Eifert János: Aktfotográfia 3.

0
92

A hőskor, majd az avantgárd: a kölcsönhatások kora

Korábban már beszéltünk a tudomány és művészet, a hit és a művészet, valamint a művészetek és fotóművészet kölcsönhatásairól. Az aktfotográfia majd mindegyik korszakára jellemző a képzőművészet és a tánc, valamint a tudomány bizonyos “tapasztalásainak” átvétele. Ezek rendszerint “kölcsönösségi alapon” történnek, hiszen a visszahatások is kitapinthatók. Sokszor a műfaj szépségét, különleges értékeit éppen ezek a kölcsönhatások, finom átmenetek, átfedések, és a különböző irányból történő megközelíthetőség jelenti.

A szellem elsődlegessége az anyaggal szemben

Számos aktfelvétel készült tudományos céllal, amelyeket némi művészettörténeti távlatból művészi alkotásoknak tekinthetünk. Thomas Eakins Ugró embere 1884-85 körül készülhetett, és a hozzáfűzött, a fotópapírra vetett jegyzetek alapján a készítés szándéka is tisztázható. Mégis ennek a műnek, akárcsak Eadweard Muybridge (1830-1904) birkózó, sétáló, futó, székre fel – székről lelépő mezítelen alakjairól készült mozdulatsorai nemcsak a hőskor második generációjának adtak példát és ösztönzést, hanem a korai avantgárd művészei számára is, akik a szellem elsődlegességét hirdették az anyaggal szemben. Giacomo Balla (1871-1958) olasz festőművész, illusztrátor, divizionista művész, az 1910-es futurista kiáltványok aláírója, a mozgalom elindítója a Pórázon sétáltatott kutya dinamizmusa c. művében szinte a mozgás fotográfiai élményét adja vissza. Más művészeknél is tetten érhető az előbb említett fotográfusok hatása, sőt számos képzőművészeti alkotásnál a fényképezőgép használata is feltételezhető. Marcel Duchamp (1887-1968) fauvista, majd kubista kezdetek után a futurizmushoz közeledő művében, A lépcsőn lemenő akt-jában a fázisokra felbontott mozgással az időt és a teret egyszerre próbálta kifejezni. Auguste Rodin (1840-1917) francia szobrász, aki kezdetben rajzot és matematikát tanult, majd különböző mesterséget űzött a megélhetésért, Michelangelo és Muybridge, illetve a fotográfia megismerése hatására szakított az akadémizmussal, és műveire valóban nemcsak a romantika, hanem a realizmus is hatott.

