11.8 C
Budapest
Friday, April 19, 2024

Fotósélet – 2009. július 20.

A megnyitó időpontja változott! Utazás a világ körül – Ausztrália
A Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus által meghirdetett Utazás a világ körül – Ausztrália című, digitális fotópályázat első magyarországi bemutatója Budapesten, az MMIKL fotógalériájában lesz,2009. július 27-én hétfőn 16 órakor. Ide várjuk a fotópályázat résztvevőit. A tárlat augusztus 25-ig tekinthető meg ezen a helyszínen. Ezt követően térítésmentesen kölcsönözzük a komplett kiállítást a közművelődési intézményeknek. Az időpontok összehangolhatók a gyoril@mmikl.hu email címen.
A kiállításon szereplő alkotók a megnyitó ünnepségen vehetik át a tárlat anyagát tartalmazó fotóalbum egy-egy tiszteletpéldányát. Aki bármely okból nem tud eljönni a megnyitóra, később egyéni időpont egyeztetéssel (225-6033 jut hozzá a fotóalbumhoz. Az Ausztráliában élő kiállítóinkhoz a nagykövetségen keresztül vagy postán juttatjuk majd el a könyvet.
*
*

Ágens FOTÓ árverés
Az Ágens Fotógaléria szeptemberben megrendezi immáron az 5. Ágens fotóárverést. Az aukcióra augusztus 18-ig vesznek fel régi és kortárs fotóművészeti alkotásokat. Az árverés tételeiből fotókiállítást rendeznek, melynek időpontja: szeptember 14-22. Helyszín: 1027 Budapest, Fő u. 73.
A szerződési feltételek és a fotók átvételi elismervénye honlapjukról letölthető: www.agens90.com
*
*

Közlemény
A SZÍVAKU elnevezésű fotópályázatunkra a pályaművek benyújtásának határidejét július 31-ig meghosszabbítottuk,ezért továbbra is várjuk a pályázatra készült fotókat.
Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, Nemzetközi Együttműködési Főosztály
*
*

Magyar sikerek külföldön

Bese Zoltán (Dabasi Fotoklub Egyesület) eredményei: Az Ukrajnai IST INTERNATIONAL SALON OF FINE ART PHOTOGRAPHY “LIGHT AND SHADOW” 2009-páylázaton egy, az Angliai 63rd BRISTOL INTERNATIONAL SALON OF PHOTOGRAPHY 2009 kettő, a HonKongi 42nd E.A. Int. Salon of Photography -n kettő, a Bulgáriai Flash Music 2009 pályázaton három képe került kiállításra valamint a single print kategóriában aranyérmet kapott.
*
*

Nagy vadak fotózása 2009. július 24-25-26.
Fotózható: Gímszarvasok borjaikkal, dámszarvasok, muflonok, vaddisznók, süldők, csíkos malacok.
Helyszín: Császár környéki vadgazdaság. Szállás és étkezés: A vadászházban.
Terepbejárása: A vadászok terepjáróival.
Időpontok:
Július 24. – Péntek
Érkezés 16:00 és 18:00 között a császári vadászházba. Szálláshely elfoglalása, vacsora. Naplemente fotózása.
Július 25. – Szombat
Találkozó (csak akik szombaton jönnek) reggel 7:00 Bokodon a Hisztéria diszkó előtt (a diszkó a Bokodi erőműtől
tovább haladva 300m). Reggeli a vadászháznál, beugrás a terepjárókba és mindenki megy ki a leshelyre. Ebéd előtt
a terepjáró összeszed mindenkit, közös ebéd. Némi szieszta után délutáni-esti vadászat a terepen, utána ugyanúgy
mindenkit hoznak vacsorázni. Vacsora után a napi anyag kiértékelése (képértékelés).
Július 26. – Vasárnap
Reggeli után az előző napi legjobb leshelyek megkeresése. Majd vissza a vadászházhoz, ebédelünk. Utána kötetlen
társas fotózás (szabadprogram).
Árak: Péntektől 3 napra (vacsorától kezdve a végéig mindent beleszámítva): 30.000 Ft./fő
Szombat reggeltől 2 napra (reggelitől kezdve mindent beleszámítva): 24.000 Ft./fő
Aki csak egy napra szeretne jönni (vagy szombat vagy vasárnap): 12.000 Ft./fő
Megközelíthetőség (Budapestről):
Péntekieknek: Budapest – Tatabánya – Környe – Bokod – Dad – Császár (vadászház)
Szombatiaknak: Budapest – Tatabánya – Környe – Bokod (a megjelölt hely és időpont szerint)
Minden további információ Nagy Gy. Györgytől telefonon 06-30-9-320-848; www.fotoszafari.hu
*
*

