vasárnap, október 24, 2021
KezdőlapblogKincses Károly: Aki a jónál is jobb: Seidner

Kincses Károly: Aki a jónál is jobb: Seidner

Van néhány dolog minden ember életében, amiről azt gondolja, csak az övé, soha, senkivel sem tudja igazán megosztani. Fordítsunk egyet a dolgon, úgy őszintébb. Inkább azt hiszi, úgysem értenék meg, bármennyit is magyarázná mégoly ékesszólóan, Nos az enyém, az egyik, éppen a képen látható nagykör a Vidámparkban.

Még nem volt, nem is lehetett volna saját biciklim, de volt háromszor-négyszer húsz fillérem hetente néhány menetre, mert Karoline tánti a minden vasárnap délutáni kötelező látogatáson, mindig előhúzta a gondosan becsomagolt kétforintost a párnája alól, és búcsúzáskor -a puszi fejében- a kezembe nyomta. És akkor lehetett néhány napig szorongatni azt az alpakka kettest az ember zsebében. És ki lehetett menni szombaton a Ligetbe. Aztán amikor ott voltunk, az ember fia két- három meneten keresztül csak nézte a körbe-körbe bringázókat, hogy lássa, melyik gép a legjobb. S felült. Egy ismerkedő, bemutató kör után, jobb esetben volt az 8-10 méter is, szétnézett, kikkel is került egy menetbe, majd vad tekerésbe fogott. Száguldott a cső végén körbe, s igyekezett mindenkit lehagyni. És ha sikerült az maga volt a boldogság. Gyermekkorom legszebb nyara(i). Mai szemmel nézve meg örülten bornirt a csövön köröző biciklista a szabadság, a sebesség, a becsületes verseny illuziójával. Na mindegy, úgy sem értik…Én megmondtam mindjárt az elején.
Jöjjön inkább a fényképész, akinél jobb a maga műfajában sem korábban, sem később nem akadt. Seidner Zoltán a műszaki fényképezés klasszikusa. Ha lenne egy normális fotóakadémiánk, ott bizonyára féléves tananyag lenne. Igy meg ötven sor lira.
Neve fogalom a magyar fényképészek között. A szakmai tökéletesség, a legnehezebb műszaki fényképészeti feladatok bravúros megoldásakor jobb körökben még mindig emlegetik Seidner nevét. 13×18 cm-es, 9×12-es adapterrel és 140 fokos látószögű Hypergon objektívvel bíró gépe egyike az öreg fényképészek által mesélt fotós legendáknak. Igényesség, szakmai tudás és magasfokú szakmai hiúság, önérzet jellemezte őt és korosztályát. Az enteriör és épületfotók egyik legkiválóbbja a hazai mezőnyben. 1927-től szerepelt kiállításokon, ahol fél tucatnyi aranyérmet nyert, az utolsót egy évvel halála előtt, 1959-ben, egy tökéletes színes diapozitívjáért. Képeit gyakran közölték a korabeli lapok, fényképészeti évkönyvek. Szakfényképészként a Budapesti Fényképészek és Fényképnagyítók Ipartestületének tagjai közé tartozott.. Műterme címeként Budapestet, a Ferenc körút 38-at adta meg, de állandóan úton volt még a Balatonnál is fenntartott egy idényműtermet, 1951. jan. 15-n tizedmagával (Vadas Ernő, Reismann Marian, Sándor Zsuzsa, Rédner Márta, Hollenzer Béla, Langer Klára, Várkonyi László, Csörgeő Tibor és Zinner Erzsébet) belépett a Magyar Fotó Állami Vállalathoz, mert a fennálló rendeletek megakadályozták, hogy önálló fényképész állami megbízáshoz jusson, hogy megfelelő import anyagokat szerezhessen be. Az MTI Fotó is munkatársai közt tudta még.
Mindenét államosították a negyvenes évek legvégén, annak ellenére, hogy megkapta a kisiparosnál egy fokkal jobban csengő “egyedül dolgozó művészfényképező” besorolást, ám ez sem mentette meg. Mi lett felbecsülhetetlen értékű, majd negyvenöt éven át gyarapított fotóival, negatívjaival? A Magyar Fotográfiai Múzeum őrzi kétségbeesett, gépírásos levelét 1950-ből: “A műszaki archivumomból visszaküldött 4 láda negatívból az eddig átvizsgáltak nagy többsége idegen (nagyrészt rossz) negatív. A saját negatívjaim pedig teljesen össze vannak keverve. Ebből kénytelen vagyok megállapítani, hogy archívumomat nem elkülönítve és gondatlanul kezelték. Pedig abban ma már pótolhatatlan nemzeti értékek is voltak. 1928-tól a haladó magyar építészek munkái” Szívinfarktus végzett vele, ami az előzmények ismeretében nem is csoda.

Kincses Károly
Kincses Károly 1954-ben született. Még él. Járt iskolákba, főiskolára, egyetemre. Dolgozott, majd barátaival, segítőivel megalapította a Magyar Fotográfiai Múzeumot. 15 éven át vezette, majd ugyanazon barátaival és segítőivel, kik közül elsősorban Kolta Magdolnát és Bánkuti Andrást említi, kivásárolta, átépíttette, működtette a Mai Manó Házat. Közben írt, szerkesztett vagy ötven könyvet, ennél sokkal több tanulmányt, tanított egyetemeken, rendezett ezernyi fotókiállítást itthon és 16 országban. Mostanában legújabb projektje megvalósításán dolgozik. Elhatározta, hogy a továbbiakban minden napját egy-egy munkadarabnak, műalkotásnak tekinti és szándéka szerint mindent elkövet, hogy esténként úgy kerüljön ágyba, hogy azt érezhesse, a lehető legjobbat hozta ki belőle. És nyugodtan alszik, majd másnap újrakezdi.

További friss hírek