V. Molnár Imre: A kamera poétája – színdarab, első felvonás

0
57

Elképzelt jelenetek Életéből – három felvonásban

SZEMÉLYEK

ANDRÉ KERTÉSZ (Eredeti nevén Kertész Andor) fotóművész
MARGIT NÉNI (Klöpfer Mihályné) Kertész nagynénije
MAMA (Kertész Lipótné, született Hoffmann Ernesztin) Kertész édesanyja
LIPÓT BÁCSI (Hoffmann Lipót) Kertész nagybátyja és gyámja
PARASZTNÉNI
PARASZTBÁCSI
DR. FEJÉRVÁRI SÁNDOR a IV. Művészi Fényképkiállítás titkára
PIERRE /Kitalált név/ pincér a Dőme-ban
BRASSAI (Eredeti nevén Halász Gyula) képző-, fotóművész és író
KIKI (Eredeti nevén Alice Prin) modell, énekes- és táncosnő, a Montparnasse nagytermetű nevezetessége
ERZSÉBET (Sali Erzsébet) Kertész élettársa
JEAN FLEUR /Kitalált név/ a Francia Külügyminisztérium tisztviselöje
MICHEL /Kitalált név/ Kertészék párizsi ismerőse
ERNIE PRINCE (Eredeti nevén Princ Ernő) a Keystone ügynökség igazgatója
DR. AGHA a Conde Nast Puplication művészeti igazgatója
BEAUMONT NEWHALL a New York-i Modern Művészetek Múzeuma fotóosztályának vezetője, fényképész
SZOMSZÉD NÉNI Kertészék párizsi szomszédja
MADEMOISELLE MONGE /Kitalált név/ Kertészék párizsi szomszédja, André negatívjainak őrzője
ERVIN (írnok), HORDÁR, TITKÁR, BECSÜS, KIADÓ, RENDŐRÖK
ELSŐ FELVONÁS

ELSŐ JELENET

1900. SZIGET-BECSE

Kis ablak fénylik a ferde gerenda mellett Klöpfer Mihály padlásának baloldalán. Mindenütt ócska lim-lomok, könyv- és újságcsomagok hevernek. Jobbról bejön Kertész. Hatéves, ruházata halásznadrág, fehér vászoning és mellény. Megilletődötten néz körül a félhomályban. Az ablak alatt hunyorogva megfordul, és visszatér a jobboldalra. Itt régi fémedények porosodnak. Gyengén megrúgja az egyik rézüstöt, tompa kongás a válasz. Összekötözött könyvek keltik föl figyelmét középtájt. Egy csomagot fölemel, a díszeket nézegeti a gerinceken, miközben az ablak alá viszi. Ekkor megpillant egy újsághegyet.
KERTÉSZ: Hohó! Ezek képes újságok lehetnek. (Leteszi a könyveket, a felső lapot odébb helyezi, belelapoz az alatta levőbe. Leül a könyvcsomagra, tekintetében csodálkozás és öröm tükröződik.) De gyönyörű ház! (Lélegzetvisszafojtva nézi tovább, kintről kocsizörgés, lónyerítés hangzik. Megbűvölten ér az újság végére, néhány oldalt újra megnéz.) Nekem is ilyen szép képeket kell majd készítenem!
MARGIT NÉNI:(Kintről kiált) Andris! Merre vagy? Andris!
KERTÉSZ:(Fölkel, halvány mosollyal jobbra kisiet) Itt vagyok! Itt vagyok a padláson.
MARGIT NÉNI: (Enyhén korholva) Gyere ebédelni! Jaj, te gyerek! Mindig elkószálsz valahová.
KERTÉSZ: (Miközben a csomagot helyére teszi) Megyek már nénikém, megyek.(Kiszalad) Már itt is vagyok.

