12.8 C
Budapest
Thursday, March 28, 2024

Sajtószemle: Baráti kézfogás

Debrecen – Kortársaim címmel június 18-án (pénteken), 15 órakor nyílik Vencsellei István fotóművész munkáiból jubileumi kiállítás a Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum Kortárs Művészeti Galériájában (Péterfia u. 28.). A művész alkotásaival 1960 óta folyamatosan találkozhattunk lapok, folyóiratok hasábjain, de számos tárlaton is megcsodálhattuk képeit. A többi között a Magyar Fotóművészek Szövetsége Életműdíjával is kitüntetett Vencsellei István ezúttal azokat az embereket – öregeket, pásztorokat, barátokat, művészeket – mutatja be sajátos ábrázolási móddal, akikkel életében találkozott. A tárlat amolyan baráti, emberi kézfogás lesz, amely túlmutat időn és tereken.

(2004.06.16. – Debreceni Expressz)

Darányi Zsolt
Darányi Zsolt
A szerző 2003, a FotoKlikk.hu megalakítása óta ötletgazdája, megvalósítója és főszerkesztője e portálnak. A 2006-ban alapított FotoKlikk a Fotográfiáért Alapítvány kuratóriumi elnöke. Építészmérnök, grafikus, typográfus, 3 évtizede az IT szektorban keres és fejleszt különleges technikai megoldásokat, most épp az élő közvetítés területén. Bővebben>>

Related Articles

Egy Klikkhez tartozunk!

5,488RajongókTetszik
197KövetőKövetés
678FeliratkozóFeliratkozás

Latest Articles