Eifert János: Aktfotográfia 5.

0
84

Fekete-fehér, vagy színes? A fények és árnyékok szervezése

A történeti visszapillantás arra is alkalmas volt, hogy az aktfényképezés gyakorlatához szükséges ismereteinket a modellbeállítás, a világítás, a kellékek – általában a mesterség-művészet eszközeinek – használata terén a “legjobbaktól” szerezzük be. Természetesen ezekkel a példákkal nem az volt a célom, hogy arra ösztönözzem a kedves Olvasót, fényképezzen ugyanúgy, mint Niépce, Daguerre, Eakins, Bonnard, Krone, Koppitz, Kertész, Blumenfeld, Drtikol, Weston, Brassai, Pécsi, , , Vogt, Bailay, Saudek, Sarosdy, Freeman, Brandt, Dichavicius, Sieff, Coplans, Jarmocewicz, Ken Damy, Mapplethorpe vagy bárki más a felsoroltak – és hely hiányában fel nem soroltak – közül. Célom éppen az ellenkezője: nem őket másolni, képeiket utánozni, hanem műveik elemzésével, az esztétikai és technikai tanulságokat levonva, a hasznosítható ismereteket ízig-vérig mai fotográfia készítésére használni. Amihez persze a tudásanyagon kívül a jó stílusérzék, a tehetség sem nélkülözhető…

A nagy kérdés: fekete-fehér, vagy színes?

Ha már van ötletünk, elképzelésünk, koncepciónk, saját “stílusunk” az aktfényképezésre, kezdődhet a szervezés, a kit, mikor, hol, és miért fényképezünk előkészítése. Közben felmerülhetnek más kérdések is. Ezek között szinte lényegtelennek tűnhet – ám nem az! – hogy fekete-fehér, vagy színes anyagban gondolkodjunk? Digitális kamera használata esetén a kérdésre adandó válasz elodázható, hiszen az eredetileg RGB, vagy CMYK módban készült felvételből utólag – pl. a Photoshop-ban az Image > Mode > Grayscale parancssorral – bármikor törölhetjük a színeket, és hagyhatjuk fekete-fehérben, vagy alakíthatjuk egy, vagy több színből álló tónusos (ezüstalapú fényképeknél mondtuk: monochrome) képpé az Image > Duotone Options > Duotone (esetleg Tritone, Quadtone) parancssor használatával.
A színek hatással vannak az ember közérzetére, a vegetatív idegrendszerre gyakorolt hatás révén. Asszociatív hatásuk részben fiziológiai alapon történik (hideg-meleg), részben közmegegyezéses szimbólumokon alapul (tapasztalatfelidézés, illetve tanulás). A fekete csak a fehérrel szemben fekete (fény hiányában csak sötétszürkét látunk, a fehér egyidejű – szimultán – jelenléte eredményezi a fekete érzetet). Esztétikai szempontból azonban a fekete-fehér kép a valóságos színek absztrakciója, az eredeti spektrum tónusokban, vagy kontraszthatásban való megjelenése révén jelentőségteljes “stílusteremtő” eszköz lehet. A művészi fénykép természetesen nemcsak információk halmazát (köztük a színekre vonatkozókat is) közli, hanem az információk közti összefüggéseket is hivatott áttekinthető, befogadható rendszerbe – a vizuális “szövegalkotás” szabályainak megfelelő sajátos jelrendszerbe – szervezni. A látható világ optikai elemeinek képpé formálásához – a látástól a látásmódig – vagyis a külső (a retinán képződő) képtől a belső (képzeletünkben) kialakult képig bonyolult és izgalmas út vezet. Ez az alkotó részéről – mondhatjuk – tudományos ismereteket követel, hiszen a művészet bármennyire is a világ megismerésének, átélésének sajátos (öntörvényű) módja, a vizuális alkotás létrehozásakor nem tekinthetünk el a fény fizikai tulajdonságaitól, látószervünk élettani funkcióitól, az emberi szervezet ideg- és reflexfolyamataitól, az agykéreg magasabb rendű pszichikus megnyilvánulásaitól, a vegetatív idegrendszer sympathikus és parasympathikus tevékenységétől. A fény – mint tudjuk – elektromágneses hullám, amelynek érzékelése bonyolult fiziológiai folyamat: a szem optikai berendezése összegyűjti az elektromágneses energiát, és az ideghártyára vetíti a képet. A kép adatait (a kép egyes egyes pontjai közötti megvilágítási különbségekről és színekről) az ideghártya dolgozza fel. Működésének eredményeként a látóideg a fény hatásának az idegrendszer nyelvére (kisülések száma, összeköttetésének útja, rostok vezetőképessége) lefordított formáját továbbítja az agykéregbe. A színlátást elsősorban a csapok biztosítják, a látás azonban az egész szervezet tevékenysége, amelynek folyamata több lépcsőn és több szinten zajlik (analízisek, szintézisek). Az izgalom (inger) és gátlás adja az agykéreg dinamikáját. A feltétlen reflexek (velünk született) és feltételes reflexek (életünk folyamán kialakuló idegkapcsolatok) együttesen jelentik a magasabb idegműködést.