Függöny

MÁSODIK JELENET

1910. BUDAPEST

Kertészék ebédlőjében a baloldalt átlósan elhelyezett, hosszú, ovális ebédlőasztalt támlás thonett székek veszik körül. Ódon üveges szekrény áll az asztalra merőlegesen. Edények csörömpölése hangzik balról. Kertész édesanyja tányérokat hoz, és teríteni kezd a baloldali asztalfőnél. Megszólal a csöngő. Jobbra kisiet, kulcszörgés.
LIPÓT BÁCSI: Szervusz, Ernesztin!
MAMA: Szép, jó napot! Gyere az ebédlőbe! Éppen terítek. (Bejönnek)
LIPÓT BÁCSI: Mi újság a fiúkkal?
MAMA: (Újra a terítékkel foglalkozik) Semmi különösebb… (Hirtelen visszafordul) Csak Andorral van baj.
LIPÓT BÁCSI: (Meglepődve) Mi történt vele?!
MAMA: (Halvány mosollyal) Ó, nem! Semmi baleset vagy ilyesmi.(Szünet, szomorúan) Abba akarja hagyni az iskolát.
LIPÓT BÁCSI: (Döbbenten) Hogyhogy?!
MAMA: Azt mondta, semmi szükség arra, hogy elvégezze. Fényképész akar lenni, majd csak elboldogul valahogy.
LIPÓT BÁCSI: De hiszen az nagyon bizonytalan megélhetés! Ezt nem engedhetjük!(Szünet) Itthon van Andor?
MAMA: Igen.
LIPÓT BÁCSI: (Elszántan) Na, hívd ide, legyél szíves! Majd én beszélek vele.
MAMA: (Jobbra elindul, közben csillapítóan emeli föl kezeit Lipót bácsi felé.) Hívom, de kérlek, ne legyél vele túl erélyes, tudod, hogy milyen érzékeny.
LIPÓT BÁCSI: Jól van, csak hívd ide!
MAMA: (Kimegy, kopogtat, ajtócsikorgás) Andris! Gyere, fiam az ebédlőbe!
KERTÉSZ: Megyek, Mama.(Szünet, belépnek) Tiszteletem, Lipót bácsi!
LIPÓT BÁCSI: Szervusz, Andor. (Szünet) Mi újság az iskolában?
KERTÉSZ: (Kicsit megszeppenve) Semmi különösebb.
LIPÓT BÁCSI: (Leül) Pedig azt hallottam, hogy abba akarod hagyni.
KERTÉSZ: (Kínban) Igen.
LIPÓT BÁCSI: És miért?
KERTÉSZ: Szükségtelennek tartom, hogy elvégezzem, fényképész akarok lenni.
LIPÓT BÁCSI: Az iskolát be kell fejezned!
KERTÉSZ: (Dacosan) Ennek semmi értelmét nem látom.
MAMA: De kisfiam! Ha már ennyi évet elvégeztél a Felsőkereskedelmiben, butaság lenne nem befejezni.
LIPÓT BÁCSI: Arról nem is beszélve, hogy az érettségi mellett így már egy szakma is lenne a kezedben.
KERTÉSZ: Amihez az égvilágon semmi kedvem sincsen!
LIPÓT BÁCSI: (Korholóan) Semmi kedved! Semmi kedved! Az élet sajnos olyan, hogy nem mindig, sőt legtöbbször nem azt csinálja az ember, amihez kedve van.
KERTÉSZ: Képtelen vagyok belátni, mi a kifogás az ellen, hogy fényképész legyek.
LIPÓT BÁCSI: Az, hogy egyike a legbizonytalanabb mesterségeknek. (Szünet) Hidd el Andor, hogy jót akarunk neked! Nem szeretnénk, hogy majdani családod bármiben is szükséget lásson. Ezért igyekszünk valami biztos polgári foglalkozást találni neked. Amit most tanulsz, az ehhez adna lehetőséget.
KERTÉSZ: (Kérlelően) De bácsikám. Érzem, tudom, hogy ez egyáltalán nem nekem való! Csak kínlódnék, szenvednék, és úgy érezném, hogy megfosztottam magamat egy lehetőségtől.
LIPÓT BÁCSI: Miért? A fényképészet olyan nagy lehetőség?
KERTÉSZ: (Lelkesen) Igen! Csodálatos képeket lehet a fotóval alkotni, és fogok is, ezt elhatároztam.
LIPÓT BÁCSI: Fiam, először le kell érettségizned! (Szünet) Ha már meglesz az érettségi, a szakmád és az állásod, akkor már bánom is én, szabad idődben kitanulhatod a fényképezést egy portrétistánál.
KERTÉSZ: De én nem portréfényképész akarok lenni!
LIPÓT BÁCSI: (Meglepődve) Hogyhogy? Hát akkor milyen fényképész?!
KERTÉSZ: Én nem vitrinportékákat akarok készíteni. Azt akarom fényképezni, ami körülöttem van. Az újságoknak szeretnék fotózni.
LIPÓT BÁCSI: (Döbbenten) De hát ez még bizonytalanabb megélhetés lenne! Ha jól tudom, ilyen fotós nem is igen fordul elő Budapesten.
KERTÉSZ: Nem. Mert egyik műtermes fényképész sem meri teljességgel fölvállalni ezt a tevékenységet.
LIPÓT BÁCSI: És azért nem merik, mert biztos, hogy reménytelen vállalkozás.
KERTÉSZ: De nem lesz mindig az!
LIPÓT BÁCSI: Nem tudom, hogy miért vagy te ebben ilyen biztos.
KERTÉSZ: (Lelkesen) Az egyik osztálytársam mutatott nekünk egy képes újságot, ha jól emlékszem francia volt. A metszetek mellett volt benne néhány nagyon érdekes hangulatú, csodálatos fénykép. Olyan szépek voltak, melyeket készíteni és nézni is gyönyörűség. Érzem, hogy az ilyen újságoké a jövő, és nem a metszetekkel illusztráltaké!
MAMA: De kisfiam. A jövőt nem lehet ilyen érzésekre fölépíteni!
LIPÓT BÁCSI: De nem ám! Aki ezt teszi, arra azt mondják, hogy álmodozó.
KERTÉSZ: (Daccal) Inkább nevezzenek álmodozónak, és legyen rögös életutam, semhogy belefulladjak egy biztos polgári foglalkozás unalmába!
MAMA: Jaj! Andor! Ne beszélj így fiam! Mi lesz veled?
LIPÓT BÁCSI: Ez nekem sem tetszik! Józan ember nem így beszél.
KERTÉSZ: (Lázadva) Ha mindenki a józansággal törődött volna, sohasem lépett volna előre az emberiség! Leonardo nem kísérletezett volna a repüléssel, és Blériot nem repülte volna át a csatornát, Schliemann nem találta volna meg Tróját! (Szünet) Nekem nem kell a ti józanságotok! (Jobbra kirohan)
MAMA: (Kétségbeesésében kezeit tördelve) Kisfiam!

