Gyorstalpaló

0
43

Ez a rész a fényképezés alapjait és a kisfilmes tükörreflexes fényképezőgépek használatát írja le röviden és tömören. Nem tartalmaz elméleti fejtegetéseket, inkább a gyakorlati felhasználásra koncentrál.

A fény és a fotográfiai folyamat

A fényképezéshez és a látáshoz nélkülözhetetlen a fény. A fény elektromágneses
sugárzás, mindig valamilyen fényforrásból indul ki, és egyenes irányban
terjed. A fényforrás szabadban általában a nap. A fényforrásból kiinduló
fénysugarak a témáról visszaverődve a fényképezőgép objektívjébe jutnak,
ahol a lencséken átlépve úgy változtatnak haladási irányt, hogy a filmen
kirajzolják a téma képét. A ráeső fény hatására a film fényérzékeny anyagában
láthatatlan kémiai változások jönnek létre, melyek a film előhívása után
láthatóvá válnak. A negatív filmekről általában nagyított papírkópia készül,
a diapozitív filmek előhívás és keretezés után azonnal vetíthetők.

A fényképezőgépek


Fényképezőgépeket
különféle alkalmazási területek szerint, hatalmas választékban gyártanak,
a legolcsóbb egyszerhasználatos gépektől a speciális professzionális kamerákig.
A különféle felhasználási területek más és más filmformátumot és gépkialakítást
igényelnek. A normál film (kisfilm, leica film) a legelterjedtebb filmformátum,
amelyhez rengeteg féle fényképezőgépet gyártanak. Az igényes amatőrök körében
a legelterjedtebbek a cserélhető objektíves, manuális, félautomata vagy
automata de félautomata és manuális üzemmódban is használható kisfilmes
tükörreflexes fényképezőgépek, mivel ezeken a gépeken a “fényképezési
paraméterek” a fotós szándéka szerint tetszőlegesen változtathatók,
teret engedve a kreativitásnak és a felmerülő feladatok egyedi megoldásának.
A továbbiakban ezekről a fényképezőgépekről, tartozékaikról és használatukról
beszélünk. (Kép: Nikon F3, gyári foto)

A fényképezőgép felépítése

Az ábrát
végigkövetve: A fénysugár a lencséken keresztül belépve az objektívbe,
a rekesznyíláson át a tükörre vetül. A rekesznyílás növelésével vagy csökkentésével
az áthaladó fény mennyisége változtatható. (Szemünk pupillájához hasonlóan
működik, de itt a kívánt rekeszátmérőt azaz fénymennyiséget kézzel kell
beállítani.) A tükör a rá érkező fényt a fölötte elhelyezkedő mattüvegre
vetíti, itt jön létre a keresőben látható, de felcserélt oldalú kép. A
mattüveg fölött elhelyezkedő pentaprizma feladata, hogy a felcserélt oldalú
képet oldalhelyesre visszafordítsa. A szemlencse biztosítja, hogy a keresőben
éles képet lássunk. A tükör mögött helyezkedik el a zárszerkezet, közvetlenül
mögötte a film, majd a gép hátfala.

Az expozíciós folyamat

Exponálásnak a fénynek a filmre való engedését értjük. Az expozíció
előtt a tükör fölcsapódik, így az expozíció pillanatában a kereső elsötétül,
mivel a fölcsapódó tükör eltakarja azt, hogy a fény a kereső helyett a
filmre juthasson. A modern fényképezőgépekben egészen az expozíció pillanatáig
a rekesz teljesen nyitva van, hogy a keresés és élességállítás minél világosabb
mattüvegen legyen lehetséges. A tükör fölcsapódásával egy időben az objektív
rekesze az előre beállított, előválasztott értékre ugrik be. Ezt követően
kinyit a zárszerkezet, szabad utat engedve az objektívon át beáramló fénynek,
majd az előre beállított idő leteltével visszazár. Expozíció után a tükör
és a rekesz visszaáll eredeti helyzetébe. Az expozíció után fel kell húzni
a zárszerkezetet, és tobábbítani kell a leexponált filmkockát. Ez történhet
felhúzókarral, vagy beépített motorral.

