyik eddig sem aludt, de nagyobb részük a nap melegétől jobban félt, mintsem portyázzon egy görnyedező fotós ellenállhatatlanul fehér hátán.
Jó fényeket, homogén hátteret!

Zsila Sándorhttp://www.zsila.hu
Ma már a természetben eltöltött idő ünnep számomra, egy pontosan meghatározható érzés. Ilyenkor felveszem a legszebb “foltos” ruhámat és úgy készülök, mintha templomba mennék. Úgy gondolom, ott is vagyok, amint olyan helyen járok, ahol ember által készített műtárgyak már alig akadnak. Mindegy, hogy csikorgó hideg vagy tikkasztó hőség van és húzza a vállam a 30 kg-nyi felszerelés. Itt elmúlik minden bánatom, lelassul az idő, a könnyű levegő szabadon tódul tüdőmbe és szárnyára kap az alkotókedv. Ez egy csodálatos érzés, a szabadság és egészség megfoghatatlan varázsa. Belső késztetésre ezt próbálom visszaadni fényképeimen. Szeretem a természetet, és úgy érzem, benne otthon vagyok.

További friss hírek