Eifert János: Aktfotográfia 9.

0
82

A viszonyfelismerés, az egyensúly

Ugye megbocsát a kedves Olvasó, ha aktfotográfia sorozatom befejezésére készülök. Az eredetileg három részre tervezett téma éppen az Önök visszajelzései alapján hosszabbodott meg, és adott lehetőséget a technikai kérdések újszerű megközelítésére. Az “újszerű” persze három évtized oktatói, előadói, tanári praxisa során érlelődött, amelynek során kialakulhatott az a komplex előadói módszert, melynek segítségével az elmélet és gyakorlat, a technika és esztétika elválaszthatatlan egységben jelennek meg. Ez a gyakorlat tesz képessé, hogy az egyébként unalmas és sablonos “hogyan készült” típusú kérdésekre izgalmas és kreatív válaszokat adhassak. Az akt – most már bevallhatom – csak ürügyként szolgált arra, hogy a fotóművészeti műfajok bármelyikére érvényes összefüggéseket, a gyakorlatban is hasznosítható “képkészítési szabályokat” az Olvasó is megismerhesse, egyéni látásmódjának, stílusának, karakterének megfelelően alkalmazni, vagy ha kell, felrúgni tudja azokat. Mint mondottam, ennek a komplex módszernek három évtized eredménye ad “igazolást”, amely mint jellegzetesen magyar előadói stílus, leginkább a nemzetközi megmérettetések során kapott ötös osztályzatot. Szerencsére, nem magamat kellett osztályozni…

Az érzékelés segíti a viszonyfelismerést

Ha egy fekete kartonból köralapot vágunk ki, és azt méricskélés nélkül egy fehér négyzetre helyezzük, rögtön látjuk, ha a körlap nincs középen. Nincs szükségünk mérőeszközre, anélkül is látjuk, ha a fekete kör a szélektől nem egyenlő távolságra fekszik. Példánk esetében a köralap aszimmetrikus helyzetét, mint az alakzat vizuális tulajdonságát érzékeljük. Nem látunk külön fekete körlapot és külön fehér négyzetet, hanem a kettő térbeli viszonyát. A körlapnak a négyzet oldalaival alkotott viszonyait a vonzás és taszítás összjátéka hatja át. Az érzékelés (tapasztalás) az, amely segíti az efféle viszonyfelismeréseket. Ha fotográfusként a viszonyfelismerésünk “jól működik”, a fényképezés pillanataiban ösztönösen tudjuk a legjobb nézőpontot, gépmagasságot, helyzetet kiválasztani, pontosan azt, amely témánkra a legjobb rálátást biztosítja, a térből legjobban kiemeli.

A vizuális élmény dinamikus
Rudolf Anheim “A vizuális látvány” (Gondolat Kiadó, 1979) című könyvében részletesen foglalkozik az alkotó látás pszichológiájával. Szinte csökönyösen visszatérő témája a feszültségek nagysága és iránya, a vizuális élmény dinamizmusa. Ezt írja: “Amit egy személy vagy egy állat észlel, az nemcsak a tárgyak, színek, alakok, mozgások és méretek valamilyen elrendezése. Amit észlelünk, az valószínűleg mindenekelőtt irányított feszültségek kölcsönhatása. A feszültségnek ez az együttese pedig egyáltalán nem olyasmi, amit a megfigyelő tesz hozzá – a maga saját logikája szerint – az egyébként statikus benyomásokhoz. Ezek a feszültségek bármely észleletnek éppoly szerves alkotórészei, mint a méret, az alak, a helyzet, vagy szín.”

Fizikai és észlelési egyensúly

Ha az első ábránkon bemutatott kört a négyzetben tovább mozgatjuk, majd két körrel tesszük ugyanezt, érdekes kölcsönhatásokat, egyensúly-egyensúlytalanság helyzeteket fedezhetünk fel. Ezek a helyzetek – bármennyire is furcsának tűnik – életszerű helyzetekre emlékeztetnek. Egy táncos egyensúlyát vesztettnek tűnhet egy fényképen, jóllehet a felvételkészítés pillanatában igencsak biztos pozícióban volt; az aktmodell elviselhetetlennek érezhetett egy testtartást, amely a képen tökéletesen kiegyensúlyozottnak látszik; egy szobornak belső támasztószerkezetre lehet szüksége, hogy megálljon a talpazatán, jóllehet vizuálisan tökéletes az egyensúlya; a gólya ferdén tartott fél lábán is tud álomba szenderülni; egy képet a falon ferdének érezhetünk, pedig felfüggesztésekor a kerethez illesztve vízszintezőt használtunk. A fizikai és az észlelési egyensúly között nagy különbségek vannak. Mik is ezek a különbségek?
A fizikus számára az egyensúly olyan állapot, amelyben a testre ható erők kiegyenlítik egymást. Legegyszerűbb esetben ez akkor jön létre, amikor egy testre két egyenlő nagyságú, ellenkező irányú erő hat. Ez a meghatározás bizonyos feltételekkel alkalmazható a vizuális egyensúlyra is. A nehézkedési középpont, a súlypont a fizikában pontosan kiszámítható. A próbálgatás módszerével még a legszabálytalanabb alakú lapos testnek is megtalálhatjuk azt a pontját, amelyen megtámasztva egyensúlyban marad ujjunk hegyén. Amikor egy alakzat, egy kép körül a keretet mozgatjuk, amíg ki nem egyensúlyozzák egymást, lényegében ugyanezt tesszük: keressük a kép és keret egyensúlyát. Egy kiállítási képnél (ha megfelelően van installálva) lényegében a keret súlypontja egybeesik a képalakzat súlypontjával. Ezért nem helyes kiállításoknál előre kivágott paszpartu-sablonokat, egyen-kereteket, egyen-paravánok alkalmazni. Elméletileg legalább is minden kép, kép-együttes (sorozat) sajátos megjelenítést, installációt, “személyreszóló” keretezést követel.

