10.8 C
Budapest
Friday, March 29, 2024

Nekem nyolc – Eifert János képes beszámolója

Fénytörők Alkotócsoportja 8. kiállítása a Kerengő Galériában – Budapest, 2004. december 1-31.

A fényképezés “felfedezése”, mint köztudott, felszabadította a festészetet a valósághű ábrázolás követelménye alól, és olyan műfajokat “adott le”, mint a portré-, vagy történelmi festészet. Ha kevéske iróniát belevihetek az amúgy “halálosan komoly” témánkba, úgy azt is mondhatnám, hogy ezek a “leadott műfajok” lényegében nem mások, mint az uralkodók (ma: királyok, államfők, vezéregyéniségek, kiemelkedő személyiségek), az udvari élet szereplőinek (ma: a társadalmi-, gazdasági-, politikai- művészeti közélet szereplői), az udvar eseményeinek (régen: csaták és vadászatok, udvari jelenetek és lakomák, diplomáciai cselvetések, beleértve az érdekházasságokat is, ma: háborúk és vadászatok, politikai események, parlamenti viták, fogadások, tüntetések, stb.) megörökítése, vagyis “alkalmazott fotográfia”, ecsettel vászonra kenve. Szóval, hogy a fényképezés ezt a társadalmi elvárás szerint kötelező penzumokat átvállalta, nemcsak a saját pozícióit erősítette, hanem hozzájárult a festészet modern irányzatainak a fejlődéséhez is. Ez a tény egyáltalán nem áll ellentmondásban azzal, hogy a modern festészeti irányzatok hetven évvel a fényképezés keletkezése után indultak igazán fejlődésnek, miután a festészet a naturalizmus és a realizmus után eljutott az impresszionizmusig. Ez az útkeresés is példázza, hogy hosszú folyamatról, párbeszédről beszélhetünk, amelynek során a naturalista és impresszionista festészet tapasztalataiból világossá vált, hogy a fényképezés alkalmasabb a valóság pontos visszaadására, és sokkal jobban képes megragadni a hangulatot és a pillanatot. A festészet és a fényképezés útjaik szétváltak, – ne tévesszen meg senkit, hogy eközben még hatottak a “festőies” irányzatok – egymástól eltérő feladatokat állítottak önmaguk elé, céljaikat más-más eszközrendszer segítségével valósították meg.
Aztán a fényképezés is rohamosan fejlődött, ugyanúgy, mint a róla alkotott “kép”, és e “képnek” a megfogalmazása. Már a századforduló környékén sokan vélekedtek úgy, hogy “a fotográfia ugyanolyan művészet, mint a képzőművészetekből ismertek, csupán eltérő eszközeivel hozza létre műveit”. Mára már megdőltek azok a definíciók, amelyek a fotót a pillanat művészetének, vagy az élet hiteles, objektív ábrázolásának mondták, és a sajátos eszközhasználatról mondottak sem igazak. Ha a kortárs fotográfia jelentősebb alkotásait, művészi szándékait, stílusirányzatait nézzük, meg kell állapítanunk, hogy a korábban felvázolt munkamegosztás – hogy a fotográfus a földhözragadt dolgokkal foglalkozzon, dokumentáljon, riportot készítsen, a festő, szobrász, grafikus pedig kreatív alkotásokat hozzon létre, szárnyaljon – napjainkban már értelmezhetetlenné vált. Nemcsak azért, mert a progresszív fotográfia, a kísérletező fiatalok átnyúltak a festészet területére, és kölcsönöztek eszközöket onnan is. Ez fordítottan is működik: a képzőművészek egyre izgalmasabb fotográfiai alapú műveket hoznak létre, kölcsönzik a technikát tőlünk is.
A határok más területen is megszűnni látszanak: míg korábban élesen elvált az amatőr, vagy a professzionista státusz, napjainkban – amikor a képből, mint műalkotásból indulunk ki – ezek érdektelen mellékkörülmények. A tehetség önképzés és tapasztalat útján is képes a mesterség-művészet eszközeit megszerezni, magas szinten birtokolni. A technikai-esztétikai értékek megítélésekor a vizsgált kép készítőjének státusza hatodrangú kérdés csupán.
Megjegyzem, más vonatkozásban is felborult a régi rend, amelyet a rendszerező elmék, művészettörténészek, kritikusok a korábbi állapotokból kiindulva alkottak. Ma már a fénykép nemcsak dokumentál, és nem is a világ precíz képének megörökítésére hivatott: az események, életszerű pillanatok rögzítése mellett képes az érzelmi állapotok, hangulatokat és formai-dekoratív élmények megjelenítésére is. Mint más művészeteknél.
A kép (fénykép) nemcsak információkat hordoz, érzéseinket befolyásoló, érzékeinkre ható esztétikai élvezetet is jelenthet. Az igazság keresése mellett, a szépség megtalálásában is szerepet játszik. Lásd: festészet, zene, költészet, tánc és a film…
A Fénytörők Alkotócsoportjának 8. – egyben a Kerengő Galéria 31. – kiállításán a fotográfia szinte mindegyik “feladatából” kapunk ízelítőt: megjelenik a kemény dokumentarizmus, a tényszerű riport, a formákra építő konstruktivizmus, a költői képekkel, metaforákkal “operáló” szimbolizmus, a látványra, szerkezetre építő formalizmus, a hangulatokat, érzéseket közvetítő szubjektivizmus, festőies formákra építő neo-klasszicizmus, neo-avangárd, neo-neo-újragondolások, neo-neo-neo-fotográfia és a new-wave is.
