Ha valaki már 86 éves és ép szellemmel, ép testben jár-kel, végzi mindennapi dolgait, az bizony – mondja a 45 éves – elismerésre méltó.
Ám ha valaki ebben a korban még minden fotókiállítás megnyitójára is elmegy csak azért, mert érdekli; ha friss, alig két hetes életrajza végére zárómondatként odabiggyeszti, hogy “Jelenleg alkalmazott fotókat, naptárakat, idegenforgalmi kiadványokat, katalógusokat készítek, és egy ‘Magyarországot járom’ című anyagon dolgozom” az fix, hogy megérdemli fokozott figyelmünket, s még azt is, hogy itt megmutatott képe ürügyén egy kicsit róla is beszéljünk.
(Aki az eddig leírtakkal valami okból nem ért egyet, annak két dolgot javaslok, persze alternatív, választható formában. Egy. Ha még nincs nyolcvanhat éves, akkor húzódjon el pár percre egy csendes sarokba, s gondoljon nagyon erősen arra, mi lesz vele, ha és amennyiben megéri ezt a kort. Kettő. Ha ezt inkább nem, akkor gondoljon valami cifrát a cikk írójáról és hagyja az egészet)
Amennyiben viszont velem tart még a továbbiakban is, akkor tudja meg, hogy Gál Imre, aki eredeti szakmája szerint aranyműves és ékszerész, az Óra – Ékszer Vállalat üzemvezetőjeként délután rántott egyet a blokkolóóra karján, majd a csendítést meg sem várva, kapta a fényképezőgépét, s néha egyedül, néha nem kevésbé megszállott madomés barátaival közösen kereste a Témát, figyelte a fényeket, rögzítette az apró történéseket.
Nem André Kertész ő. Képei feltehetőleg sohasem fognak 50-80 ezer dollárokért nagy nemzetközi aukciókon gazdát cserélni. Nem, ő Gál Imre, aki immáron hetvenedik éve minden nap fényképez egy kicsit, s munkája nyomán érzékelhető, látható nyomokat hagy maga után a huszadik század.
Tevékenységét főleg az idegenforgalom területén fejtette ki, városképei, műemlékekről készített fotói, tájképei, képeslapjai, plakátjai, naptárai az ismertebbek.
1954 óta rendszeresen szerepelt hazai és nemzetközi kiállításokon, ahol eddigelé vagy 136 képét állították ki, s nem kevesebb, mint 56 díjat és oklevelet szerzett általuk. Argentína, Ausztrália, Ceylon, Chile, Dél-Afrika, India, Szingapur, valamint a legtöbb európai ország kiállításán láthatták képeit mindazok, akik nem lapozgatták a Fotó újságot, az Ungarische Reise Magazint, vagy a Budapest címet viselő képes folyóiratot.