A kiegyensúlyozott kompozíció nem azonos az unalmassal

A kiegyensúlyozott kompozícióban minden tényező – az alak, az irány, az elhelyezkedés, stb. – kölcsönösen és végérvényesen meghatározza egymást. Minden átgondolt, befejezett, semmi sem mozdítható többé. Az egyensúly természetesen nem követeli meg a szimmetriát, sok esetben a művész éppen valamilyen kompozíciós “egyenlőtlenséggel” teszi művét életszerűbbé, izgalmasabbá. Csak látszólagos paradoxon az az állítás, hogy az egyensúly hiányát éppen az egyensúlynak a segítségével lehet ábrázolni, mint ahogyan a rendetlenséget is csak a rend mutatja meg, a különállást pedig a kapcsolat.
Rekviem című képemnél láthatjuk, hogy a súly és az irány milyen hatással van az egyensúlyra. A súlyt befolyásolja az elhelyezkedés. Az “erős” helyzet nagyobb súlyt “vesz fel”, mint a középponttól, illetve a középső függőleges vagy vízszintes tengelytől kissé odébb eső. A súlyra kiható tényező a térmélység. Minél nagyobb mélységet ér el a látómező szelvénye, annál nagyobb súllyal rendelkezik. A súly a mérettől is függ. Ha egyéb tényezők egyenlők, a nagyobb tárgy egyszersmind nehezebb is. A színek azonban befolyásoló tényezők: a vörös súlyosabb, mint a kék, a világos színek súlyosabbak, mint a sötétek. A fekete – kevés bíborral és kékkel kevert – drapéria, a modellek elhelyezkedése, a fizikai súlyponttól való elkülönülése mind a térmélységet befolyásoló tényezők, amelyek más eszközökkel együtt a balladai hangulattal megjelenített mondanivalót, a szavakkal el nem mondható érzéseket, gondolatokat fejezik ki.
A Furcsa pár (Sebesvíz, 1993) különös, szabdalt terekkel, mértani formákra bontott mezőkkel jeleníti meg különleges alakjait. A forma végleges kialakításában a véletlenszerűségnek (helyesebben: figyelmetlenségemnek) fontos szerep jutott. A felvételt gondos előkészítés előzte meg. Zeke Edit, aki akkor a Miskolci Nemzeti Színház jelmez- és díszlettervezője volt, elképzeléseim szerint – bodyArt módszerrel – festette meg modelljeimet. Ajnura, az ukrán lány mellett Vécsy Attila, a kitűnő avantgárd fotográfus kapott fontos szerepet. A fekete drapéria, mint a halál öltözete fontos kellék. A háttér – egy szórópisztollyal bespriccelt, kézzel megfestett gépkocsiponyva – gyűrötten, laza rendetlenséggel feszült. A Nikon F 80 S fényképezőgéppel, 70-210 mm-es Zoom objektívvel, állványról készített felvétel nyersanyaga Kodak Gold 100-es film volt, amelyről 30×40 cm-es színes nagyítás készült a laborban. (Rám) jellemző módon az utolsó pillanatban, a kiállítás megnyitó előtti este készült el a nagyítás, amelyet még retusálni, paszpartuzni és keretezni kellett. Munka közben, mint máskor is, megszólalt a telefon. Egyik kezemben éppen a vágógép pengéje lendült, másikkal kaptam a kagyló után: a képet, elnyisszantottam. Péntek éjjel laboránst keresni, hogy azonnal nagyítson újat, ugye lehetetlenség. A kép viszont fontos volt számomra. Ezért méricskéltem, schnitzerrel és fémvonalzóval a már “elszabott” képből további geometriai formákat kihasítva, új kompozíciót készítettem. A részeket egy meghatározott rendezőelv szerint már csak kartonra kellett ragasztanom, különleges kivágási módszerrel paszpartuzni, majd keretezni, és elkészült az új kép. A Kortárs Művészeti Lexikon (Enciklopédia Kiadó, 1999) ezt a képet közölte szócikkemnél, amely egyben cikkem tárgyát is jól illusztrálja.
Eifert János

(Megjelent a Foto Mozaik 2004. januári számában, 10-12.o.)

Képek jegyzéke az Aktfotográfia 9. cikkhez:

1. Akttanulmány (2004)
2. Fehér négyzet, fekete köralappal
3. Modern rekviem
4. Furcsa pár (Sebesvíz, 1993)

Győr, 2003. december 17.