Kiállítások, események, meghívók
Sallai László (Ceglédi Fotóklub) fotóiból nyílt kiállítás 2009. július 14.-én az Aquarell hotelben
„FEKETE FEHÉR SZÍNFOLTOK” címmel. A tárlat augusztus 15.-ig tekinthető meg.
*
A gyopárosi Mini Galériában tekinthetők meg Károlyi Fülöp Béla fotói 2009. július 9-től július 25-ig, Kovácsné Horváth Katalin szobrainak társaságában.
*
*

Zichy Fotókör
2009.június 25-én a kaposvári Városháza dísztermébe kaptak meghívót, a városban működő általános-, középiskolás és szakképző intézetek tanulói, tanárai. Azokat invitálták az ünnepségre, akik 2008-2009-es tanévben országos versenyeken vettek részt, s itt kiváló helyezéseket értek el. A bevezető üdvözlés után a város zeneiskolájának országos versenyen dicsőséget szerzett fiatal zenészei rövid műsort adtak. Ezután Szita Károly polgármester méltatta az eredményeket és az úthoz vezető felkészülést, a szorgalmas munkát, áldozatokat és az ezt segítő felnőttek, – szülők, tanárok – jelentőségét. Majd, egyenként szólítva az iskolákat, közösségeket, fiatalokat és a felkészítő tanárokat – taps közepette -, átvették a dicsérő okleveleket a kitüntetettek.
Ekkor kapta meg a dicsérő oklevelet a Zichy fotókör is, mint az Országos Diák Fotópályázat első helyezettje.
A pályázaton résztvevő diákok: Asztalos Katalin,Berta Csilla, Bíró András, Cadar Evelin,Csontos Emerencia,Gál Franciska,Hegedüs Eszter,Jankó Eszter, Karácsony Emese,Lendvay Blanka,Mayer Tamás, Nachladal Norbert, Pákozdi Ferenc,Pázmány Virág,Várai Artúr és Vas-Imre Norbert.Felkészítő tanáruk: Dolezsán Ágnes fotóművész. Végül, a vendégek egy állófogadáson vettek részt és együtt örülhettek az elért sikereknek.
*
*

Újabb gépkocsi feltörés a Mátrában
Két napja T. B. barátommal fotóztunk a Mátrában. Az autót a műút mellett hagytuk Gyöngyöspata és Szurdokpüspöki között, jól látható helyen. Itt törték fel a déli órákban, világos nappal és vittek el 2 fényképezőgépet az ülés alól!!! Tehát megkérek minden fotografáló embertársamat, ők se tegyék épp nem használt eszközeiket az ülések alá, mert bármi amit személyautónkban hagyunk prédává válik. Az elkövető, egy forgalmas út mellett egész nyugodtan megállt a 18 éves citroen mögött, betörte a hátsó ablakot és még volt ideje szétnézni is. A gépek nem komoly értékűek, inkább csak érzelmi kötődést jelentettek. K. Cs.
*
*

