Konceptuális fotó, ArtBázis

0
129

[Konceptuális fotó (2008. január 16.).

Bevezetőt mond: .

Meghívott művészek: , , , illés Barna, . (A szervezésében)]

Van egy új, fotográfiai és összművészeti hely/pont Budapesten: az ArtBázis, ami egy galéria, labor, műhely, konferenciaterem és még sok minden más és Teleki Balázsék hozták létre és az egészben, és pl. a programokban is erőteljes közreműködő az .

Januári programjuk egyik pontja volt ez az este a konceptuális fotóról. A program Gerhes Gábor kb. 45 perces előadásával, vetítésével indult, amelynek célja a konceptuális művészeti mozgalom, azon belül is a fotográfiai mozgalom [történetének] vázlatos, vállaltan szubjektív leírása, elméleti alapjainak felvázolása és a konceptuális fotónak pár példán való bemutatása volt. Mivel az előadó maga is [jelentős] fotográfus/művész, igen nehéz helyzet állt elő [amire az előadó maga utalt], hiszen a fotográfia kontextusában munkálkodva, vélhetően jobbára képeket készít, fotóműveket állít elő, nem pedig értelmezéseket, elemzéseket stb., tehát szekunder irodalmat. A képkészítés- és értelmezés természetesen nem szükségszerű ellentettjei, kizáró okai egymásnak, ismerünk számtalan példát olyan alkotóra, aki igen magas szakmai színvonalon, művészettörténeti képzettséggel, elméleti felkészültséggel és multidiszciplináris „rálátással” képes műelemzésre, akár saját, akár mások műveinek professzionális értelmezésére. Jelen esetben, sajnos nem ezt tapasztaltam. Az előadásból, megítélésem szerint hiányzott az elméleti tisztázottság, a lényegretörés, a következetesség. A konceptuális művészet tárgyalásának nem volt [érvényes] művészettörténeti háttere, fogalmi hálója, ezért, de talán nem csak emiatt, némileg ad hoc-nak és közhelyesnek tűnt. Kezdetben jobbára magyar, később pár kortárs nemzetközi alkotó munkái alapján kerültek elemzésre a konceptuális művek/”módszer”[ha ugyan van ilyen] egyes, jobbára felületi jellemzői, illetve e jellemzők, és/vagy az alkotásmódok közötti számomra némileg megtévesztő analógia. Azonban ezek a hiányok akár erények is lehettek volna [hiszen az előadó vállaltan csak saját szemszögéből és önkényesen nyúlt a témához], ha több eredetiség és átütő erő van az előadásban. Szerintem, adott esetben nagyobb hozadéka lett volna a konceptuális fotó tárgyalásánál esetleg egy-egy, mondjuk saját példa/mű mélyebb és hosszabb elemzésére vagy csak a kép elkészítésének körülményeire szorítkozni, ahogy tette például, a Gerhes Gábor előadása után következő Haris László, aki pár saját művéről, azok elkészítése körülményiről beszélt és mutatta/vetítette magukat a munkákat. Az előadás, talán épp, mert kevesebbre vállalkozott és személyes/ebb, ezért igen érdekes, megvilágító erejű és tanulságos volt.

A két előadás után viszonylag kötetlen beszélgetés következett a közönség és a jelen lévő alkotók között a konceptuális fotóról.

Az este alapjában véve számomra bizonyos értelemben felvillanyozó volt, nagyon fontosnak tartom az ArtBázist, mint kezdeményezést és fontosnak a programokat, meg az új erőre kapott FFS-t. Maga a hely is impresszív és meglepő, mennyien voltak kíváncsiak erre a programra, és megelőlegezem, hogy a többire is.

