Mindazon szerencsések, akik még személyesen ismerhették őt 1956 előtt elmondhatják, hogy nála csúnyább férfi kevés szaladgált a Kárpát-medencében. Ugyanezen szerencsefiai arról is beszámolhatnak, hogy nála vonzóbb, sármosabb, okosabb embert keresve sem találhattunk ugyanitt. Legcsúnyább és legvonzóbb? Hogy is van ez?
A szerencsések közé nem tartozók vegyék elő Pécsi könyveit, menjenek el a Manóházba vagy a fotómúzeumba és nézzék meg önarcképeit. 1911-től majdnem haláláig folyamatosan készítette őket, van hát elég. Egymás mellé téve őket, jól látható, miként nem változott az idővel ez a hosszúkás fejformájú, kiálló fogú, nagyorrú ember. Ennek megállapítására nem kívántatik több húsz másodpercnél. Ám aki akár másfél percig is hajlandó elnézegetni egy képet, meglepve tapasztalja, hogy mindegyik Pécsi önarcképnek van valami titka, van valami magávalragadó vonzása, meg nem fejthető varázsa, s ez nem más, mint a személyiség ereje, minden negatív vonást elnyomó dominanciája.
Ha figyelmesen nézzük az arcát, meg tudjuk érteni, hogy olyan családból származott, ahol muzsikálni magas fokon kellett tudni, ahol vasárnap délutánonként a leghíresebb muzsikusok szálltak be a családi kvartettbe, látjuk, hogy a kor akkor leghíresebb művészeti iskolájában tanulta a fényképezést Münchenben, miként azt is, hogy művészettörténészként, műgyűjtőként tévedhetetlenül értett a XVIII. századi francia bútorokhoz, a habán kerámiákhoz és még rengeteg mindenhez. Persze elsősorban fotográfus volt. Képcsinálóként egy csomó műfajban alkotott maradandót, a már említett önarcképeken kívül az aktjai, a reklámfotói, a portréi, a modern csendéletei, a városképei mind-mind a magyar fotográfia kimagasló teljesítményei. S ha ennyi nem elég, még sorolom. A fotóoktatás levett kalappal köszönhetne neki, ha bárkit is hajlandó lenne illő módon megtisztelni, hiszen alig néhány évvel a diplomája megszerzése után megalapította a Budapesti Iparrajziskolát, s annak fotótagozatát vezette 1913-1920 között. Ekkor túl modernnek, avantgardnak, önállóan is gondolkodni tudónak bizonyult az akkori konzervatív kurzusnak, ki is rúgták, lába sem érte a földet. Biztos rossz volt neki, de folytatta. Amit nem tudott az állami iskolában megtanítani, azt megtanította sokkal több pénzért a saját stúdiójában, a Dorottya utcában.
A hidegek enyhültével sétáljanak el oda. A kapu mellett ott az emléktáblája, ha felnéznek látják a műterme hűlt helyét, egy amerikai bombázó átrendezte egy kicsit az épület felső szintjeit 1944-ben. Miszter Smitht nem érdekelte, hogy Kozma Lajos tervezte az egész enteriört, hogy pótolhatatlan, évszázadok hosszú sorát átélt dolgok égtek el igen rövid idő alatt, neki csak térkép e táj.
Pécsi arcától Radnótiig. Milyen hosszú és mégis mennyire rövid az út. Még járható.