Fotóművészeti Nyári Egyetem, 2009 – Bonyhád, meghívásos, digitális fotópályázat
A Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége meghívásos fotópályázatot hirdet a Fotóművészeti Nyári Egyetem hallgatói számára.
A MAFOSZ arra kéri az alkotókat, hogy a pályázatra csak azokat a műveket küldjék be, amelyek 2009. július 4. és július 11. között készültek, bármely Tolna megyei helyszínen.
Egy szerző maximum 10 db digitális felvételt küldhet be emailen, a gyoril@mmikl.hu címre.
Aki sorozattal pályázik, a nevezési lap minden sorába a sorozat egy felvételének címét írhatja be, de így elfogadja azt is, hogy a zsűri az egyes képeket bírálja el és szabadon választ azok közül.
A digitális képek mérete 210×297 mm legyen, mert zsűrizés után, a kiválasztott felvételekből ekkora méretű nagyításokat rendelünk. Ennek költsége a rendezőt terheli. Egy-egy digitális felvétel terjedelme ne haladja meg a 2 Mb-ot. Egy-egy email maximum 4 Mb terjedelmű lehet, ezért előfordulhat, hogy több emailben kell beküldeni a pályaműveket.
A képek file címében szerepeljen a szerző CsaládneveKeresztneve_Aképcíme1.jpg
A második felvételt a 2. szám jelöli és így tovább, hasonlóan a nevezési lappal.
A kiállítás anyaga könyvben is megjelenik. Mivel erre pénzügyi támogatást a szövetség nem nyert, ezért az alkotókat arra kérjük mondjanak le a tiszteletpéldányról és felhasználási díj fizetése nélkül engedélyezzék a képek albumban való közlését, valamint a www.mafosz. hu weblapon a kiadvány pdf formátumban való nyilvánosságra hozatalát. Kérjük, csak az küldje el a pályázatra alkotásait, aki ezt vállalni tudja.
Zsűrizés: elektronikus úton, 0-10 pontig értékelik a zsűritagok egymástól függetlenül a képeket. Végül az összesített pontszámok alapján jut be 70-80 kép a kiállításra és a kiadványba.
A zsűri a teljes képlistát nyilvánosságra hozza, az összesített pontszámokkal.
Díjazás: a zsűri javaslata alapján öt pályázó oklevelet és egy-egy 4000 Ft értékű, fotóművészeti albumot kap ajándékba.
Beküldési, beadási cím, amennyiben CD-n érkeznek a képek: MAFOSZ, 1011 Budapest, Corvin tér 8.
Nevezési lap letölthető: www.mafosz.hu
Információ kérhető: gyoril@mmikl.hu
Pályázati naptár

Beérkezési határidő: 2009. szeptember 1.
Zsűrizés: 2009. szeptember 15-ig;
Értesítés az eredményről kizárólag e-mailben, a Fotóséletben és a www.mmi.hu weblapon: 2009. szeptember 30-ig
Az első kiállítás helye és időpontja: Vörösmarty Mihály ÁMK, Bonyhád, Széchenyi tér 2. 2009. nov. 2-től 27-ig
A megnyitó pontos időpontját később hozzuk nyilvánosságra
A kiállítás kölcsönözhető 2009. decemberétől!
*
*

Téli sportok, kaland túra és extrém sportok fotópályázata
A Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége együttműködve a Hungexpo Zrt.-vel nyilvános fotópályázatot hirdet a téli sportok, a téli évszak örömeinek bemutatására, továbbá évszaktól függetlenül a kalandtúrák és extrém sportok élményeinek megörökítésére, képi ábrázolására.
A MAFOSZ arra kéri az alkotókat, hogy a fotópályázat címét értelmezzék sokoldalúan, szabadon és kreatívan. Minden olyan alkotásnak örülnek a rendezők, amely a fotóművészet kifejezőeszközeivel ábrázolja a téli évszakra jellemző szabadidős tevékenységeket, a téli sportokat és sportolókat, a vonzó havas tájakat, a téli közlekedést, a téli életformát, illetve a kalandtúrák és extrém sportok izgalmát, különleges dinamikáját, évszaktól függetlenül. Vagyis mindazt, ami kapcsolódhat a Hungexpo Zrt. Hó-Show nemzetközi kiállításához és vásárához, amelyet 2009. november 6-8. között rendez meg a Kőbányai Vásárvárosban.
A fotópályázaton bárki részt vehet, életkortól, foglalkozástól és lakóhelytől függetlenül. Egy szerző maximum 10 db egyedi papírképet küldhet be. Aki sorozattal pályázik, a nevezési lap minden sorába a sorozat egy felvételének címét írhatja be, de így elfogadja azt is, hogy a zsűri az egyes képeket bírálja el és szabadon választ azok közül. A papírképek mérete 21×30 cm (+- öt milliméter megengedett eltéréssel). Elkészítésük technikája és technológiája nincs korlátozva, mint ahogyan az alkotói szabadság sem. A fotók hátoldalán – a nevezési lappal egyezőn – szerepeljen a szerző neve, a kép sorszáma és a kép címe.
A kiállítás rendezője gondosan bánik a beérkező pályaművekkel, de a szállítás közben keletkező károkért nem tud felelősséget vállalni. Mivel a képekből rendezett kiállítások őrzése, felügyelete csak részben biztosított, ezért az onnan jogtalanul eltulajdonított képekért sem tudunk anyagi kártérítést fizetni, de a megismételt nagyítás költségét méltányosságból fedezzük.
Díjazás: a zsűri javaslata alapján öt pályázó oklevelet és egy-egy 4000 Ft értékű, fotóművészeti albumot kap ajándékba.
Beküldési, beadási cím: MAFOSZ, 1011 Budapest, Corvin tér 8.
Nevezési lap letölthető: www.mafosz.hu
Információ kérhető: gyoril@mmikl.hu
Pályázati naptár