A zárszerkezet

A zárszerkezet
a film előtt elhelyezkedő, régebbi gépeknél vászonból, a modernebb gépeknél
már fémlemezkékből álló redőnyszerű szerkezet, amely az exponálás pillanatában
kinyílik, majd a meghatározott (expozíciós) idő letelte után visszacsukódik.
A fémlamellás redőnyzár működése: Az exponálás pillanatában a filmkapu
előtt elhelyezkedő szétnyitott állapotú redőny lamellái, gyors mozgással
felhúzódnak, szabad utat engedve a fénynek. A beállított (expozíciós) idő
letelte után a filmkapu aljáról, felfelé haladva egy másik redőny lép az
előző helyére, és elzárja a fény útját. A zár felhúzásakor a két redőny
visszatér eredeti helyzetébe, természetesen úgy, hogy a mögötte elhaladó
filmet ne érhesse fény. A nagyon rövid expozíciós időknél (pl. 1/1000 s)
még az első redőny teljes nyitódása előtt el kell kezdeni a kapu zárását
a második redőnnyel, így a film előtt végighaladó keskeny rés biztosítja
a képkocka minden egyes pontjának a megfelelően rövid idejű exponálását.
Villanó (vaku) fény használata esetén azt a legrövidebb záridőt kell alkalmazni,
amelynél még van olyan időpillanat amikor a filmkocka teljes terjedelmét
egyszerre érheti a fény. Ezt az időt vaku szinkron időnek nevezik és az
időállító tárcsán általában jól láthatóan feltüntetik.

Az objektívek

A fényképezőgép talán legfontosabb része az objektív, ugyanis ez vetíti
a tárgy képét a filmre, ez a fényképezőgép szeme. Az objektíven állítható
be a tárgytávolság, és az objektívbe van beépítve a rekeszszerkezet, amivel
az áthaladó fény mennyiségét szabályozhatjuk. Az objektívek rengeteg paramétere
közül számunkra a fényerő és a gyújtótávolság a legfontosabb.

Az objektív fényereje

Különféle, itt nem részletezendő okokból belátható, hogy a filmsík megvilágításának
erőssége nemcsak a téma világosságától függ, hanem az objektív egyik kiemelt
jellemzőétől is. Ez a legfontosabb jellemző az objektív fényereje. Fényerőnek
az objektív legnagyobb rekesznyílását nevezzük. A rekesznyílás csökkentésével
valójában az objektív fényerejét csökkentjük, így a rekeszállító gyűrűn
feltüntetett ún. rekeszszámok az adott helyzetre vonatkoztatott fényerőt
jelölik. A rekeszszámok olyan sorozatot alkotnak amelyben minden következő
szám a megelőzőhöz képest a fénymennyiség felének átengedését jelenti,
tehát a kisebb számokhoz mindig nagyobb áteresztett fénymennyíség tartozik.
E sorozat szabványos tagjai: 1; 1,4; 2; 2,8; 4; 5,6; 8; 11; 16; 22; 32;
45; 64; stb. A fényerőt az objektíveken több féle képen is jelölhetik:
Pl. egy 2,8-as fényerejű objektívon az alábbi jelölések fordulhatnak elő:
1:2,8 ; f2,8 ; f/2,8

Az objektív gyújtótávolsága

A gyújtótávolság (f) az objektív egyik legfontosabb adata, ennek alapján
határozhatjuk meg többek közt hogy az objektív milyen szögben “lát”.
A gyújtótávolság alapján sorolhatjuk az objektíveket nagylátószögű, normál,
tele, stb. kategóriákba.

– nagylátószögű objektívek: f=…-35 mm Leggyakoribb értékei: 18, 20, 28,

35mm

  • normál objektívek: f=45-55 mm Leggyakoribb értékei: 50, 55mm
  • teleobjektívek: f=70-… mm Leggyakoribb értékei: 85, 135, 200, 300, 400,

stb. mm

A normál objektívek látószöge nagyjából megegyezik az emberi szem számára
természetesnek tűnő látószöggel, ezért az ilyen objektívvel készült felvételeknek
a legtermészetesebb a perspektívahatása. A nagylátószögű objektívek -jellegükből
adódóan- látszólagosan “széthúzzák” a teret, míg a teleobjektívek
inkább “összenyomják” azt. A fix gyújtótávolságú objektíveken
kívül igen elterjedtek a változtatható gyújtótávolságú (zoom) típusok is.
Ezek leggyakoribb méretei: 28-80mm, 35-70mm, 70-210mm, 80-200mm, 100-300mm,
stb. Az ilyen objeltívek többségénél a gyújtótávolság változtatásával változik
az objektív fényereje is, ezért ezeken egy fényerő tartományt tűntetnek
fel. Pl. 1:3,5-4,5

Az élesség

Az objektíven beállított távolságban (tárgytávolság) elméletileg minden
pont élesnek látszódik. Leggyakrabban a keresőben látható kép alapján állítjuk
az élességet (távolságot), de lehetőség van az objektív távolság skálája
alapján való beállításra, valamit az autofókuszos fényképezőgépeken az
automatikus beállításra.