Függöny

HARMADIK JELENET

1915. BILINSKI (LENGYELORSZÁG)

Nádassal benőtt patakpart a fronton. Mintha a nyári nap sütne. Fegyverek zajától kísérve balról bekúszik Kertész egyenruhában, teljes menetfelszereléssel. A parton körülnéz, kezdi levetni magáról terheit.
KERTÉSZ: (Mosolyogva) Na, végre! Itt talán megszabadulhatok egy időre a tetveimtől. (Vetkőzik, halomba rakja ruháit, csak alsónadrág marad rajta.) Így mennyivel kellemesebb. A csudába ezt a hőséget! (Leül a partra, lábait vízbe lógatja, majd élvezettel megmosakszik. Borjújából vászontörülközőt vesz elő, törülközés után rövid ujjú alsóinget húz magára. Visszaül, és hozzáfog egyik ruhájának megtisztításához, tetűket pusztít és mos. Hirtelen mosolyogva fölkapja fejét.) Ezt le kell fényképezni! (Odamászik borjújához, fejébe csapja sapkáját, fémállványon rögzíti kameráját. Beállítja a gépet, fölszereli és elindítja az önkioldót. Ennek zümmögése közben sietve visszakúszik. Leül a parton, és tovább öli tetveit. Elkattan a zár. Még néhány pillanatig ott marad, majd a géphez vissza akar mászni. Ekkor egy golyó éles süvítése hallatszik. Megdermed.) Hú!
A mindenségit! Ez majdnem eltalált!