Sokszínűek, sokfélék tehát, ami következik az egyes kiállítók – Ágh András, Grosswald Vencel, Kovács György, Kovács István, Karácsony Iván, Olasz Tamás, Németh Csaba (N. Berzay), Varga Róbert – sajátos és egymástól megkülönböztethető, ám mégsem elkülönülő karakteréből. Az alkotócsoport – az elkülöníthető formai jegyek, különféle alkotói elképzelések ellenére – mégsem összevisszaságot, tarkaságot, hanem egységes felállást mutat.
Egyénenként tudatos, de összességében véletlen találkozás hozta össze őket 1996-ban egy fotótanfolyamon. A kurzus elvégzése után határozták el, hogy együtt maradnak, együtt dolgoznak. Közös alkotókedvvel, lelkesedéssel, lendülettel – különböző technikai lehetőségekkel, és különböző technikákkal. Együtt, egymást biztatva és bírálva, olykor csöndesen, máskor harsányan, de mindig szigorúan a minőségre törekedve, hogy igazi, minőségi fotográfiák születhessenek. Egyénileg sok hazai és nemzetközi kiállítás jegyzi nevüket. Együttes megjelenésükkel – most ez a nyolcadik – találkoztam már az Országos Fotóhetek, majd a Fotóhónap programjában is.
Bemutatom őket külön-külön is, rájövünk, mennyire egyéniségek:
Ágh András Budapesten született 1974-ben, mintegy tíz éve fényképez. Grafikai tördelésből és fotózásból él, a képalakítási technikákat, kompozíciót biztos kézzel kezeli. Emberábrázolása azonban nélkülözi a merev szabályokat, szívesen él a bemozdulásos életlenséggel is.
Grosswald Vencel szintén Budapesten született, 1968-ban. 1977-ben végezte el a többiekkel együtt az ASA stúdió kreatív fotótanfolyamát, és az óta rendszeresen fényképez. Halas csendélete emlékezetes, ezen a kiállításon különös színvilágú, “bemozdított” emberalakjaival jelentkezik.
Karácsony Iván a “főnök”, a csoport létrehozója, egybetartója, menedzsere, de nem “ízlés”-irányítója. A múlt század hetvenes éveiben kezdett el fényképezni, tíz éve jelennek meg képei pályázatokon, kiállításokon. Mint fogalmazta, számára a fényképezés olyan, mint másnak a dohányzás tartós szenvedélye: nem tud leszokni róla. Fél éve digitális kamerával dolgozik, ezen a téren kísérletező képei rendkívül figyelemre méltóak.
Kovács György Szombathelyen született, 1969-ben. Már középiskolás korában érdekelte a fényképezés, leginkább a természet és a makro-fotózás. Az utóbbi időben ő is a digitális képfeldolgozás területén dolgozik, múzeumoknak, intézményeknek menti a hagyományos képeket. Kiállított “vizes” képei jól komponáltak, az élesség-életlenség kontrasztját kihasználva képesek tekintetünket (és képzeletünket) a távolba vezetni.
Kovács István 1996 óta foglakozik elkötelezetten a fotográfiával. Négy éve találkozhatunk nevével a hazai és nemzetközi fotópályázatokon, amelyeken számos díjat nyert. Képei szerepeltek Franciaországban, Lengyelországban, Luxemburgban, Olaszországban, Spanyolországban, Ukrajnában, és természetesen a “hazai pályán” is, legutóbb a MediaWave 3LEG-jén. Biztos kézzel komponál, és különleges fekete-fehér technikát használ, amelyek miatt “karc-rajzok”-nak nevezem képeit. Képei kiemelkedő minőséget jelentenek, igazi élményt számomra.
Németh Csaba (N. Berzay)tíz éve fényképez. Két éve az Egyesült Államokban járt, beutazva a keleti partvidéket. Az ott készült képeiből láthatunk grafikus hatást keltő, ám nem grafikai módszerrel készült színeseket. Formaérzéke, komponálásmódja – a bemutatott téli képei alapján – modern esztétikai elvekre vall.
Olasz Tamás jellemzően a “Street Photography” műfajban dolgozik. Nyáron a Magyarországon, télen pedig a világ más tájain fotózik. Ez kenyérkereső foglalkozásának “idényjellegéből” adódik. Amatőr tehát, ám profi színvonalon.
Varga Róbert több mint három éve digitális géppel fényképez. Számára ez a technika adja a legtöbb lehetőséget, és a maximális szabadságot különös hangulatú, ám hiteles képeinek elkészítéséhez.

Most nézzük képeiket. Rövid tárlatvezetésre invitálom Önöket. És a kiállítást megnyitom…

Eifert János

(A megnyitó szövegvázlata, elhangzott a Fénytörők 8. kiállításának megnyitóján, a Nemzeti Táncszínház Kerengő Galériájában, Budapest, 2004. december 1.)

Darányi Zsolt
Darányi Zsolt
A szerző 2003, a FotoKlikk.hu megalakítása óta ötletgazdája, megvalósítója és főszerkesztője e portálnak. A 2006-ban alapított FotoKlikk a Fotográfiáért Alapítvány kuratóriumi elnöke. Építészmérnök, grafikus, typográfus, 3 évtizede az IT szektorban keres és fejleszt különleges technikai megoldásokat, most épp az élő közvetítés területén. Bővebben>>

Related Articles

Egy Klikkhez tartozunk!

5,487RajongókTetszik
197KövetőKövetés
679FeliratkozóFeliratkozás

Latest Articles