Szegény Pólya!
Majdnem ugyanakkor születtünk. Mindketten Ratkó gyerekek voltunk. És most úgy érzem, valaki feldobott egy érmét, fej vagy írás. Fej. Pólya meghalt, Kincses ír. Lehetett volna fordítva is.
A Facebook közösségi oldalon olvasom:
Bege Nóra Szeretett Mesterem Pólya Zoltán, ma eltávozott e földi létből. Lelke már szabadon szárnyal a fényben – a fekete-fehéret szivárványszínűvé festi az égen. Már nem kell megállítania a pillanatot. A pillanat örök. Munkássága is.
Nyugodjék békében!
Ha minden volt tanítványa, aki 1991-től a Bálint György Újságíró iskola fotóriporter-szakán tanult 2009-ig bezárólag tőle, csak egyetlen szál virágot hozna majdan a temetésére, biztosan fellendülne a virágkereskedők aznapi forgalma.
Kell-e névsorolvasást tartani? Bege Nórán kívül csak azok, akik eszembe jutnak, (és megkövetem azonnal a kimaradókat, sőt arra kérem, írják alá ezt a lapot, ha elmennek valamikor előtte) Bócsi Krisztián, Csibi Szilvia, Dusa Gábor, Fazekas István, Gárdi Balázs, Illyés Tibor, Kovalovszky Dániel, Nyul Zsuzsanna, Reviczky Zsolt, Rózsa Erika, Simon Márk, Sulyok László,Velledits Éva, Wéber Tímea és a többiek, tizennyolc év alatt több száz magyar fotóriporter.
És azok is bátran ideírhatják a gyászolók közé a nevüket, akik 1973-tól az MTI-ben munkatársai voltak, akik 1986-tól a Képes 7 fotórovatánál az ő vezetése alatt működtek, aztán a Mai Napos, Európás, Kuríros, Respublikás, 168 Órás fotósok, újságírók, mert ő mindezen helyeken dolgozott. És innen már csak a barátai, üzletfelei, modelljei, az őt szeretők és tisztelők illessék tolluk hegyével ezt a papírlapot, mely nem másért került ide, mint hogy Pólya Zoli halálának ürügyén egy percre elgondolkozzunk mi magunk is életünk végességén, a hozzánk közel álló élőkhöz és holtakhoz való viszonyunkon. Én sem teszek másként.
Kincses Károly
