15.7 C
Budapest
Thursday, March 28, 2024

Fotósélet – 2008. december 1.

Kiállítások, meghívók, események
A Lencsési Közösségi Ház, a Csaba Tv és a Márvány Fotóműhely tisztelettel meghívja Önt és kedves hozzátartozóját 2008. december 6-án, szombaton 10 órakor a III. Békéscsabai Digiporáma Fesztivál
nyilvános vetítéssel egybekötött zsűrizésére és díjkiosztó ünnepségére.
Program:
10,00 óra A rendezvényt megnyitja: Takács Péter a közösségi ház igazgatója.
10,10 óra Nyilvános vetítés és zsűrizés
12,30 óra A megjelentek szerény megvendégelése
13,00 óra A bíráló bizottság részéről értékelést tart a zsűri elnöke.
A díjakat átadja: Szudár László a Csaba TV producere és Bazsó Imre, a Márvány Fotóműhely vezetője.
*
Megnyílt a Rétsági Fotókör kiállítása Balassagyarmaton, a Balassi Bálint Gimnáziumban. A tárlat megtekinthető december végéig, iskolai napokon 7.30-tól 18 óráig.
*
Sütő Zsolt Himalájakék, Tibetvörös Körösi Csoma Sándor nyomában című fotókiállítása 2008. december 7-én, vasárnap 11 órakor nyílik Budapesten, a To Hi Gan Zendo – Ars et Vita Alapítvány székhelyén (1056 Budapest Váci u. 40. I/7.).
*
2008. november 28-án nyílt meg Dunaszerdahelyen, a Kortárs Magyar Galériában a Fényképek Dunaszerdahelyről 2008című fotókiállítás.
*
November 22-én megnyílt Sopronban,a Gárdonyi Géza Általános Iskolában(Ferenczy J.u.1.sz) Lángh Gábor (Soproni Fotóklub) bemutatkozó kiállítása. A tárlat december 12-ig látogatható munkaidőben.
*
December 3-án 18 órakor kezdődik a Prisma Fotóklub 2008-as Nemzetközi Fotókiállításának megnyitó- és díjátadó ünnepsége Csíkszeredában, a Szakszervezetek Művelődési Háza márvány termében.
*

Máté Gábor (Mecseki Fotóklub, Győri Fotóklub Egyesület) elkészült honlapjára látogatókat vár:
*
FOTÓKIÁLLÍTÁS – NEM LÁTTAD A VAJAT CÍMMEL?
Mindenkit szeretettel várunk Murányi Kata & Török Tibor közös kiállítására. Megnyitó: December 1. 17:00 , Pécs ANK Művelődési Ház. A fotók december végéig tekinthetők meg.
*
Marosvásárhelyen, a MURES HALL üzletlánc felkérésére 2008. november 27-én kiállítás nyílt az épület II. emeletén Török Gáspár EFIAP fotóművész képeiből. A közönség számára premiernek számító képek a Hunyadiak ősi fészkét , Vajdahunyad -várát ábrázolják, ezzel is hozzájárulva a 2008-as esztendőben megünnepelt Corvin év eseménysorozatához. A kiállított fotók szilveszterig megtekinthetők.
*

Gyermekek a fotográfusok szemével című fotókiállítás megnyitója 2008. december 2-án kedden 17 órakor a Duna Menti Múzeum Fotógalériájában lesz (Komárom, Zichy-palota, Klapka Gy. tér 9.).
A kiállítást megnyitja Szabó László, AFIAP, a Helios Fotóklub P.T. elnöke. A fotóklub tagjainak alkotásain a gyermekek világa tükröződik vissza. A fényképeket a komáromi Ferences utcai óvodások és az ógyallai művészeti iskola diákjainak rajzai színesítik, s ezáltal nem szokványos kiállítással mutatkozunk be kedves látogatóinknak. A kiállítás megtekinthető 2008. december 3-tól 2009. január 31-ig a múzeum nyitva tartása idejében.
*

Makláry Zoltán írása mélységélességről, egy gyakorlati táblázattal is kiegészítve: www.maklary.eu Nem dicsérő kritikákat is szívesen fogadok: maklaryz11@t-online.hu
*

Vasile Dorolti nagybányai fotóművész kiállítását Hidvégi Péter E-MAFOSZ/g nyitja meg december 5-én 17 órakor Szolnokon, az Aba Novák Kulturális Központban.
*

