Korbely Attila: A választások hajnala

0
74

Rudi barátommal kora hajnalban indultunk vadászatra. A hajnali párában jól hallottuk, hogy a kiszemelt préda bármelyik percben megérkezhet. Rudi az erdősávban időzött, én pedig az ősgyep közepén egy fa alatt felállitott lessátorban vártam. Én a kivárás taktikájának vagyok hive, ő kizárólag a cserkelésben hisz. Én sötétben ülök ki, ő még akkor otthon lustálkodik. Megvárja, amig megjelenik a hajnali pára és ilyenkor láthatatlanul suhan a hangok irányába.

A madarak csak most szálltak fel néhány kilométerre lévő éjszakázóhelyükről, de hangjukat már negyed órája hozza a hajnali fuvallat. És ez minden egyes hajnalon megismétlődik. Mire emelkedni látom az első darucsapatot, addigra már az egekben van az adrenalin is. A darvak misztikus krúgatása egyre erősödik, és egyszer csak a hatalmas madártömeg közepén találom magamat. Rudival vadászatunk célja ugyanaz. Elejteni a darvakat. Én a formájukra, tollruhájukra esküszöm, és a legpikánsabb falatnak a tánc mozdulatait, és a torkukból feltörő párát tartom, de Rudi nagyon konzervativ. Őt kizárólag a hús érdekli. Hiába magyaráztam neki előző este, amikor az út szélén összefutottunk, hogy egy napon nagyon megüti majd a bokáját, ha természetvédelmi őrbe botlik, Ő hajthatatlan maradt. Sőt, még azzal is viccelődtem, hogy a daru védett madár és jól vigyázzon, mert daru ügyben nem törölték el a halálbüntetést! Egyre csak arról a madárról mesélt amelyiknek megsérült a lába és már a földön ült, ezért pusztán együttérzésből megadta neki a kegyelemdöfést. A disztollakat azóta is kalapjában hordja. Érthető talán, hogy ezzel a megátalkodott Rudival egyetlen dolog tart össze minket, a ragadozó ösztön.

Néhány napja futottunk össze először, amikor megrögzött cserkelése során fotós sátram előtt ugrabugrált, hogy bemakrózzon egy mezeipockot. Az elegáns darvak aznap nem is szálltak le kedvenc táncparkettükön, annyira zavarta őket ez a tébolyult futkosó. Kiintettem neki, és megkértem, hogy lépjen olajra.

De visszatérve a történésekhez, a darvak már teljesen körülzárták a sátrat, 10-20 méterre jöttek be, pedig mindössze egy kukoricacsövet morzsoltam ki. Nem portrézhatok, elvégre nem portréfotósnak eskettek fel! És különben is a nyavalya törje ki ezt a sok kikémlelőt, hogy soha nem a megfelelőnél van az objektiv. Józsa Zsolt barátom, persze soha nem csinál ebből ügyet, egyszerűen belül forog körbe-körbe, mint a mérgezett egér, és esze ágában nincs kidugni a teleobjektivet, inkább átlő a szúnyoghálón.

Pirkadat.

A napkorong lassan kiemelkedett fasor-ágyából, és elképesztő álmatagon emelte fejét a horizont fölé. És lassan, de nagyon lassan fellélegzett gyűrött paplanja is. Először hamuszürke fátylat sejtettem, majd egyre kezdett kifehéredni. Aztán tulajdonosa rápillantott, és egyetlen tikintetével aranyba boritotta. Ez minden fotós álma. A darvak néha kiemelték fejüket a fél méteres aranyszin paplan alól, hogy a folyamatosan érkező ismerősöket üdvözöljék, tehát helyben voltam.

Jókor, jó helyen.

Rudi eközben lokalizálta a helyzetet és úgy döntött a magas párában komikus módon négykézláb indul neki – szájában tartott tőrökkel – és hülye módon próbából rácserkel a féltávon magasodó gémeskútra. Eközben a pára lassan emelkedni kezdett, a napkorong pedig sárga tűzgolyóként ontotta az éltető energiát, és megláttam az első csodát. Az ősz arany pókhálója, amelyet a köznyelv ökörnyálnak nevez – és persze korántsem olyan nyúlós, bár roppant ragadós -, mindent elboritott, és a hajnali fényben olyan fényesen csillogott, mint egy hullámzó viztükör. Ez a csoda vette hát körül a darvakat.

Rudolf eközben elérte az első GPS pontot. Mintegy 2000 daru legelészett, ásott csőrével a gyepen, és roppant nehéz volt a tömegben szép kompoziciót találni, mire Rudi nem birta tovább és a madarak szeme láttára egyszerűen feladta menedékét és odajött a sátramhoz. A természetvédelmi őr figyelmeztetett, hogy a mi Rudink gyakran riogatja a madarakat, hátha kiderül, hogy van köztük gyengébb példány, de ez a mai szinjáték sok volt. Végre találtam egy 3 fős családot, őket fotóztam a sátorral szemben, mert jó 30 méterrel el voltak szakadva a tömegtől, erre ez a Rudi bezavar. megállt a család és a csapat között, és teljesen hitetlenkedve nézte, hogy senki sem fél tőle. A levegőt szimatolta, majd nekilódult, hogy megzavarja a kis családot. Még kését is megvillantotta, de párbajra nem került sor. A nádas mellett elfogyasztott harmaton párolt natúr darucomb illatának emléke elvette az eszét.

Nekifutott a kis családnak, azonban a családfő széttárt szárnyakkal jelezte a rókának, hogy neki is van egy nagy szuronya! Rudi az utolsó métereken komoly metamorfózison esett át, egyszerűen benyulalt és elsomfordált. Eddig minden alkalommal le tudta tesztelni a madarakat, azonban ezen a hajnalon türelmetlen volt, elmaradt a meglepetés ereje. Nem úgy nekem, aki hitetlenkedve fotóztam végig az eseményeket. És amit ezért tőle kaptam! Mindennek elhordott, és bár megkért, hogy ne rendezzek a választások előtt lejárató kampányt a vörösöknek, én mint politika és politikusellenes mégis felvállaltam ezt a történetet. Az első olyan fotókat publikálom, amelyekhez a fotó alanya, és pártja (HHRP – hortobágyi húspárti rókaparti) nem adta hozzájárulását…