Függöny

NEGYEDIK JELENET

1916. ESZTERGOM

Esztergom határában. A jobbra hátul álló fa előtt a nézőtér baloldalához közeledve húzódik a földút. Azon túl sekély árok és szántóföld látszik a szórt fényben. A baloldali kulisszák felől kocsizörgés, paták dobogása hangzik.
PARASZTBÁCSI: Hó! Hohó! Megállj, lovacskám! Sári! Mindjárt itt az árok széle! (Lónyerítés) Hó! (Szünet) Gyere, Anyjuk! Szállj le a szekérről, kérlek! Ha már az úton leszünk, megint fölkapaszkodhatsz.
PARASZTNÉNI: Várjál, Apjuk! Lekászálódok innen.(Nyögdécsel) Jaj! Öreg csontjaim!(Sóhajt) Sietni kell, Apjuk, mert lóg az eső lába. Hát igen. Vége a nyárnak. (Lóhorkantás) Ez volt a harmadik háborús nyár. Vajon kinek jó ez az öldöklés? Az biztos, hogy nem a magunkfajta szegény embereknek.
BÁCSI: Asszony! Most ne ezzel törődjél! Állj félre! Segítek Sárinak túljutni az árkon. Utána a kocsit is meg kell tolni.
NÉNI: Jól van, na! (Sóhajt) Csak eltűnődtem ezen a szörnyű világon. Szegény Gyuri fiunk is merre lehet? Él-e még? Tavasz óta nem kaptunk tőle levelet. (Lónyerítés)
BÁCSI: Majd kapunk, Anyjuk. Gyí, Sári, lovacskám! Csak óvatosan! Vigyázz! Itt nagyon göröngyös a talaj. (Szünet, horkantás, patadobogás, kerékzörgés) Jól van, Anyjuk! Itt a kantár. Irányítsd majd a lovat jobbra! Megtolom a szekeret. Sári! Most a kocsit kell az útra húzni. (Erőfeszítés érződik hangján) Sári! Itt vagyok. Segítek. Csak húzzad, lovacskám! (Szekérzörgés, Sári horkant, dobbanás hallatszik, és a ló fájdalmasan fölnyerít.)
NÉNI: (Kétségbeesetten) Uramatyám! Elesett a lovunk!
BÁCSI: (Izgatottan) Azt a kutyafáját! No, szépen vagyunk! (Fájdalmas nyerítés)
NÉNI: Csak nem törött el a lába?!
BÁCSI: Mindjárt megnézem. (Szünet, horkantás) Sári! Ne fészkelődj! (Nyög) Engedd, hogy megnézzem! (Nyerítés, szünet) Ez rendben van, nézzük a másikat! (Szünet, bús nyerítés) Szegénykém! Ezt ütötted meg jobban. (Erőlködik, liheg) Nagyon fájhat, föl is horzsolta ez a kő. (Szünet, horkantás) Jól van, na! (Szünet, gyengéden) Jól van, lovacskám! Majd meggyógyítjuk. (Szünet) Úgy látom, hogy nincs törés.
NÉNI: (Sóhajt) Hála Istennek!
BÁCSI: Gyere, Anyjuk! Megpróbáljuk fölállítani. (Lónyerítés) Sári! Kis lovacskám, állj talpra!
NÉNI: (Fohászkodva) Istenem! Irgalmazz! Segíts rajtunk, nyomorult bűnösökön!
BÁCSI: (Morcosan) Asszony! Ne siránkozz! (Nyugodtabban) Inkább segíts fölállítani Sárit! (Jobbról berohan Kertész kamerával, baloldalt megáll. Állít a gépen és fényképez. Nyerítés.) Állj föl, Sári! Azt a hétszázát! Hogyan fogunk hazaérni?!
KERTÉSZ: (Fennhangon) Várjon, bátyám! Segítek. (Kiszalad, lónyerítés)