Csidér Bálint E-MAFOSZ (Jászkun Fotóklub) Pixelgrafika című kiállítását Molnár István Géza aranydiplomás fotóművész nyitja meg december 4-én 17 órakor Jászberényben, a Városi Könyvtárban. Látogatható január 10-ig.
*

Kun Attila (Székesfehérvári Fotóklub) a Pillanat képei című kiállítását Posfai Attila nyitja meg Székesfehérváron, a Barátság Háza III. emeleti Galériájában, 2008. december 03-án 18 órakor.
A tárlat megtekinthető az intézmény nyitva tartása alatt, hétfőtől-szombatig 8-18 óráig, 2009. január 03-ig.
*
Az 50 éves fennállását ünneplő Győri Fotóklub újabb jeles eseményére lesz december 6-án 17 órakor Erdélyben. A Hargita megyében, Gyergyószentmiklóson élő tagjának Dezső László természetfotográfus kiállítás megnyitóval egybekötött könyvbemutatójára kerül sor. Világszép Gyilkos-tó Mesevilág a havasok keblén című képes albumot, mely a világhírű Gyilkos-tavat és Nagy-Hagymás hegységet mutatja be, a gyergyószentmiklósi Pro Art Galériában ismerteti Szabó Béla fotóművész, a Győri Fotóklub elnöke. A nagyméretű (32×24 cm-es, 160 oldalas) fotóalbumban az alkotó több éves munkáját tárja az olvasó elé. A fotók egy olyan világot mutatnak be az olvasónak, amelynek megmutatására csak egy olyan fotográfus képes, aki ismeri ennek a csodálatos, de egyben zord vidéknek minden rejtelmét és csodáját.
A könyv Magyarországon megrendelhető a következő címen: Szabó Béla 9153 Öttevény, Fő u. 57. E-mail: belafoto@t-online.hu Tel: 30/9592-760 Ára: 7500 FT+ postaköltség utánvéttel.
Erdélyben: a Mark House Kiadónál, Gyergyószentmiklós 535500, Gábor Áron u. 4. sz., tel.: 0266-364.674, illetve az info@markhouse.ro e-mail címen 90 lej + postaköltség utánvéttel.
*
A Photograph Fotókör szeretettel meghívja Önt és ismerőseit a 2008. december 2-án 17:00 órára a pécsi Ifjúsági Központ Ifjúsági Háza (IH) Galériájába, természetfotó kiállításuk megnyitójára. A kiállítás december 2-től 31-ig tekinthető meg.
*
*

Zsolnay virágok – köztereink – mai üvegpaloták c. fotópályázat – összegzés és listák
A pályázat lezárult 2008. november 10-én (meghosszabbítva okt. 31-ről).
Beérkezett és listára vett képek száma összesen: 115
(+1 db beazonosíthatatlan kép érkezett Pécsről, név és cím nélkül, nem került listára)
Pályázók száma: 28
Városok szerint (a szervező intézmények összesítése alapján)
Kecskemét: 56 kép – 14 alkotó
Marosvásárhely: 23 kép – 5 alkotó
Pécs: 13 kép – 3 alkotó
Szabadka: 23 kép – 6 alkotó
Díjazás: 2008. november 14-én, a Kecskeméti Ifjúsági Otthonban a jelenlévő zsűritagok, fotóművészek: Bahget Iskander (Kecskemét), Farkas Antal Jama (Kecskemét), Körtvélyesi László (Pécs), Plájás István (Marosvásárhely), Vicai Olivér (Szabadka) döntése alapján az alábbi alkotók részesülnek díjazásban:
I. kategória (14-18 évesek)
1. díj: Novotny Virág Anna – Pécs
2. díj: Iszlai Renáta – Marosvásárhely
3 díj: Kovács Vera – Kecskemét
Pécs város különdíja (Zsolnay Manufaktúra Rt. tárgyjutalom):
Vicai Nikolett (Szabadka)
Marosvásárhely különdíja (könyvcsomag):
Hedrich Bernadett (Kecskemét)
II. kategória (19-25 évesek):
1. díj: Ruprech Judit (Pécs)
2. díj: Sólya Bálint (Szabadka)
3. díj megosztva: Horváth Zita (Kecskemét) és Kovács Eszter (Kecskemét)
Szabadka város különdíja: Rogoza Ferenc (Marosvásárhely)
III. kategória (26-35 évesek):
1. díj: Duka Adrian Vasile (Marosvásárhely)
2. díj: Biczó Zsolt (Kozármisleny)
3. díj: Szikora Imre (Kecskemét)
A díjakért járó pénzjutalmakat Kecskemét város ajánlotta fel a következők szerint, minden kategóriában:
1. díj: 40.000 Ft
2. díj: 20.000 Ft
3. díj: 10.000 Ft (megosztva 5000-5000 Ft).
Kiállítás megnyitó és díjátadás: 2009. január 21-én Kecskeméten, az Ifjúsági Otthonban. (Kmét, Kossuth tér 4.) Zárás: február 7-én.
A kiállítás további helyszíneinek sorrendjéről a szervezők a későbbiekben döntenek.
Kecskemét a kiállítási anyagot keretezve, kiállításra készen adja át a soron következő kiállítónak. (40 db 50×70 cm-es alukeretben).
*
*

