szombat, szeptember 18, 2021
KezdőlapszótárFotómúltzselatinos előhívópapír

zselatinos előhívópapír

Pozitív eljárások (világosság által árnyék)

Névvariánsok:

Gázfénypapír (a klórezüst és klórbrómezüst papírokat nevezték így, bár igazából sem az expozícióhoz, sem az előhíváshoz nem kellett gázfény), brómezüst zselatin előhívópapír, brómezüst nagyítópapír, zselatinos ezüst előhívópapír; gelatin developing-out paper (DOP), silver-chloride paper, silver-bromide paper, chlorobromide paper, gaslight paper (ang.); Gaslichtpapier, Chlorbromsilber, Veloxpapier, Bromsilbergelatinepapier, DOP- Gelatinesilber-papier (ném.)

Nyilvánosságra hozás időpontja:

1874 (brómezüst).

Használata:

1877-től állítottak elő iparilag klórezüst papírt (Joseph Wilson Swan). Kezdetben baritréteg nélkül készült, s meglehetősen kontrasztszegény volt. Sokáig nem terjedt el, a századforduló után azonban fokozatosan nőtt a fotópapírok közötti piaci részesedése, ekkor már baritréteggel gyártották. Bár a gyűjteményekben korábbi példányok is előfordulhatnak, a húszas évektől kezdte el példátlan karrierjét, szinte minden más eljárást a perifériára szorított, vagy megszüntetett. Igazi nagy sikerét a leica filmek elterjedése hozta meg az 1930-as években, amikor a kis negatívokról nagy nagyítások készültek. Napjainkig használatos, számtalan fajtája ismert.

Felfedezője:

Peter Pawolsky, Josef Maria Eder, Joseph Pizzighelli (klórezüst vagy zselatinklorid) 1881-ben. Eder a meleg-barna tónusú klórbórmezüst papírt 1883-ban készítette először, de csak 1893-tól indult meg nagyobb tételben a gyártásuk. Peter Mawsdley a brómezüst papírt 1873-ban alkalmazta a Liverpool Dry Plate Companynál, de 1905-ig nem volt jelentős a használata.

Anyaga:

A zselatinos előhívópapír fényérzékeny rétegét képezheti ezüstbromid, ezüstklorid (ez a gázfénypapír, leggyakrabban használt fajtáját Veloxnak hívták), klórbrómezüst (napjainkig gyártott fajtája a Portiga) és ezüstjodid. A papírhordozó és a zselatin között általában baritréteg található.
A gázfénypapírnak nevezett anyag egyként lehetett kimásoló és előhívópapír is, mivel a klórezüst papír sokkal kevésbé volt érzékeny, mint a brómezüst, s ezért viszonylag világos sárga sötétkamralámpánál, vagy gázégőnél is ki lehetett dolgozni. Ez az amatőrök körében nagyon népszerűvé tette. Mivel pedig az amatőrök éppen az 1890-es évektől kezdtek létszámukban is jelentősebbé válni, az eljárás jelentősége is növekedett. Nagyításokat nehezebben lehetett rájuk készíteni, főleg kontaktmásolatokhoz használták.
Speciális fajtája a lehúzható emulziójú papír (transferotype print), ahol a brómezüst emulzió alatt egy oldható zselatinból álló réteg helyezkedik el. A képet előhívás után képes felével a kívánt felületre simítják, majd meleg vízzel addig mossák, amíg a köztes zselatin felolvad, s a papír lehúzható a képről. (Így vihették át a képet kőre, alabástromra, fémlemezre, üvegre vagy bármilyen más sima felületre.) Szárazon lehúzható papírt is készítettek, ahol gyantás réteg volt a papír és az emulzió között. (Az eljárást 1884-ben szabadalmaztatták és az 1930-as évek végéig használták.) Az ilyen módon készült képek a brómezüst zselatin-képek tulajdonságaival rendelkeznek.

Jellegzetességei:

Emulziós előhívópapírok. Kizárólag ipari körülmények között lehet előállítani, az emulzió elkészítése hasonlatos a zselatinos szárazlemezéhez.
A brómezüstpapír hideg kékesfekete tónusú, a klórbrómezüst melegebb fekete árnyalatú, amennyiben utólag nem színezték őket. Árulták lágy-normál-kemény fokozatban, fényes-félfényes-matt kivitelben, vastag-vékony kartonon, felvágva és tekercsben.
A klórezüst papírok közül a fényes felületűek tónusban is, felületben is hasonlítanak az aristopapírhoz. A húszas évektől kezdve viszonylag vastag baritréteget használtak, amit gyakran színeztek, sőt az is előfordult, hogy magát a papírt is színezték, amire az emulzió került. A mikroszkóp alatt nem láthatjuk a papír rostjait, de erősebb nagyítással szemcséi alapján megkülönböztethetjük a zselatinos napfénypapírtól. Mivel a brómezüst papírokat kezdetben nem lehetett hosszabb ideig tárolni, az 1920-as években sorra jöttek létre az ún. nagyító intézetek, ahol a fényképészek nagyítási, színezési és egyéb, akkor még különlegesnek számító munkáit végezték el. Itt nagy mennyiségben mindig friss papírt használtak.

Csepp-próba:

a zselatin rövid időn belül megduzzad, ha vizet cseppentünk rá, ellentétben a celloidinnal. Gyakran találunk a széleken, erősebb denzitású helyeken ezüstkiválást.

A készítés módja:

Gyári előállítású emulziós papír.

Méretei:

A legkisebbtől a méteres papírig mindenféle méretben előfordul.