Ami viszont megint csak kiderült és „megvilágosult” számomra a konceptuális fotót körüljárni igyekvő program kapcsán, az az: viszonylag mennyire kevés/kicsi [az] érvényes, friss és bőséges magyar fotográfiai irodalom, értelmezések, tanulmányok, művészettörténetileg is iskolázott, összefoglaló művek, különösen az új, legújabb irányok, tendenciák kapcsán. Ennek következtében „eléggé nincs”, alig van nyelv, fogalmaink a leírásra, értelmezésre. Pl. az előadások utáni beszélgetés számomra egyfajta tejfehér és sűrű ködben történő, teljesen eltérő harcmodorban és más-más ellenséggel lefolytatott harcnak/tévelygésnek/bárminek tűnt. És akkor még nem beszéltünk arról, van-e ellenség és hol, mi az a hely, ahol vagyunk stb. Tehát, amit fentebb az első előadó hibájául róttam fel, az talán részben nem az előadás „hiányossága”, hanem a [sarkítva: nem- vagy alig létező] magyar fotográfiai diskurzusé. Mindez a „hiányosság” pedig ugyanúgy és fokozottan érvényes az én „diskurzusomra” is. Azaz, semmiképp sem kívül vagy felül állok azon, amit leírok, kritizálok, így szövegem ennen fejemre hullik vissza, mint malomkő és ki tudja, hol áll meg. És ilyen mókák.

Az előadások utáni beszélgetésről még: igazából Szabó Dezsővel tudnék egyetérteni, aki kifejtette [mivel nem jegyzeteltem, a további csak hozzávetőleges, nem pontos idézet], hogy a konceptuális fotó/konceptuális művészet az [művészet]történeti kategória, fogalom. Bizonyos értelemben: múlt. Az, hogy ma van-e konceptuális fotográfia/mozgalom, erősen kétséges.

Abban is valamiféle megegyezés körvonalazódott a beszélgetés résztvevői között, hogy a konceptuális fotográfia „eredményei”, alakítás- és gondolkodásmódja erőteljesen jelen van a kortárs fotográfiában, de nem csak ott, mert mintegy felszívódott a ma vizuális kultúrájának egészében. Logikusan adódik, hogy talán pontosabb lett volna úgy feltenni a kérdést: a kortárs magyar fotográfiában kimutathatóak-e a konceptuális vagy neokonceptuális [magyar vagy/és nemzetközi] fotográfia hatásai, hogy ez termékeny hatás-e, erős, legerősebb meghatározója-e a kortárs fotó egészének vagy csak bizonyos befolyásos és sikeres alkotók alkotásmódjának? Vagy: a konceptualizmus hatására, esetleg továbbélésére vagy újra felvirágzására építő diskurzus a legtermékenyebb leírásmódja-e a magyar kortárs fotográfia azon részének, amelyet jobb híján negatívan határozok most meg: a kortárs magyar fotó azon részének, amely alkotók, alkotások nem tartoznak ill. elhatárolódnak/elkülönböződnek a szubjektív dokumentarizmusnak [nem minden problémától mentesen] nevezett „mozgalomtól”, „irányzattól”, alkotásmódtól, alkotóktól? Amely szubjektív dokumentarista alkotásmódok, művek a köz megegyezése szerint, egyedül érthetőek, érthetőbbek, egyedül esztétikusak, sőt szépek, ezért legtöbbször magát a voltaképpeni Fotográfiát jelentik; szemben a gyakran blöffnek, érthetetlennek, értelmetlennek tekintett „másik”, erős koncepciók által vezérelt, „gondolkodó” és gondolkodásra késztető, nem „szép” fotográfiától. Feltételezésem szerint egy régen, a maga valós idejében [a hatalom által] elfojtott, ezért rejtett konfliktus, probléma jelenik itt meg újra/először(?). Egy „lejátszatlan” és/de elkésett „meccs” tanúi vagyunk, amelynek a 60-70-es években, a konceptualista művészet „virágzásának” idejében kellett volna lejátszódnia a hagyomány [a klasszikus fotográfiai értékek, alkotásmód, amely teljes egészében mimézis-elvű és egy [abszolutizált] pillanat elkapására és rögzítésére épül], és a „modernség” [a nem-miméziselvű, valóságot-konstruáló, de nem leképező, önreflexív, nyelv-ként strukturálódó stb., fotográfia] között. Lényeges azonban, hogy e „meccs” [ami nem is meccs, és nem is harc, ezek csak metaforák] a szélesebb közönség, a nagyobb befogadói tömegek gondolkodásmódjában játszódjon, játszódik le, tehát voltaképp a befogadásban. Mert anno a recepcióban, a „szakmában” nyilván, többé-kevésbé ez lejászódott már a maga korlátozott módján.
Mindezt azonban meg kellene írni „még jobban is”.

A következő ArtBázis/FFS-program:

2008. január 23. Archaikus fotóeljárások, a fotótörténet kezdete.