Fotópályázat
A Békéscsabai Lencsési Közösségi Ház és a Márvány Fotóműhely országos PREMFOTÓ pályázatot hirdet, VII. “Csak tiszta forrásból…” címmel.
A pályázatra kizárólag klasszikus fekete-fehér (monochrom), vagy digitális fekete-fehér fotó küldhető.
Pályázati feltételek:
1. A pályázaton részt vehet minden Magyarországon-, illetve a határainkon kívül élő magyar fotós.
2. A pályázat témája kötetlen, nyilvánosság előtt még nem szerepelt képeket kérünk beküldeni.
3. Sorozatot, kép-párokat nem fogadunk el.
4. Egy szerzőtől legfeljebb három (3) monochrom (ezüst alapú papírra nagyított), és három(3) fekete-fehér digitális fotó küldhető be.
5. A képek mérete – amely egyenlőnek értendő a fekete-fehér fotópapír méretével – 30X40 cm illetve a hosszabbik oldal maximum 40 cm és minimum 36 cm között legyen.
6. A digitális (fekete-fehér) képek esetében a méretek megegyeznek az 5. pontban leírtakkal.
7. Az 5. 6. pontban megadott méreteknek nem megfelelő, illetve paszpartuzott képeket nem fogadunk el.
8. Minden pályamű hátoldalán, magyar nyelven, olvashatóan szerepelnie kell a szerző nevének, lakcímének, a kép címének, valamint a nevezési lappal megegyező sorszámnak.
9. Ha a képek tartalma személyiségi jogokat sért, ezekért a szerző tartozik felelősséggel.
10. A fotókat, LEVÉLKÉNT kérjük feladni, csomag küldeményt nem fogadunk el.
11. A postai szállítások során keletkezett esetleges károkért nem tudunk felelősséget vállalni.
12. A rendezőség az elfogadott képeket a kiállítás propagandája érdekében térítés nélkül felhasználhatja.
További információk
1. Nevezési díj: 800,- Ft., mindkét kategória esetén: 1000 .- Ft.
(bankszámlaszám: 11733003-15583147)
2. Díjazás: I., II., III., díj, valamint különdíj.
3. A zsűri határozata ellen fellebbezni nem lehet.
Naptár:
Beérkezési határidő: 2009. február 16.
Zsűrizés: 2009. február 21.
Kiértesítés: 2009. március 4-ig.
Kiállítás megnyitása: 2009. március 15-én.
A képek visszaküldésének határideje legkésőbb: 2009. június 30.
Beküldési cím: Lencsési Közösségi Ház, 5600 Békéscsaba, Féja Géza tér 1.
Felvilágosítás: (66)456-177, vagy e-mail: lencsesikozhaz@mail.globonet.hu
Nevezési lap letölthető: www.mafosz.hu címről
*
*

Kedves Kisújszállásról elszármazottak és kisújszállási fotósok!
Immáron nyolcadik alkalommal szeretnénk felhívni a figyelmeteket a „Fotózás Örömei” című pályázatunkra, amelyre kötetlen témában várjuk a képeket, A4-es méretben, január 05.-ig az alábbi címekre:
Művelődési és Ifjúsági Központ – 5310 Kisújszállás, Deák F. út 6.
Kossuth Fotóklub – Alkotóház – 5310 Kisújszállás, Nyár út 8.
A képek személyesen is leadhatók – előzetes egyeztetés alapján az alábbi telefonszámokon:
06 30 517 3399 vagy 06 70 336 0002. Ugyanitt további információkkal szolgálnak a pályázatról és a kiállításról a rendezők. Minden kép hátoldalán szerepeljen a kép címe, a szerző neve és pontos címe, a szerző telefonszáma és e-mail címe, ha van. A kiállítás megnyitóját 2009. január 22.-én tartjuk a kultúra napi rendezvény keretében Kisújszálláson a Művelődési Központban.
*
*