Magyarországi használata:

1908-ban a Satrap cég 11 féle gázfénypapírt hirdetett a magyar fényképészek között. Az 1920-as években a két legnépszerűbb itthon kapható gázfénypapír a Gevaert Ridax, amit “az amatőr legkedvesebb papírjaként” hirdettek, valamint a Kodak Velox, aminek hirdetési szlogenje: “a legjobb gázfénypapír”. Használtak még Mimosa Velotyp-Carbon, Gravure, Carbon-Braun és Sunotyp gázfénypapírokat, a BYK Guldenwerke gázfénypapír különlegességeit, mint a Telobyk nevű, feketén dolgozó, az addigiaknál érzékenyebb gázfénypapírt, a Spedo “superérzékeny gázfénypapírt, mely még a legreménytelenebb negatívokról is használható nyomatot ad”, valamint a Spedo 8-at, amelyet kemény fokozatban, chamois színben, félmatt felületben, karton vastagságban árusítottak 1928-ban. Az N.P.G. gyártotta brómezüst nagyítópapírokon kívül használatos volt a Mimosa Bromosa és Bromosa Spezial néven árusított brómezüst nagyítópapír is (1928). Ugyanebben az évben a Kraft & Stendel hirdette Sidi gázfénypapírját. Loebenstein L. budapesti és bécsi fotókereskedő szerint komoly amatőr csak Wellington S.C.P. gázfénypapírt használ (1928). “1950-ben két évi kísérletezés után találmányi bejelentést adtam be az Országos Találmányi Hivatalhoz. Ez a találmány egy többrétegű és különböző fokozatú érzékenységű brómezüst papír. Az eddigi papíroknál szebb és jobb képhordozó anyag. Az Országos Fotókémiai Intézet próbái és kísérletei alapján kiadott vélemény kedvező jelentése szerint 1955. február 25-én az Országos Találmányi Hivataltól kapott értesítés után megkaptam a szerzői tanúsítványt, illetve a találmány tulajdonjogát átírták a magyar államra, mint jogutódra. A papírt itt nem gyártják. De az Ilford angol gyár már készít ilyen papírt 1956 óta és váltakozó rétegű brómezüst papírként gyártja” – írta Rónai Dénes önéletrajzi írása 112. oldalán (MFM tul.)

Gyakorisága, értéke:

Mint technikának nincs külön értéke, csak a kép kvalitása, a szerző neve jelent értéknövelő tényezőt. Az igazolhatóan múlt századi zselatinos előhívópapír nálunk nem túl gyakori.

Konzerválási feladatok:

Gyakran fordul elő ezüstkiválás, ami általában a képszéleken jelentkezik, s befelé halad. Ennek oka, hogy a képet alkotó ezüstionok a rétegből felfelé vándorolva, a felszínen visszaredukálódnak fémezüstté, s csaknem összefüggő réteget alkotnak. Ez csaknem valamennyi múlt századi, e század eleji zselatinos kötőanyagú papíron jelentkezik. Károsodásai közé tartozik még az általános halványulás, a világos részeken a sárgulás, csúcsfényekben a részletvesztés. Érzékeny a rétegben maradt tioszulfát-maradványokra, ettől foltosodik. A régi fényképészek a visszamaradt fixírt úgy ismerték fel, hogy nyelvük hegyével megérintették a papír felületét. Az édes íz tévedhetetlenül mutatta a hiányos mosást. A képek nyalogatását ma már nem ajánlhatom nyugodt szívvel.
A kasírozatlan zselatinos kötőanyagú képek hajlamosak a pöndörödésre. Az összetekeredett papírképet kisímíthatjuk, ha beáztatjuk 200 ccm alkohol, 50 ccm desztillált víz és 15 ccm glicerin oldatába. Szárítás után a képek kisimulnak. Ha nedvesség éri, a zselatin ragacsossá válik és összetapad a vele érintkező másik képpel, csomagolóanyaggal. Ellenkező esetben, száraz melegben a zselatin töredezik, repedezik. Ha változó körülmények között tartjuk őket, a nedvesedés-száradás során a zselatin emulzió és a papír hordozó másként tágul és húzódik össze, ez kunkorodást, néha repedezést okoz. Nagyon hajlamos a penészedésre, rovarok, mikroorganizmusok támadhatják meg. A gombák a zselatint vízoldhatóvá teszik, így a fertőzött képek tisztításához sem használható víz! Gyakori a rosszul megválasztott ragasztóanyag miatti elszíneződés. Felületi kopás is előfordulhat, gyakrabban, mint a zselatinos kimásolópapírnál. Tárolni egyenként savmentes, de inkább silver safe papírtasakban vagy poliészter tárolóanyagban, lehetőség szerint függesztve, 40% relatív légnedvesség, max. 15 °C fok hőmérsékleten lehet.

Irodalom:

(hirdetés). Fotóművészeti Hírek, 1926. február, 11-12. o.;
Gerő László: Előadások a fényképezésről. Fotóművészeti Hírek, 1929. február, 11-15.o.;
James A. Reilly: Care and Identification of 19th Century Photographic Prints. Eastman Kodak Comp. 1986.

Előző cikkLüszter
Következő cikkSajtószemle: Tóth István
NoGun
A szerző 2003, a FotoKlikk.hu megalakítása óta ötletgazdája, megvalósítója és főszerkesztője e portálnak. A 2006-ban alapított FotoKlikk a Fotográfiáért Alapítvány kuratóriumi elnöke. Építészmérnök, grafikus, typográfus, 3 évtizede az IT szektorban keres és fejleszt különleges technikai megoldásokat, most épp az élő közvetítés területén. Bővebben>>

További friss hírek