A mélységélesség

Valójában
(itt nem részletezendő okokból) a beállított távolság előtti ill. mögötti
pontok is élesnek látszódhatnak, ezt az élességi tartományt nevezzük mélységélességnek.
A mélységélességet alapvetően három adat határozza meg:

– Tárgytávolság. A mélységélesség határai a tárgytávolsággal rohamosan nőnek,

tehát messze lévő téma esetén a mélységélesség több tíz méter is lehet,
míg egyes közeli témáknál az még a néhány centimétert sem érheti el. A
mélységélesség felénk eső szakasza mindig kisebb mint a távolabbi szakasz,
ez kb. 1/3 – 2/3 arányba oszlik meg.

– Gyújtótávolság. A mélységélesség nagysága az objektív gyújtótávolságával

fordítottan arányos.

– Rekeszérték. A rekesznyílás szűkítésével a mélységélesség nagymértékben

növelhető. A rekesznyílás szűkítésével a mélységélesség hatványozottan
nő.

Hiperfokális távolság

Mindig találunk olyan távolságot és beállítást, amelynél a mélységélesség
hátsó pontja már a végtelenbe kerül, ilyenkor a legközelebbi éles pont
a beállított távolság felénél van. Ezt a beállított távolságot nevezzük
hiperfokális távolságnak. A mélységélesség meghatározására régebben táblázatokat
használtak. Néhány fényképezőgépen lehetőség van a rekesz “beugrasztására”
és a mélységélesség vizuális ellenőrzésére, emellett néhány objektíven
mélységélességi skálát találunk, amiről leolvasható az adott rekeszérték
melletti mélységélesség. Ezek hiányában, kis gyakorlattal a tárgytávolság,
a gyújtótávolság és a rekeszérték ismeretében a mélységélesség megbecsülhető.

Fénymérés, expozíció

Az expozíció

Az expozíció során fényt engedünk a filmre. Az expozíció számszerű jellemzésére
a fényképezőgépen beállítható adatok, a rekesz és az expozíciós idő értékpárjai
használhatók, mivel a fényképezőgép oldaláról ezzel a két értékkel tudjuk
befolyásolni a filmre érkező fénymennyiséget.

Az expozíciós idő

Az expozíciós idő a film exponálásának időtartama. Könnyen belátható,
hogy ha a filmet hosszabb ideig világítjuk meg, akkor abban nagyobb kémiai
változások mennek végbe, mint ha azt rövidebb ideig világítanánk meg. Ma
már -a filmek és az objektívek technikai fejlődésének következtében- elegendő
a filmet nagyon rövid ideig megvilágítani, ami tized, század, ezred másodperces
megvilágítást jelent. A beállítható expozíciós idők szabályos értékei:
1; 1/2; 1/4; 1/8; 1/15; 1/30; 1/60; 1/125; 1/250; 1/500; 1/1000; 1/2000;
stb. sec. Az expozíciós idők, -a rekeszszámokhoz hasonlóan- olyan sorozatot
alkotnak amelyben minden következő szám a megelőzőhöz képest a fénymennyiség
felének átengedését jelenti. Ezeket a számokat a fényképezőgépeken az 1/
elhagyásával tüntetik fel.

A rekesz és a viszonossági törvény

A film megvilágításának időtartama mellett a megvilágító fény erőssége
szintén befolyásolja a film elváltozásait. Az objektíven áthaladó fény
erősségét a rekesszel szabályozhatjuk. A beállítható rekeszértékek szabványos
számsora: 1; 1,4; 2; 2,8; 4; 5,6; 8; 11; 16; 22; 32; stb.Tehát az expozíciót,
vagy a rekesz vagy az idő, esetleg mind a két tényező változtatásával tudjuk
módosítani, de az expozíció értelemszerűen nem változik, ha a rekeszt 1
értékkel nyitjuk, az expozíciós időt pedig 1 értékkel csökkentjük, így
belátható, hogy ugyanazt az expozíciót (fénymennyiséget) igen sokféle rekesz-idő
értékpárral állíthatjuk be. Ezt nevezzük viszonossági törvénynek. A megfelelő
expozíciós értékpár(ok) kiválasztásához a filmre érkező fényt meg kell
mérni.