Külföldi magyar sikerek

Dobóczky Zsolttól (Lajos Sándor Fotóklub, Szeged) a Trierenbergi 7. Special Themes Circiut 2008 című pályázaton 4 képet; a The Al-Thani Award-on 3 képet fogadtak el. A XXIX POMORSKIE SPOTKANIA diaporáma fesztiválon (Szczecinie ) a Kockakő című diaporámája Pomorskich Spotkaŕ144 z Diaporamŕ105 érmet nyerte.
*

Kerekes István EFIAP (Mosonmagyaróvár) eredményei: Concorso Fotografico “Città di Garbagnate” – Milano – 2008 – Italy, 2 elfogadás; 115th Toronto International Salon of Photography – 2008 – Kanada, 2 elfogadás; The Al-Thani Award for Photography 2008 – Linz – Ausztria, 4 elfogadása volt.
*

Danis Jánosnak (Gödöllő) a “12° Gran Tour delle Colline” körversenyen egy képét a pályázat mind a négy szalonján elfogadták, a 9° Salón Internacional de Imagen Virtual Buenos Aires pályázaton két képét, az 55. Singapore International Photography Award-on három képét, az Al-Thani Award for Photography pályázaton nyolc képét állították ki.
*
Virtual World of Salon Photography (Malaysia) pályázatán Juhász Miklós EFIAP/s négy és Molnár Ferenc EFIAP kettő képpel szerepelt, melyből egy alkotása WOS HM díjat kapott.
*
55th Singapore International Photography Award (Szingapúr) kiállításon Juhász Miklós EFIAP/s három alkotását fogadták el, melyek közül egy képe PSS HM díjban részesült.
*
A Photographic Society Electronic Imaging Exhibition (USA) pályázaton Koós László AFIAP négy, Juhász Miklós EFIAP/s és Molnár Ferenc EFIAP kettő-kettő képpel szerepelt.
*
Papp Elek AFIAP eredményei: Srí Lankán a 53rd International Exhibition of Photography-n a „Legjobb tájkép”-ért Gold Medal-t és a Kodak pénznyereményét kapta. A 55th Singapore International Photography Award 2008-n 4 elfogadása volt, az egyik PSS Merit -t kapott. Szerbiában a „Rock” International Salon-n 2 elfogadása volt az egyik kép FIAP HM -t kapott. Spanyolországban, Palma de Mallorca-n a III. Salon Int. de Fotogr. Digital Illes Balears 2008-n 2 elfogadásából 1 FIAP HM -t kapott. Spanyolországban a X. Certamen Int. de Fotogr. „Mallorca”-n FIAP Ribbont kapott. Az Egyesült Államokban a Northwest International Exhibition of Photography-n az 5 elfogadott képből 3 Honourable Mention -t kapott. Szintén az Államokban a Detroit International Salon of Photography-n 3 képét állították ki, az egyik Honourable Mention -t kapott. Srí Lankán a 14th International Exhibition of Photography 2008-n 2 képét fogadta el a zsűri, az egyik Certificate of Merit -tel jutalmazták. Az India Circuit 2008-n eddig 12 elfogadása volt, az egyik Medal -t kapott. Buenos Airesben, Argentínában a 9th Virt. Imaging Int. Exhibition-n 3 képét fogadták el, az egyik Honourable Mention -t kapott. A 55th Singapore International Photography Award 2008-n 4 elfogadása volt az egyik PSS Merit -t kapott. Az India Print Circuit 2008-n eddig 10 képét fogadták el és az egyik Certificate of Merit -t kapott. New Yorkban a 36th PSNY International Salon of Color Photography-n 2 színes portréját fogadták el. A portugáliai Silvesben a 34. Algarve Photosalonon 2 képe került falra. Hong Kongban a 2nd HKAPA Int. Salon of Photography-n 3 képét fogadták el. A szlovákiai Ruzomberokban a 41. Fotoforumon 4 képét állították ki. Baltimore-ban (USA) a PSA Exhibition-n 3 képét állították ki. Brazíliában a 44. Salao Jaunese Intern. de Arte Fotografica-n 2 képe került falra. Buenos Aires-ben, Argentínában az 1. Salon Intern. de Imagen Virtual 1 képét fogadták el. Laupheim-ben (Németország) a 9th International Digital Imaging Competition-n 2 képét fogadták el. Az USA-ban a 51st Oregon State Fair Int. Exhibition of Photography-n 4 képét fogadták. Szlovéniában a „Narava 2008”-n 3 képét fogadták el. Hong Kongban a 49th CPA Intern. Salon-n 1 képe került falra. Taiwan-ban a 32nd Taipei Intern. Salon of Photography 2008-n 2 képét fogadta el a zsűri. A szerbiai Zajecar-ban a „Child 2008” International Salon-n 1 képe került falra. Horvátországban a 2nd Croatian Intern. Digital Photo Salon Osijek 2008-n 2 képét fogadták el. Lengyelországban a Fotoodlot-n 1 elfogadása volt. Svédországban a 8th Malmö Intern. Exhibition of Photogr. Art-n 1 képét fogadták el. Garden Grove-ban (USA) a 10th ICS Intern. Exhibition 2008-n 2 képe került falra. Tynemouth-ban (Anglia) a 29th Northern Counties Intern. Salon of Photography-n 4 képe került falra. Írországban a 18th Tallaght Int. Salon of Photogr. Art-n 3 képét fogadta el a zsűri. Szlovéniában, Kranjban a Miniature 2008-n 1 képét fogadták el. A 63rd Hong Kong Intern. Salon of Photogr. 2008-n 2 képe került falra. Kanadában a 3rd Chung Ai Int. Salon Photogr.-n 3 képét fogadták el. Az 5. Daguerre Salonon Párizsban 1 képpel volt falon. A franciaországi Haubourdinban a 9. Salon Int. Photogr. De Wervicq-Sud 2008-n 3 képét fogadták el. Franciaországban a 4. Tulle International Exhibition-n 2 elfogadása volt. Indiában a 5th Photolovers-n 7 elfogadása volt. Makaón a 16th PSSM Int. Exhibition of Photogr-n 5 képe került falra. Olaszországban a 12. Gran Tour delle Colline-n 7 elfogadása volt. A 5th German Mega Circuit 2008-n 4 elfogadása volt. Taiwanban a Yuanlin Intern. Exhibition of Photography-n 2 képét fogadták el. Malajziában, Kuala Lumpurban a Virtual World of Salon Photography-n 2 elfogadása volt. A 51st Dum Dum Salonon Kalkuttában 2 képe került falra. Linzben, Ausztriában „The Al-Thani Award 2008”-n 7 képe került falra. Az olaszországi Garbagnate-ban a „Cittá di Garbagnate” 3rd International Photography Contest-n 1 képe került falra.

