13.3 C
Budapest
Saturday, April 20, 2024

XII. Zsidó Nyári Fesztivál – Csák Ferenc megnyitotta az Izrael 1948 – Robert Capa szemével című kiállítást

Csák Ferenc, az Oktatási és Kulturális Minisztérium nemzetközi szakállamtitkára azt hangsúlyozta a XII. Zsidó Nyári Fesztivál keretében megrendezett Izrael 1948 – Robert Capa szemével című kiállítás megnyitó ünnepségén, hogy a jelen kor politikusainak kötelességük, hogy támogassanak minden olyan színvonalas kulturális rendezvényt, amelynek célja a tolerancia, a párbeszéd megteremtése.

Csák Ferenc úgy vélekedett, ha Robert Capa élne, komoly érdeklődést tanúsítana egykori szülőhazája iránt; elsősorban mint fotográfus.
Robert Capa képei elmesélik nekünk, miként látta készítőjük a zsidó állam születését, a bevándorlók érkezését, a mindennapokat, munkát és a harcokat, az első arab-izraeli háború összecsapásait, életképeit. Mítoszt és valóságot – folytatta.

A nemzetközi szakállamtitkár példaértékű kultúrpolitikai sikernek nevezte, hogy a magyar állam és az amerikai International Center of Photography két éves tárgyalását követően a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdonába került a több mint ezer fotót tartalmazó Robert Capa-gyűjtemény.

„Nézzük Capa képeit, értsük meg tanulságait, készítőjükre pedig gondoljunk azzal az érzéssel, amely a legtöbb erőt adja: szeretettel” – zárta beszédét Csák Ferenc.

Darányi Zsolt
Darányi Zsolt
A szerző 2003, a FotoKlikk.hu megalakítása óta ötletgazdája, megvalósítója és főszerkesztője e portálnak. A 2006-ban alapított FotoKlikk a Fotográfiáért Alapítvány kuratóriumi elnöke. Építészmérnök, grafikus, typográfus, 3 évtizede az IT szektorban keres és fejleszt különleges technikai megoldásokat, most épp az élő közvetítés területén. Bővebben>>

Related Articles

Egy Klikkhez tartozunk!

5,488RajongókTetszik
197KövetőKövetés
680FeliratkozóFeliratkozás

Latest Articles