A fénymérés

Az amatőr
számára a legegyszerűbb fénymérési módszer, a fényképezőgépbe épített fénymérővel
a témáról visszavert fény megmérése. A mai fényképezőgépek szinte kivétel
nélkül TTL (through the lens, objektíven keresztüli) fénymérési rendszerrel
dolgoznak, ami azt jelenti, hogy keresőben látható képmező “világosságát”
mérik. Nagyon sok fénykép adatainak statisztikus kiértékelése alapján kiderült,
hogy az átlagos fényképeken az expozíció szempontjából mértékadó részletek
általában középen helyezkednek el, ezért a fényképezőgépek beépített fénymérőit
úgy tervezték meg, hogy a kép közepén mért értéket súlyozottabban vegyék
figyelembe mint a kép szélein mért értékeket (rész integrál mérés, középsúlyos
mérés). (ábra) Középsúlyos fénymérő használatakor, ha a téma szempontjából
fontos képrészletek nem a képmező közepére kerülnek, a helyes expozíciót
a kép közepére állított témával kell bemérni és az így nyert adatokkal
már tetszőleges elrendezéssel elkészíthető a felvétel. A modern fényképezőgépekben
a középsúlyos fénymérés mellett ún. mátrix fénymérési üzemmód is válaszható,
ilyenkor a fénymérő a képmező több (5-20) részén méri a fényt, és az így
nyert adatokból beépített számítógép számítja ki a helyes expozíciót. (ábra)
A modern fényképezőgépek többségénél ún. spot fénymérési üzemmód is használható,
ilyenkor a fénymérő a képmezőnek csak egy nagyon kis részét (általában
a közepét) veszi figyelembe az expozíció meghatározásához. (ábra) A legtöbb
fényképezőgépben az objektív valamilyen, (mechanikus/elekronikus) úton
jelzi a gép számára a rajta előre beállított rekeszértéket, így a fénymérő
a rekeszértéket, a beállított expozíciós időt, a beállított film-fényérzékenységet
és a beérkező fény mennyiségét figyelembevéve jelez vissza. A régebbi gépekben
(pl. Praktica MTL) az objektív nem jelzi a gép számára a rekeszértéket,
ezért a fénymérést úgy kell végezni, hogy a rekeszt, az ún. rekeszelőgombbal
vagy más kezelőszervvel az előre beállított értékre be kell ugrasztani,
így a fénymérő a valós “fénycsökkenést” és a másik három adatot
figyelembevéve jelez. A fénymérő helyes működésének előfeltétele, hogy
az alkalmazott film fényérzékenységét az erre szolgáló tárcsán (vagy más
kezelőszerven) pontosan beállítsuk.

A fénymérő használata

A fénymérő általában
a keresőben jelzi vissza a mért értékeket. A gyakorlatban többféle visszajelzési
rendszer terjedt el. Az A és a B képen látható megoldásoknál egy mutató
jelzi a mért értéket. A mért fény erősségének növekedése/csökkenése a mutató
felfele/lefele való elmozdulását eredményezi. A rekesznyílás és/vagy az
expozíciós idő csökkentésével a mutató lefelé mozdul el, növelésével felfele.
Az expozíció akkor lesz helyes, ha a mutató középen áll. Ha a mutató valamelyik
véghelyzetben mozdulatlanul áll akkor az azt jeleni, hogy a beállított
idő és rekeszértékek mellett túl sok, ill. túl kevés a fény a műszer méréshatárához
képest. Ilyenkor az idő és a rekesz megfelelő irányú módosításával a mutatót
vissza kell téríteni mérési intervallumába.A C képen látható megoldásnál
a mutatót három LED helyettesíti. Az expozíció akkor lesz helyes, ha a
középső, rend szerint kör alakú zöld LED világít. A helyes expozíciótól
való eltérés irányát a két nyíl alakú, rendszerint piros LED értelemszerűen
jelzi. A megoldás hátránya, hogy a helyes expozíciótól való eltérés mértékét
nem mutatja. A D és az F megoldásoknál már minden expozíciós adat közvetlenül
a keresőben leolvasható, ennek az az előnye, hogy állítgatás közben nem
kell mindig felnézni a keresőből, hogy a rekesz és az időértékeket ellnőrizhessük.

