Pozitív eljárások (világosság által árnyék) – Nemeseljárások:
Névvariánsok:
Oilprint transfer, oil transfer (ang.); Ölumdruck, Ölausdruck (ném.)
Nyilvánosságra hozás időpontja:
1873
Használata:
Használata 1904-től az 1930-as évekig.
Felfedezője:
W. Abney. G.E.H. Rawlins 1904-ben tökéletesítette, Demachy 1911-től használta. (Eder szerint Hewitt brómolaj-átnyomás módszere inspirálta Demachyt.)
Anyaga:
Síma enyvezett papír és zsíros nyomdafesték.
Jellegzetességei:
Úgy lehet megkülönböztetni az olajnyomattól, hogy csepp-próbát végzünk. Ha nem duzzad vízre, tehát a kép nem tartalmaz zselatint, akkor átnyomással van dolgunk. A kép majdnem mindig mély-matt, s a hasonló fotóheliogravürrel szemben nem látni nagyítóval az aquatintaszemcséket. A végső képen nincs más, mint festék.
A készítés módja:
Az olajnyomat elkészülte után nem hagyjuk megszáradni a festéket, hanem enyvezett, szép felületű papírra átsimítjuk, átnyomjuk a képet sajtóban, grafikai átnyomógépen, vagy csak gumihengerrel szárazon. Ezt újabb és újabb nedvesítés után más színű festékkel többször is megismételhetjük (amennyiben pontosan tudjuk passzer-jelekkel illeszteni a két papírt), s így többszínű olajátnyomásokat is kaphatunk. “Nyomáshoz kizárólag Zanders, Fabriano, Whatmann és különböző japán papírokat használunk, amelyek gyenge előnedvesítésen kívül semminemű előpreparálást nem igényelnek.” (Stolz Róbert: Az olajátnyomás magyar technikája)
Méretei:
A kép mindig a hagyományos gázfény vagy brómezüst képek méreteihez igazodik.
Magyarországi használata:
A technika magyarországi bázisa a Photo Club és a Magyar Amatőrfényképezők Országos Szövetsége. Mindkét helyen előadásokat, gyakorlati bemutatókat szerveztek, műtermet tartottak fenn, ahol asszisztens segítségével használhatták a bonyolult eljárásokat. Stolz Róbert úgy határozta meg a magyar és a német, osztrák átnyomó technikák különbségét, hogy míg az előbbiek lassan építő, keményfestékes módszert használják, addig a magyar átnyomó-technika az igen lágy festékek alkalmazásán alapul. “Megszületett egy különlegesen magyar technika, mely a budapesti Photo Clubból és a Magyar Amatőrfényképezők Országos Szövetségéből indult útjára” – írta Stolz. Ehhez legalkalmasabbnak a Mimosa Velotyp gázfénypapírt és a Bayer brómpapírt tartotta. Stolz Róbert aktív használója is volt az eljárásnak (1925), rajta kívül Werner Irén (1924) nevét is ismerjük.
Az 1920-as évek végére fokozatosan elvesztette jelentőségét, s helyébe lépett a brómolaj nyomat.
Gyakorisága, értéke:
A nemeseljárások között nem ritka, de szinte mindig művészi, kiállításokon szerepelt képek maradtak meg mára, így különleges odafigyelést igényelnek.
Konzerválási feladatok:
Mivel nem tartalmaz zselatint, annak kórokozói nem károsítják. Ezzel szemben minden papírkártevő veszélyezteti.
Irodalom:
Vydareny Iván-Fejérváry Sándor: Az átnyomás kézikönyve. Budapest, 1923.;
Stolz Róbert: Az olajátnyomás magyar technikája. Fotóművészeti Hírek, 1925. szeptember-október, 37-38., december, 49-50. o.