Fotósélet – 2008. december 1.
A Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus és a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségének elektronikus hírlevele
Felelős szerkesztő és kiadó: Győri Lajos
Webszerkesztő: Szabó Márta
Szerkesztőség: gyoril@mmikl.hu : Telefonszám: (1) 225-6029; (1), 225-6033;Telefax: (1), 225-6030
Üzenetrögzítő éjjel-nappal: (1), 212-6258, Postacím: MAFOSZ, 1011 Bp., Corvin tér 8.
Archív számok megtalálhatók: www.erikanet.hu (a fényképezőgépre kattintva); a www.mmikl.hu és a www.mafosz.hu weboldalakon. Megjelenik a Nemzeti Kulturális Alap Közművelődési Kollégiumának támogatásával

Darányi Zsolt
Darányi Zsolt
A szerző 2003, a FotoKlikk.hu megalakítása óta ötletgazdája, megvalósítója és főszerkesztője e portálnak. A 2006-ban alapított FotoKlikk a Fotográfiáért Alapítvány kuratóriumi elnöke. Építészmérnök, grafikus, typográfus, 3 évtizede az IT szektorban keres és fejleszt különleges technikai megoldásokat, most épp az élő közvetítés területén. Bővebben>>

Related Articles

Egy Klikkhez tartozunk!

5,488RajongókTetszik
197KövetőKövetés
678FeliratkozóFeliratkozás

Latest Articles