A megfelelő expozíciós értékpár kiválasztása

A mérés után a megfelelő expozíciós értékpárt úgy kell kiválasztani,
hogy figyelembevesszük a fényképezni kívánt téma sajátosságait. Ha nagy
mélységélességre van szükségünk, akkor a rekeszt csökkentjük, és az expozíciós
időt növeljük. Az expozíciós idő növelésének -kézből fényképezés esetén-
határt szab a bemozdulás, berázódás veszélye. A gyakorlatban bevált módszer
szerint az adott helyzetben a lehető leghosszabb expozíciós idő (bemozdulás
veszélye nélkül) az alkalmazott objektív gyújtótávolságának reciproka.
Tehát pl. 200 mm-es gyújtótávolságú objektívvel biztonságosan 1/250 s-al,
vagy annál rövidebb idővel lehet kézből fényképezni. Kevés fény esetén,
állvány használatával az expozíciós időt több másodpercre, ill. percre
lehet hosszabbítani, ilyenkor az ún. “B” időt kell alkalmazni,
ami azt jelenti, hogy a zár addig tart nyitva, amíg az exponálógombot lenyomva
tartjuk. Mozgó tárgyak esetén az expozíciós idő csökkentésével -a mélységélesség
rovására- elkerülhetjük a téma nem kívánt bemozdulását.

Az időautomatika (rekesz-előválasztás)

Egyes fényképezőgépeknél lehetőség van a manuális üzemmód mellett időautomata
üzemmódot használni. Időautomata üzemmódban a fényképezőgép a beállított
rekeszértékekhez automatikusan rendeli hozzá a megfelelő expozícióhoz szükséges
időértékeket, és ezeket rendszerint a keresőben ki is jelzi.

A rekesz-automatika (idő-előválasztás)

Néhány (főleg modernebb) géptípusnál lehetőség van az eddig megismert
üzemmódok mellett rekeszautomata üzemmódot is használni. Rekeszautomata
üzemmódban a fényképezőgép a beállított időértékekhez automatikusan rendeli
hozzá a megfelelő expozícióhoz szükséges rekeszértékeket.Az ilyen (fél)automata
üzemmódok nagy előnye, hogy a téma sajátosságaitól függően kiválasztott
jellemző (az idő vagy a rekesz) megfelelően kézbentartható, míg az adott
esetben kevésbé fontos másik jellemző, a fényviszonyoktól függően az adott
határok között szabadon változhat. Az ilyen üzemmódok nagyban megkönnyítik
a fényképezőgép kezelését, mivel a lehetséges expozíciós értékpárok közötti
mozgáshoz csak egy kezelőszerven kell beavatkozni.

A program-automatika

A programautomatikával is rendelkező féynképezőgépeknél a mind az idő,
mind a rekesz beállítását a fényképezőgép végzi. A gép a lehetséges expozíciós
értékpárok közül, egy gyárilag meghatározott algoritmus szerint válaszja
ki az adott esetben alkalmazott értékpárt. Az ilyen gépek többségénél lehetőség
van a kiválasztott értékpárt módosítani, s így a gép programja felett kontrollt
gyakorolni.

A cél-program automatika (motívum program)

A legtöbb ma gyártott amatőr fényképezőgépen a manuális, a félautomata
és a programautomata üzemmódok mellett megtalálhatók a portré, tájkép,
közeli (macro), sport, éjszakai, stb. programok is. Ezek a programok egy-egy
témacsoport sajátosságaira épülő általános szempontokat (sablonokat) foglalnak
magukban, természetesen algoritmusok és számítógépes adathalmazok formájában.
Mivel ezek a programok elsősorban az adott témára meghatározott sablonokat
tartalmazzák, (pl. tájképnél nagy mélységélesség, stb.) értelemszerűen
nem(nagyon) alkalmasak speciálisabb, összetett feladatok (pl. tájkép, az
előtérben a dombon kis házikóval élesen, futó bemozdult kutyával, és a
háttérben életlen faluval) megoldására. Az ilyen programok általában nem
engednek beleszólást a müködésükbe, kiveszik a fotós kezéből a néhány esetben
fárasztó állítgatást, de ugyanakkor megfosztják a fotóst néhány, a szabad
alkotás adta lehetőségtől is.

