Direktpozitívek (árnyék által árnyék)
Névvariánsok:
Amphitípia; amphitype (ang.); Amphitypie (ném.)
Nyilvánosságra hozás időpontja:
1849
Használata:
1849-1865. Egyes fényképészek 1900-ig használták diapozitívok készítésére.
Felfedezője:
1840-ben Sir John Herschel írta le, hogy az előző év szeptemberében üveglemezt vont be jódozott albuminnal, s ha fekete anyagot tett mögé, pozitív, ha fehéret, akkor negatív képet kapott. William Henry Fox Talbot elnevezése: az amfitípia (amfi: mindkettő, görög) arra utalt, hogy ugyanaz a lemez átnézetben negatív, ránézetben – sötét háttér előtt – pozitív. Louis-Desiré Blanquart-Evrard 1849-ben kísérletezett az eljárással. Ugyanezt a technikát dolgozta ki Párizsban 1852-ben Adolphe Alexander Martin is, de már kollódiummal (ld. ambrotípia). Blanquard-Evrard 1856-ban publikált egy dolgozatot az “amfi-pozitívokról”.
Anyaga:
Albuminnal bevont üveglap, ezüstjodid, mögé keretezve fekete üveg, vagy más sötét anyag. Előfordul, hogy az üvegnegatív háta van befestve lámpakorommal.
Jellegzetességei:
Amfitípián olyan üvegre készített, alulexponált albuminos üvegnegatívot értünk, mely mögé sötét anyag került (vagy az üveg hátát festették feketére, vagy papírt, bársonyt tettek oda), majd széleit légmentesen leragasztva, általában dagerrotípia-installációban helyezték el. Csak azok az amfitípiák oldalhelyesek, melyek emulziós oldalukkal hátrafelé vannak bekeretezve. Átnézetben negatív, ránézetben pozitív képet látunk.
Megjelenésében, használatában, installálásában megegyezik a későbbi ambrotípiával. Legkönnyebben a csepp-próbával különböztethetjük meg őket, az ambrotípiát kilyukasztja az aceton, az amfitípiát nem.
A készítés módja:
A negatív készítése megegyezik az albuminos üvegnegatívéval, a fixálás utáni műveletek pedig az ambrotípiáéval. A lemezeket minden fényképész maga készítette, manufakturális, vagy gyári előállításáról nem tudunk.
Méretei:
Általában a fél- és negyedlemezes dagerrotípiák méreteivel egyező nagyságúak.
Magyarországi használata:
Hozzávetőleg 1849-1865 között használták. Alkotóikat név szerint nem ismerjük, mert a fényképészek legritkább esetben szignálták ilyenfajta képeiket.
Gyakorisága, értéke:
Magyar köz- vagy magángyűjteményben jelenleg nincs azonosított példánya, a világban sem számít gyakorinak, ezért ha egy gyűjtemény ilyen technikával készült, igazolhatóan magyar származású képhez jut, kiemelkedő értékként kell kezelje.
Konzerválási feladatok:
A törött üveghordozót az üvegoldal felé tett, egyező méretű, hibátlan üveglappal rögzíthetjük. Ha az albumin valamelyik szélen elvált az üvegtől, kevés zselatinnal fixálhatjuk. Ha a háttér feketéje megsérült, javítható, kiegészíthető, lehetőség szerint az eredetivel egyező anyaggal.
Irodalom:
Martin Hansch: Frühe Photographien – ihre Technik und Restaurierung. Kabinett Verlag, Uwe Scheid, 1985.