Forradalmi hatású mozdulatművészet

A XX. sz. elején induló modern táncirányzatok, a forradalmi hatású mozdulatművészet és a szabad testkultúra (németül: FKK – Freie Körperkultur) nemcsak témát adott, hanem komoly szellemi hatást jelentett az aktfotográfia számára. Dienes Valéria mozdulatművész nyolcvanéves korában így emlékezett vissza Isadora Duncan táncára, amelyet 1912-ben, Párizsban, a Chatelet színpadán látott: “… végre nem számozható pózok és vonalak halmaza, hanem egy igazi, természetes, friss emberi test, amely a maga meztelenségében tiszta emberi örömöt, bánatot, gyermeki játékszerűséget és végre-végre nem örökösen sexust ad mozdulataiban.” A meztelenség a táncművészetben, a húszas években, a Gyagilev-féle balettok utolsó korszakában kulminált: a modern belettokban teljesen meztelenül táncoltak. Ez még a század végén teljesen lehetetlen lett volna. Carpeaux: La Danse c. csoportját, ami ma a párizsi Opera bejáratának bal oldalán található, el kellett annak idején távolítani onnan, annyira veszélyesnek, erkölcstelennek ítélték; a szobrász belehalt az ellene indított hajsza izgalmaiba. Rudolf Koppitz (1884-1936) Mozdulattanulmánya (1927), Gerhard Riebicke (1878-1957) tengerparti táncoló alakjai (1935 körül), Frantisek Driktol (1883-1961) stúdiójában, 1930 körül készült tanulmányai a szabad mozdulatművészetnek és szabad testkultúrának a kisugárzó hatását feltételezik. Mindegyik képre, szinte még a szabadban készültre is jellemző, hogy – mintegy a koreográfus alkotói módszerérét kölcsönvéve – színpadszerűen megrendezett, gondosan beállított mozdulatsorokra, a színházi világítás effektusaira, díszletelemeire épül a kompozíció. A fotográfus ábrázolt alakjaitól ugyanazt az átélést, érzelmi megjelenítést követelte meg, mint táncosaitól a rendező-koreográfus, vagy balettmester. Rudolf Koppitz 1927-ben készült Mozgástanulmánya gyönyörűen példázza az előbb említettek összefoglalását. Mesterien elrendezett három nőalakja gesztusaival, a rájuk adott, fekete anyagból készült bő ruházatuk sötét tónusaival emeli ki a szépséges mozdulattal hátrahanyatló mezítelen nőalakot, amely önmagában is szimbólumok sokaságát hordozza. Az arcokon tükröződő, belső átéléssel megjelenített mély érzések, a kifejező mozdulatok természetes egységet alkotnak a kompozícióban. A háttér sötét tónusra váltó átmenete, a visszafogott, szórt fényre építő világítás, mind-mind a szimbolikus mondanivaló megjelenítésének eszköze. Ez a mesteri világítás, visszafogott eszközhasználat, ám az emberi léleknek a test nyelvezetével történő nagyszerű megjelenítése jellemző 1912 körül megörökített Táncosnőjére, 1920-as évek elején készült Félaktjára is. torzító tükör segítségével készült sorozata 1935-es keltezésű, de gondolati, érzelmi síkon való kapcsolódása az avantgárdhoz, éppen annak a test-ábrázolásnak köszönhető, amely a lélekre helyezi a hangsúlyt, és nem a “hússzerű” ábrázolásra. A kölcsönhatás, amely a táncművészettel is kapcsolatos, Kertész Groteszk táncosnőjénél is fellelhető, ám rohanjunk előre akár a nyolcvanas évekig, közben álljunk meg félúton, hogy a fotográfiai “hőskor” és az “újkor” közötti vonalon végigtekinthessünk. Anne-Marie von Sarosdy táncosokkal készült akt-sorozata ízig-vérig mai fotográfia, de kapcsolódik az előbb említett vonalhoz, sőt átszálló állomása a XX. század elején, az avantgárddal kezdődő gondolatsor XXI. századba tartó vonalának. Közben, ha a robogó vonatból kitekintünk, feltűnik még egy-két fontos állomás, mint például Erwin Blumenfeld, aki 1937-ben készítette csodálatos művével, a Nude under Wet Silk cíművel egyenesen nekünk üzent. De ezekről talán majd később és részletesebben.
A szűkre szabott terjedelemben a fotográfia történetének – az aktfotográfiára kivetített – korszakait villantottuk fel, különös tekintettel az egymásráhatásokra. Következő számunkban elsősorban a bemutatott korszakok itthoni képviselői következnek majd, akik semmivel sem hoztak létre értéktelenebb műveket, csupán az ismertség terén maradtak alul valamennyire. De még ezt sem jelenthetjük ki kategorikusan.


Győr, 2003. május 16.

(Megjelent a Foto Mozaik 2003. júliusi számában, 48-50.o.)

Képek Az aktfotográfia 3. című cikkhez:

1. Thomas Eakins:_Man jumping, with photographer’s notations (1884-85)
2. Gerhard Riebicke felvétele (1925 körül)
3. Rudolf Koppitz:_Study of Motion (1927)
4. André Kertész:_Figure 2, Distorsion No. 70. (1935)
5. 1937, Erwin Blumenfeld:_Nude under Wet Silk
6. Anne-Marie von Sarosdy felvétele (1980 körül)