Fényképezés vakuval

A vaku

Ha nincs elegendő fény a fényképezéshez, mesterséges fényforrást kell
igénybeveni. A legegyszrűbb ilyen eszközök a fényképezőgép vakupapucsába
csúsztatható kisvakuk, melyek igen rövid, de nagy erejű fényimpulzust bocsátanak
ki az expozíció pillanatában. Vaku használatakor a fényképezőgépen be kell
állítani az ún. vaku szinkron időt, melyet az időállító tárcsán eltérő
színű számmal, X-el vagy villám jellel jelölnek. A vakuk felvillanása olyan
rövid idejű, hogy az expozíció szempontjából az expozíciós időnek nincs
jelentősége, ezért az expozíciót csak a rekesznyílás változtatásával lehet
befolyásolni.

A vezérszám

A vakuk fénytejesítménye a vezérszámmal (kulcsszámmal) jellemezhető,
ez a vakun fel van tüntetve. (Leitzahl, Guide number, ill. GN.) A vezérszámból
és a téma távolságából kiszámítható, hogy az adott helyzetben mekkora rekesznyílással
kell fényképezni az optimális expozíció eléréséhez: vezérszám/távolság=rekeszérték
Pl.: 32/4m = f:8 A vezérszámot (értelemszerűen) filmérzékenységre adják
meg, ez általában 100 ASA.

A manuális vakuk

A régebbi vakuk általában nem rendelkeznek automata funkcióval, minden
villanásnál a teljes teljesítményüket leadják. Az ilyen vakukon általában
egy expozíciós táblázat található, amiről leolvasható, hogy adott film
fényérzékenység és távolság mellett mekkora rekeszérték használandó. Ebben
a táblázatban a fenti számítás eredménye található (természetesen több
értékre elvégezve).

Az automata vakuk

A mai vakuk többsége rendelkezik automata funkcióval, ami azt jelenti,
hogy a vaku fénykibocsátása az előre beállított rekeszértékhez igazodva
a téma távolságától függően változik. A vaku érzékeli a témáról visszavert
fényt, és úgy szabályozza fénykibocsátását, hogy az adott rekeszérték mellett
mindig megfelelő legyen az expozíció. A vakun feltűntetett, és az objektíven
beállítandó rekeszértéket munka-rekeszértéknek vagy munkablendének nevezik.
Az ilyen vakuknál általában több munkablende is beállítható. Használat
előtt az alkalmazott film fényérzékenységét be kell állítani az erre szolgáló
kezelőszerven, ezután az alkalmazható munkablende érték(ek) leolvasható(k),
és leolvasható, hogy a kiválasztott munkablande mellett milyen távolságig
lehet a vakuval fényképezni. Természetesen az automatika kikapcsolható,
így a vaku teljes fénykibocsátással, manuális üzemmódban is használható.

A rendszervakuk

A fejlett elektronikával rendelkező, többnyire autofókuszos fényképezőgépekhez
ún. rendszervakukat gyártanak, melyek a fényképezőgép elektronikájával
együttműködve határozzák meg az adott villantás paramétereit. Az ilyen
rendszereknél a témáról visszavert vakufényt -az állandó fényhez hasonlóan-
a fényképezőgépbe épített érzékelő érzékeli. A rendszervakuk számos többletszolgáltatást
nyújtanak a hagyományos automata vakukhoz képest.

A filmek

A megfelelő nyersanyagot a fényképezni kívánt témától és a felvétel
későbbi tervezett felhasználásától függően kell kiválasztani a gyártók
meglehetősen bő áruválasztékából.

