6.5 C
Budapest
Friday, April 19, 2024

Sajtófigyelő: Friedmann Endre fotókiállítása

Kiállítása nyílt hétfőn Friedmann Endrének A pillanatból élek címmel – Fényképek az életműből 1954-1979 alcímmel – a Magyar Fotográfusok Házában (Mai Manó Ház). Az alkalomból bemutatták azonos címmel megjelent fotóalbumát is. Jancsó Miklós filmrendező megnyitójában a többi közt arról beszélt, hogy itt látható egész elmúlt életünk. “Egy éles, tiszta szem, egy gondolkodó agy ércnél maradandóbb dokumentuma. Örökkévalóság. Friedmannn mester belevetette magát az örökkévalóság vizeibe, és ússza-ússza míg a világ világ és még két nap. Köszönöm a szemedet Bandi meg a bátorságodat!” – mondta Jancsó Miklós. Friedmann Endre, aki 1934-ben született, 54 éve dolgozik a Magyar Távirati Irodánál, végigjárta a fotóriporterséghez vezető összes szakmai “ranglétrát”.

(Népszava)

Darányi Zsolt
Darányi Zsolt
A szerző 2003, a FotoKlikk.hu megalakítása óta ötletgazdája, megvalósítója és főszerkesztője e portálnak. A 2006-ban alapított FotoKlikk a Fotográfiáért Alapítvány kuratóriumi elnöke. Építészmérnök, grafikus, typográfus, 3 évtizede az IT szektorban keres és fejleszt különleges technikai megoldásokat, most épp az élő közvetítés területén. Bővebben>>

Related Articles

Egy Klikkhez tartozunk!

5,488RajongókTetszik
197KövetőKövetés
679FeliratkozóFeliratkozás

Latest Articles