Függöny

ÖTÖDIK JELENET

1920. BUDAPEST

Kertészék ebédlőjében balról sütés-főzés zajai hallatszanak.
MAMA: (A baloldali kulisszák felől) Kérlek, tegyél még egy csipetnyi sót a levesbe! (Belép két tállal, az egyikben dió van. Leül, és megpróbál megtörni egy diót. Ez csak többszöri erőfeszítésre sikerül. Jobbról kulcszörgés hangzik.)
KERTÉSZ: (Belép) Csókolom!
MAMA: (Mosolyog) Andris! Korábban jöttél.
KERTÉSZ: Farkaséhes vagyok. Mi lesz ebédre?
MAMA: Húsleves és rántott csirke petrezselymes burgonyával. Sütök diós süteményt is.
KERTÉSZ: (Lelkesen) Pompás!
MAMA: Gyere, fiam! Légy szíves segíts diót törni! Rettenetesen kemény a héjuk, az imént sokat kínlódtam az egyikkel.
KERTÉSZ: Máris töröm, Mama, csak megmosom a kezemet. (Jobbra kimegy, Mama is kilép baloldalt. Vízcsobogás hallatszik, bejön, leül, és nekilát a diótörésnek.)
MAMA: (Kintről fennhangon) És mondd fiam, merre fényképeztél?
KERTÉSZ: Most csak a Duna-partra mentem ki. Gyönyörű idő van! Nem fényképeztem sokat, mert nem tudtam megállni, hogy egy jó nagyot ne sütkérezzek a lépcsőn.
MAMA: (Belép) Én is figyeltem, hogy hétágra süt a nap. (Szünet, leül) Nemsokára teríthetünk ebédhez, a süteményt majd azután készítem el.
KERTÉSZ: (Miután feltör egy diót, a levegőbe réved) Ó, milyen csodálatos volt ez a séta! Mennyivel jobb lenne fényképezésből élni, mint számlák között aktakukackodni.
MAMA: (Rosszallóan) Andor! Ezt már megbeszéltük. Te is nagyon jól tudod, hogy az ilyen fényképezésből nem lehet megélni!
KERTÉSZ: (Elszántan) De Párizsban talán lehet.
MAMA: (Döbbent fájdalommal néz fia szemébe) Andris! Te Párizsba akarsz utazni?!
KERTÉSZ: Igen, Mama.
MAMA: Itt akarsz hagyni? (Kertészhez lép, két kezét vállára teszi, és legfájdalmasabb tekintetét szögezi reá.) Andris, három fiammal együtt akarok maradni!
KERTÉSZ: (Sóhajt) Igaza van, Mama! Itthon maradok.

Függöny

HATODIK JELENET

1924. BUDAPEST

A IV. Művészi Fényképkiállítás irodájában a baloldalt keresztben elhelyezett íróasztalon fényképek, papírlapok hevernek. Fejérvári Sándor -a kiállítás titkára- az asztalnál ülve fényképeket rendezget. Kopognak.
FEJÉRVÁRI: (Nem néz föl) Tessék!
KERTÉSZ: (Jobbról belép) Tiszteletem! Dr. Fejérvári Sándor úrral szeretnék beszélni.
FEJÉRVÁRI: (Kertészhez fordul) Üdvözlöm, uram! Én vagyok. Miben segíthetek?
KERTÉSZ:(Közelebb lép) Kertész Andor vagyok. Én is részt vettem a pályázaton. Egy levelet kaptam, melyben azt írják, hogy beszélni szeretnének velem, keressem fel önöket.
FEJÉRVÁRI: (Mosolyogva fölkiált) Á! Igen! (Csendesebben) Nagyon eredetinek találjuk a képeit, Kertész úr! Az egyik fényképe különösen megnyerte a zsűri tetszését.
KERTÉSZ: (Bátortalan mosollyal) Ha szabad kérdeznem, melyik az a fölvétel?
FEJÉRVÁRI: (Jobb kezét gondolkodva homlokához érinti) Ha jól emlékszem, egy ház látható rajta. (Hirtelen hátrafordul, balra fennhangon kiszól) Ervin!
ERVIN: (Belép, mellényt visel) Igen, uram! (Kertészre néz)
FEJÉRVÁRI: Ervin, legyen szíves, hozza ide Kertész úrnak azt a képét, melyet a zsűri ezüstéremre javasolt!
ERVIN: Igen, uram. (Kimegy)
KERTÉSZ: (Döbbent örömmel) Ezüstéremre?!
FEJÉRVÁRI: (Derűsen) Igen, Kertész úr. A zsűrinek annyira megtetszett a képe, hogy ezüstéremmel szeretnénk díjazni!
KERTÉSZ: (Még mindig csodálkozva) Ezüstéremmel?! Bocsásson meg uram, de nagyon meglepődtem.
FEJÉRVÁRI: (Fürkészően néz Kertész szemébe) Bizonyára nem volt még ilyesmiben része.
KERTÉSZ: Nem, uram. Ez a második pályázat, melyen részt vettem.
ERVIN: (Visszatér a fényképpel, és a titkárnak baloldala felől átnyújtja.) Tessék, uram. (Az asztalnál marad)
FEJÉRVÁRI: (Átveszi a fotót) Köszönöm, Ervin! (Megmutatja Kertésznek, komolyan) Erről lenne szó. Az a zsűri egyöntetű véleménye, hogy ez a kép brómolajban lenne igazán gyönyörű. Ezért arra kérjük, hogy készítsen róla brómolaj – nyomatot!
KERTÉSZ: (Döbbenten) De uram! Hogyan gondolja!?
FEJÉRVÁRI: (Kertész döbbenetén meglepődve) Még soha nem dolgozott brómmal?
KERTÉSZ: (Dacos elszántsággal) Nem. De nem is akarok! A felvétel csak eredeti formájában fejezi ki azt, amit én mondani szándékoztam.
FEJÉRVÁRI: (Meglepetten, meg akarja győzni Kertészt) De uram! Gondoljon bele! A IV. Művészi Fényképkiállításon ezüstérmet nyerni nem mindennapi dolog! Csupán egy brómolaj-nyomaton múlik az egész. Egy picit hasonlítani fog a képe a festményekre, csak ennyi történik.
KERTÉSZ: Éppen ez az, ami nem tetszik nekem. Köszönöm a kedvességét uram, de ezt nem tehetem! Fotóimnak ez a karaktere, és ez is marad, belőlük nem lehet sem gumi-, sem brómnyomatot csinálni, mert az meghamisítaná képeimet. Szerintem a fotográfia csak fotográfia lehet, s nem arra való, hogy a festészetet utánozza!

