11.8 C
Budapest
Saturday, April 20, 2024

Fesztiválok Éve 2010 Fotópályázat – Díjazottak

A 2010-re meghirdetett Fesztiválok Éve jegyében, a Magyar Turizmus Zrt. a Fotóaréna.hu közösségi fotóportállal együttműködésben a témaévre hangoló fotópályázatot hirdetett szeptember elején.
A pályázat keretében hivatásos és amatőr fotósok egyaránt bizonyíthatták tehetségüket kizárólag Magyarországon készített, fekete-fehér és színes képeikkel, amelyeket a fotopalyazat.itthon.hu honlapra tölthettek fel. A pályázatra mintegy 3000 fotó érkezett, amelyeket a Magyar Turizmus Zrt. és a Fotóaréna.hu munkatársaiból álló zsűri értékelt. A zsűri négy kategóriában választott első három helyezettet, továbbá egy különdíjjal jutalmazta a pályázókat.

A díjazott fotók készítői az amatőr kategóriákban – hazai szolgáltatók felajánlásával – értékes belföldi utazást, illetve ingyenes fotókidolgozást nyerhettek, profi kategóriában pedig pénzjutalomban részesültek. A profi kategóriában a beküldött pályaművekből a Magyar Turizmus Zrt. a felhasználni kívánt fotók jogait megvásárolja. Az első három helyezett fotó jogainak megvásárlása garantált.

A díjakat Dr. Róna Iván, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója, Szűcs Balázs, az MT Zrt. marketingigazgatója, a fotópályázat zsűrijének elnöke és Povázai György a DigiLabor.net Fotókidolgozás technikai igazgatója adta át.

DÍJAZOTTAK

Amatőr kategóriában:

Mi, fesztiválozók kategória

1. helyezett: Moldován Andrea Tünde, kép címe: Őszinte csodálat 2., készült a Badacsonyi Szüreti Fesztiválon.
2. helyezett: Balázs Nóra, kép címe: Balls, készült a Sziget Fesztiválon.
3. helyezett: Láng Gergely, kép címe: Fiatal rajongók, készült a Szeptember Fesztiválon.
Ezt láttuk kategória

Nagyítás

1. helyezett: Havrán Attila, kép címe: Játszik a Tankcsapda, készült a Sziget Fesztiválon.
2. helyezett: Indig László, kép címe: Táncos lábak, készült a Budapesti Tavaszi Fesztiválon.
3. helyezett: Lange Péter, kép címe: Gyertyamártás, készült a Mesterségek Ünnepén.

Több, mint fesztivál kategória

1. helyezett: Szabó Angéla, kép címe: Itthon láss csodát!, készült a Sziget Fesztiválon.
2. helyezett: Komáromi Ágnes, kép címe: Csendélet a bográcsban, készült a Hírös Hét Fesztiválon.
3. helyezett: Tomas Opitz, kép címe: Diatonikus harmonika, készült a palkonyai nyitott pincék ünnepén.

Profi kategóriában:

1. helyezett: Dr. Agócs József, kép címe: Motocross, készült a XI. Siroki Motoros Héten.
2. helyezett: Mohai Balázs, kép címe: Pihenés a fán, készült a Sziget Fesztiválon.
3. helyezett: Bánkúty Nóra, kép címe: OZORA Űrbázis, készült az Ozora Fesztiválon.

A zsűri különdíjában részesült:

Nagyítás

Ács Zoltán, kép címe: Tűz van babám, készült a Nemzetközi Tűzoltó Fesztiválon.
A nyertes képek megtekinthetők a fotopalyazat.itthon.hu címen elérhető honlapon.
2010 a Fesztiválok Éve

Magyarországon évente több ezer fesztivál, esemény kerül megrendezésre, amelyek közül számos képvisel jelentős turisztikai vonzerőt. Ennek jegyében a Magyar Turizmus Zrt. már a 2009-es Kulturális Turizmus Éve keretében is önálló pillérként jelenítette meg a fesztiválokat, 2010-ben pedig a Társaság e téma köré fókuszálja marketingkommunikációs tevékenységét. A témaévek egyfelől lehetővé teszik a források koncentrálását, a külső partnerekkel közös akciók megvalósítását, másfelől az egy „ernyő” alatt összefogott ajánlatokkal átütőbben és hatékonyabban lehet megjelenni a piacon.

A Magyar Turizmus Zrt. a szolgáltatókkal együttműködve országszerte, egész évre kínál szálláskedvezményeket különböző – a szolgáltatók által meghatározott – kedvezményes csomagajánlatokkal a 2010-es Fesztiválok Éve keretében. A szálláshelyi kedvezmények biztosítása mellett az MT Zrt. arra ösztönözi a szolgáltatókat, hogy – igény és lehetőség szerint – fesztiválokhoz kapcsolódó csomagokat biztosítsanak a vendégeknek. Az egész évben elérhető kedvezményes ajánlatokhoz nyereményjáték is kapcsolódik majd, amelynek keretében a szerencsések komplex, fesztiválon történő részvételt magában foglaló magyarországi utazást nyerhetnek.

A Magyar Turizmus Zrt. 2010. évi marketingterve, valamint a külképviseletek és regionális marketing igazgatóságok marketingtervei letölthetőek a Magyar Turizmus Zrt. www.itthon.hu címen elérhető honlapjának Szakmai oldalain belül.

Related Articles

Egy Klikkhez tartozunk!

5,488RajongókTetszik
197KövetőKövetés
680FeliratkozóFeliratkozás

Latest Articles