A 2010-es esztendőt az ENSZ a Biológiai Sokféleség Világévének nyilvánította. Arra szeretné ráirányítani az emberek figyelmét ezzel, hogy a biológiai sokféleség (a biodiverzitás) védelme nem pusztán erkölcsi kötelességünk, hanem az emberiség fennmaradása érdekében egyben mindannyiunk felelőssége is. Az 1992-ben, Rio de Janeiro-ban született Biológiai Sokféleség Egyezmény (angolul Convention on Biological Diversity) értelmében a biodiverzitás védelme a földi élet változatos megjelenési formáinak megóvását jelenti, beleértve ebbe a növény-, állat-, gombafajok sokszínűségét, továbbá a fajok genetikai sokféleségét, valamint az élőhelytípusok változatosságát is.
„Azért lett 2010 a Biológiai Sokféleség Világéve, mert tíz évvel ezelőtt döntöttük el azt, hogy meg kívánjuk állítani, illetve legalábbis le szeretnénk lassítani a biológiai sokféleség fogyását. Sajnos tudjuk, hogy ez nem teljesült. Szinte minden fajnak csökken az állománya, a trendek ugyanolyan negatív irányba mennek, mint eddig” – mondta el a Greenfo-nak Rodics Katalin, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) Biodiverzitás Osztályának vezetője. „Az egyetlen megoldás az lenne, hogy az embereket rádöbbentjük arra, hogy mindenkinek a saját életében is tennie kell valamit a tendencia jobbra fordulása érdekében” – tette hozzá a természetvédelmi szakember. Elmondása szerint az év során az egész világon január elsejétől december végéig rendezvényeket tartanak, és Rodics Katalin arra buzdít mindenkit – például civil szervezetek tagjait, nemzeti parkok munkatársait, hogy szervezzenek rendezvényeket. Az egyezmény keretében ebben az évben fogják kitűzni a jövőre vonatkozó új célokat – remélhetőleg ezek között több lesz a konkrétum, mint az eddigi általánosabb célkitűzések esetében.
a cikk folytatódik …