Beérkezési határidő: 2009. szeptember 15.
Zsűrizés: 2009. szeptember 25-ig;
Értesítés az eredményről kizárólag e-mailben, a Fotósélet hírlevélben, a www.mmi.hu weblapon: 2009. szept. 30-ig
Az első kiállítás helye és időpontja: Hungexpo (Kőbányai Vásárváros), 2009. november 6-8.
A ki nem állított képek a zsűrizés után – előzetes időpont egyeztetéssel bármikor elvihetők
A kiállításon szereplő képek visszaadásának várható ideje: 2010. július 30-ig.
*
*

FÉNNYEL ÍRT OLVASÁS, avagy olvasási szokások képekben
A kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár FOTÓPÁLYÁZATOT hirdet az olvasási szokásokat feltérképező, elkapott pillanatképek témakörében.
A pályázat célja: bemutatni, hol és hogyan olvasnak ma az emberek: közterületen, parkban, strandon, rendelőben, boltban, buszon, vonaton, ágyban, hintaszékben, fa tövében stb. Várjuk azokat a képeket is, melyek a könyv és az ember kapcsolatát jelenítik meg: a könyv ajándékozásának öröme, a könyvvásárlás öröme, a könyvtárlátogatás sikere, a kisgyermek és első könyve stb. Számítunk a szellemes, az olvasást különleges helyen és formában megörökítő munkákra.
Pályázati feltételek:
 A pályázaton korosztálytól függetlenül bárki részt vehet a dél-alföldi régióból.
 Egy pályázó maximum 4 fotót küldhet be egypéldányos nevezési lappal. A képsorozatokat a zsűri megbonthatja, amennyiben a szerző ez ellen nem tiltakozik.
 Formátum: fekete-fehér (monochrom) vagy színes, 20×30 cm méretű fotókat lehet beküldeni 30×40 cm méretű kartonra kasírozva, melyek a 2 mm vastagságot nem haladhatják meg.
 Minden képhez kérjük feltüntetni az alkotó nevét, a fotó címét, készítésének időpontját és helyét.
 Az alkotó felelőssége, hogy a képen szereplő személyek hozzájárultak a róluk készült képek nyilvánosságra hozatalához.
 Kizárólag olyan fotókat fogadunk el, melyek más pályázaton eddig nem szerepeltek.
 A borítékra kérjük ráírni:„Fénnyel írt olvasás”, illetve mellékelni az alábbi adatokat: a beküldő neve, kora, lakcíme, telefonszáma, e-mail címe.
 A képeket postai visszaküldésre alkalmas csomagolásban kérjük megküldeni. A szállítás során keletkezett sérülésekért felelősséget nem vállalunk.
 A kiállításra el nem fogadott képeket személyesen is át lehet venni a kiállítás megnyitó után vagy visszaküldésig. (Visszaküldési határidő: 2009. december 30.)
Nevezési díj: 1000.- Ft, melyet az alábbi számlaszámra kérünk átutalni: OTP Rt. Kiskunfélegyháza, Petőfi tér 5/7. 11732071-15338284-35510002 Petőfi Sándor Városi Könyvtár. Az átutalás közlemény rovatában kérjük feltüntetni:„Fénnyel írt olvasás”. A befizetést igazoló szelvény másolatát kérjük a munkákhoz mellékelni.
Határidő: a pályázatokat 2009. szeptember 18-ig kell beküldeni. Határidő után beérkezett képeket nem fogadunk el.
Beküldési cím és a kiállítás helye: Petőfi Sándor Városi Könyvtár, 6100 Kiskunfélegyháza, Szent János tér 9.
Tel.:76/461-429; 70/338-7317. A pályázati kiírás és a nevezési lap letölthető a www.psvk.hu honlapról.
A pályázatokat szakmai zsűri értékeli. Az első három helyezett díjazásban részesül, valamint minden kiállító emléklapot kap. Zsűrizés: szeptember 21-e és október 9-e között. Az eredményhirdetéssel egybekötött kiállítás megnyitóra 2009. október 11-én (a Könyves Vasárnapon), ünnepélyes keretek között kerül sor.
*
*