A fekete-fehér negatívfilmek

A feketével a fehérrel és a szürke különböző tónusaival, néhány hangulat,
érzés sokkal jobban kifejezhető, mint a színes képpel. A nagy külföldi
gyártók mind jelen vannak filmjeikkel a fekete-fehér piacon de nagyon jó
eredmények érhetők el a Váci Forte Fotokémia Rt. olcsó Fortepan filmjeivel
is. A fekete-fehér negatívok exponálásánál figyelembe kell venni, hogy
amit a színes filmek esetében a színek fejeznek ki, azt itt csak a feketével,
fehérrel, ill. a szürke különböző tónusaival lehet megmutatni, így jobban
kell figyelni a különböző árnyékok, fények hatásaira, és a kép különböző
részleteinek világosságára. Előnye a fekete-fehér filmeknek, hogy általában
jobban tűrik a pontatlan expozíciót, így a helyes értéktől jó esetben ±2
fényérték eltérés esetén is a negatívról még jó minőségű nagyítás készíthető.

A színes negatív filmek

Ma a leggyakrabban alkalmazott színes technológia a színesnegatív-pozitív
eljárás. A színes negatív filmre érkező fény különböző színei, a film különböző
rétegeiben hagynak nyomokat, amelyekből az előhívás után a negatív kép
kialakul. A negatív film színei az eredeti színek komplementer (negatív)
színei. A negatívot nagyítógépbe fűzve és különböző színekkel a fotópapírra
átvilágítva, majd a fotópapírt előhívva, színes pozitív képet kapunk eredményül.
A színes negatívok a fekete-fehér negatívokhoz képest általában rosszabbul
tűrik a pontatlan expozíciót, így jobb esetben ±1 fényérték eltérés esetén
a negatívról még jó minőségű nagyítás készíthető. A pontatlan expozíció
(bizonyos határokon belül) a nagyítás során korrigálható, de ez a színek
fakulásával, a kontraszt csökkenésével és egyéb minőségromlással jár.

A színes fordítós (pozitív) filmek

A színes fordítós (pozitív vagy dia) filmeket általában az igényesebb
amatőrök és a profik használják. A legjobb minőségű, színvisszaadású, felvételeket
pozitív eljárással lehet készíteni. Előnye még a negatív eljárással szemben,
hogy egyetlen kidolgozási folyamat végeredményt ad, tehát nincs szükség
másolásra, nagyításra ami minőségromlással jár. Hátránya, hogy nagyon pontosan,
gyakorlatilag ±0,5 fényérték eltérésen belül kell exponálni, ügyelni kell
a pontos kidolgozásra, mert itt utólagos korrekcióra nincs mód.

A filmek fényérzékenysége

A különféle feladatokhoz nagyon fontos a megfelelő érzékenységű film
kiválasztása. Az alacsony és közepes érzékenységű filmek (25-200 ASA) általános
jellemzője, hogy finom szemcsékből épülnek fel, ezért viszonylag jól nagyíthatók,
tehát viszonylag nagy nagyítás esetén sem válik a kép zavaróan szemcséssé.
Általában jó tónusokkal, színekkel rendelkeznek. A magasabb érzékenységű
filmek (400-3200-… ASA) csak kisebb mértékű nagyítást tűrnek el, általában
kisebb a kontrasztvisszaadásuk és érzékenyebbek a külső behatásokra. Néhány
alkalmazási példa:

50-64 ASA: Profik számára, nagyon igényes, kiváló minőségű, élethű képek
készítésére, nagy nagyításokhoz. (általában pozitív technológiában)

100 ASA: Jó fényviszonyok mellett (napos idő), ill. villanófényes (vakus)
felvételeknél, ill. nagy nagyításokhoz.

200 ASA: Általános felhasználásra, jó, ill. változó fényviszonyok esetén.

400 ASA: Gyenge, változó fényviszonyok esetén, éjszakai felvételekhez,
gyors mozgások fényképezéséhez.

800-3200-… ASA: Extrém fényviszonyok mellett, gyors mozgásokhoz, riportfotózáshoz,
tudományos célokra, színházi fotózáshoz vagy bárhol ahol villanófény használata
nem célszerű vagy megengedett.

A filmek kezelése

Minden filmet a lejárati időn belül fel kell használni! A mai amatőr
nyersanyagok már kevésbé érzékenyek tárolásuk körülményeire, de ha van
rá mód érdemes az alábbi alapelveket figyelembevenni. Az exponálatlan nyersanyagokat
ajánlatos hűtőben 10 C alatt tárolni. A filmet befűzés előtt szobahőmérsékleten
1-2 óráig hagyni kell felmelegedni. Óvni kell a nyersanyagot nagy hőtől.
Az exponált negatívot ajánlatos rövid időn belül előhívatni, ill. az előhívásig
hűtőben tárolni.