Amikor a fény útját és színét megváltoztatjuk

A Magdi a tóban sorozatom 1990 körül, Sebesvízen készült. A modell (Kocsis Magdi) a sekély vizű tóban “fürdött”, előrehajolt felsőtestére, arcára a vízfelületről egy szárítógép krómlapjával “megfogott” napsugarak vetültek. A tó felületén végiggyűrűző hullámok amplitúdói gyönyörűen felrajzolódtak a gyönyörű női testre. A kép szépségét azonban nem csak ez a test, hanem a modellbeállítás, a megszokottól eltérő képkivágás, kompozíció és a fekete-fehér technika, amely a fény-árnyék játékot hatásosan kiemeli – együttesen adja. Ugyanezen beállítás színes diaanyagra is elkészült, a kettő összevetése alapján mondhatom, hogy a kép csak fekete-fehérben hat erőteljesen. A fénykép ugyan fekete-fehér, de van egy határozott kékesfekete tónusa, amely a nagyításnál használt Blauton hívó és a Forte BN5-ös papír együttes használatából adódik, és tudatos része a képalakításnak.

Az OpArt tanulmány elkészülte a véletlennek köszönhető. 1993-ban az ausztriai Kötschach-Mauthenben vezettem egy nemzetközi workshopot. Első nap, kemény egyórás munka után éppen szünetet rendeltem el, és az aktmodell, aki akkor szenvedélyes dohányos volt, rohant az ablakhoz egy cigarettát elszívni. Ahogy természetes mozdulattal nekitámaszkodott a falnak, ahol a félig leeresztett reluxán beszökő fény különös ritmusban, a test hajlatait követő csíkokban világította meg alakját, önkéntelenül is “megrendezett” egy képet. “Csak” észre kellett venni, és lefényképezni. Féltve a pillanatot, ijedten kiáltottam – Magdi, ne mozdulj, gyönyörű! Tripla szünet kárpótlást ígérve, ezt a pózt fényképezve folytatattuk a munkát. Ahogyan említettem, a modellt beállítani, rendezni sem kellett, a lány magától állt be a csodálatos fénybe, természetes pózba. A többi már csak technika: Nikon 90S típusú fényképezőgép, 70-210 mm-es Vivitar Zoom objektív feltehetően “fél-tele állásban”, ILFORD HP 4 fekete-fehér negatív, fénymérés belső szpotméréssel. És katt!

A Láthatatlan esemény című kép 2003. augusztusában, Sebesvízen készült. A sajátos jelrendszerre épülő, absztrakt módon értelmezhető kép alapfelvétele Nikon D100-as digitális kamerával készült, RGB színmódban, JPEG fine formátumban. A feldolgozás során az eredeti képről másolat készült (Select all > Copy > New > Paste), amit külön lapon (File > New) fekete-fehérbe konvertáltam (Image > Mode > Grayscale), majd az eredeti file-ban a Background réteg fölé illesztve a radír eszközzel fokozatosan törölve, a másik réteg áttűnését segítettem. Közben az eszközöket váltogatva (Clone Stamt Tool, Healing Brush Tool, Croop Tool, Eraser Tool, stb.) alakítottam a képet, változtattam az eredeti képkivágáson. Végül az utolsó fázis befejeztével a rétegeket egyesítve (Layer > Flatten Image) elmentettem a megfelelő könyvtárba. A munka befejeztével a variációkat, köztes állapotokat, részegységeket azért szoktam kitörölni, hogy a véglegesnek gondolt kép értékét, egyediségét megőrizzem. Nincs rosszabb, mint amikor a különböző publikációkban ugyanannak a képnek a variánsai jelennek meg. Az ilyenek azt sugallják, hogy maga az alkotó sem biztos a dolgában, ő sem tudja eldönteni, melyik a jó kép, mi az érték, tehát a nézőre (pályázatok esetén a zsűrire) bízza az alkotói folyamat legfontosabb fázisát, a kiválasztást.

A tudás kamatozik

Olykor talán túl bonyolultnak és tudományoskodónak tűnnek fejtegetéseim az aktfotózással kapcsolatosan (is). Megéri ennyit beszélni róla? Szükséges annyi forrásmunkát, irodalmat átböngészni hozzá? Profitál mindebből a kedves olvasó? Nem kellene a szakember számára egyszerűnek tűnő kérdésekre adandó válaszokat “populárisra venni”, a megértés mércéjét a könnyen eldobható újságok színvonalára levinni? A válaszokat, az igényt maguktól a Foto Mozaik olvasóitól kapjuk, hiszen – mint visszajelzéseikből kiderül – az adott téma iránt érdeklődők a komoly felkészültség és elmélyültség reményében olvassák a cikkeket, és igénylik a több évtizedes tapasztalatot, a hazai és nemzetközi terepen kipróbált sikeres gyakorlatra épülő példákat, amelyeket új elképzeléseik, izgalmas, egyéni alkotásaik megvalósításához fel tudnak használni. Másképpen én sem látnám értelmét munkámnak. Következő számunkban a színek szerepéről, azok képformáló lehetőségeiről szólunk.

Budapest-Győr, 2003. augusztus 18.

(Megjelent a Foto Mozaik 2003. szeptemberi számában, 10-12.o.)

Képek jegyzéke az Aktfotográfia 5. cikkhez:

1. Eifert János: Magdi a tóban (Sebesvíz, 1990 körül)
2. Eifert János: OpArt tanulmány (Ausztria, 1993)
3. Eifert János: Láthatatlan esemény (Digitális montázs, Sebesvíz, 2003)