NEMZETKÖZI FOTÓPÁLYÁZAT – Kiskunfélegyháza 2009
A pályázat célja: a fotográfia népszerűsítése a Magyar Fotográfia Napja időpontjában.
A beküldött fotókkal szemben támasztott követelmények:
A pályázaton bárki részt vehet. A beküldendő képek témája kötetlen. Egy pályázó maximum 5 db fekete-fehér vagy színes fotót küldhet be 1 példányos nevezési lappal .
A nevezési lap letölthető: www.felegyhazi-muveszek.hu
A pályázaton 5 évnél nem régebbi, olyan papírképek nevezhetők, melyeknek hosszabbik oldala minimum 30 cm. A fotókat 30 x 40 cm (A/3) méretű hordozón kérjük benyújtani.
A képek hátuljára ragasztott etiketten fel kell tüntetni a pályázó nevét, címét és a kép címét. A sorozat nem számít egy képnek, tehát a pályázónként maximálisan beküldhető képek száma így sem haladhatja meg az 5 db-ot. A sorozatot a zsűri megbonthatja, amennyiben a szerző ez ellen írásban nem tiltakozik.
A képeket postai visszaküldésre alkalmas csomagolásban kérjük elküldeni. A szállítás során keletkezett sérülésekért felelősséget nem vállalunk.
Amennyiben a szerző alkotásai nem felelnek meg a pályázati kiírásnak, nem kerülnek zsűrizésre.
Nevezési díj: 1000 Ft, melyet az alábbi számlaszámra kérünk átutalni: 11600006-000 000 00-26258928 Kiskunfélegyházi Képző- és Iparművészek KHE. Az átutalás közlemény rovatában kérjük feltüntetni: „Nemzetközi fotópályázat Kiskunfélegyháza 2009”. A banki igazolás, illetve a befizetést igazoló csekkszelvény másolatát kérjük a pályázati csomagban mellékelni.
Beérkezési határidő: 2009. augusztus 6. (csütörtök)
Beküldési cím: Móra Ferenc Művelődési Központ 6100 Kiskunfélegyháza, Petőfi tér 1.
Díjazás: első három helyezett alkotás + legjobb 22. év alatti pályázó különdíjban részesül.
Kiállítás megnyitó és díjátadó: 2009. augusztus 29. 16:00 a Magyar Fotográfia Napján a Móra Ferenc Művelődési Központban 6100 Kiskunfélegyháza, Petőfi tér 1.
A pályázati kiírással kapcsolatos információk:
• Kiss Czakó Imre – kissczakoimre@gmail.com +3670/541-0049
• Albert Béla – albert.fotofani@gmail.com +3630/996-5874
• www.felegyhazi-muveszek.hu
***************

Fotósélet – 2009. július 20.
A Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus és a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségének elektronikus hírlevele
Felelős szerkesztő és kiadó: Győri Lajos
Webszerkesztő: Szabó Márta
Szerkesztőség: gyoril@mmikl.hu : Telefonszám: (1) 225-6029; (1), 225-6033;Telefax: (1), 225-6030
Üzenetrögzítő éjjel-nappal: (1), 212-6258, Postacím: MAFOSZ, 1011 Bp., Corvin tér 8.
Archív számok megtalálhatók: www.erikanet.hu (a fényképezőgépre kattintva); a www.mmikl.hu és a www.mafosz.hu weboldalakon. Megjelenik a Nemzeti Kulturális Alap Közművelődési Kollégiumának támogatásával

Darányi Zsolt
Darányi Zsolt
A szerző 2003, a FotoKlikk.hu megalakítása óta ötletgazdája, megvalósítója és főszerkesztője e portálnak. A 2006-ban alapított FotoKlikk a Fotográfiáért Alapítvány kuratóriumi elnöke. Építészmérnök, grafikus, typográfus, 3 évtizede az IT szektorban keres és fejleszt különleges technikai megoldásokat, most épp az élő közvetítés területén. Bővebben>>

Related Articles

Egy Klikkhez tartozunk!

5,488RajongókTetszik
197KövetőKövetés
679FeliratkozóFeliratkozás

Latest Articles