Függöny

HETEDIK JELENET

1925. BUDAPEST

Kertészék ebédlőjében az asztalon lévő terítőn virágos váza áll. Mama az asztalnál kötöget, Kertész könyvet olvas a szekrény melletti asztalfőn. Mama elmereng, majd tovább köt. Kertész lapoz, Mama ismét eltűnődik.
MAMA: Andris! Mit olvasol?
KERTÉSZ: (Fölpillant) A Téli regét, Mama.
MAMA: (Tovább köt) Nem is mesélted, hogy mi újság a hivatalban?
KERTÉSZ: (Fölegyenesedik) Semmi különösebb, Mama. Rettentően unalmas az egész, de akkor nem lenne az, ha időnként kiküldenének vidékre is. Viszont ez eszük ágában sincs! Annyira meg ismer, hogy túl büszke vagyok ahhoz, hogy ott ezt bárkitől is kérjem.
MAMA: (Mosolyogva) Igen, ennyire ismerlek, fiam!
KERTÉSZ: (Nyújtózkodik) Úgyhogy szörnyen unalmas ez is, legalább annyira, mint a tőzsde.
MAMA: (Folytatja kötését, Kertész újra olvas.) Andris!
KERTÉSZ: (Fölpillant) Igen, Mama.
MAMA: Még mindig el akarsz utazni Párizsba?
KERTÉSZ: (Meglepődve) Igen, nagyon szeretnék!
MAMA: (Sóhajt) Ha Párizsba akarsz menni, hát menjél. Nem akarlak visszatartani.
KERTÉSZ: (Csillogó szemmel fölkiált) Mama!

Függöny

NYOLCADIK JELENET

1925. PÁRIZS

A Luxemburg-kertben. A balra hátrébb álló ódon lámpa világítja be a színpadot. Kovácsoltvas vázú pad fölé nyúlnak a jobboldali fa ágai. Jobbról berohan Kertész lihegve, földúltan és körbe kutató tekintettel.
KERTÉSZ: (Elfut a szín baloldalához, dühösen fölkiált.) Hol van?! (Visszaszalad a fához, ott is körbenéz.) Hol van az a ficsúr, aki a szomszéd padon ült nemrég, amikor elbóbiskoltam?! (Középre megy, fáradtan lerogyik a padra, tekintetét földre szegezi, picit csillapodva.) Hiába rohangálok itt a kertben, már késő. Biztosan elnyelte már a nagyvárosi forgatag. (Szünet, dühösen ökölbe szorítja kezeit.) De ha a kezem közé kerül, ellátom a baját, mert biztos, hogy ő volt az, aki ellopta a fényképezőgépemet!

Függöny