4.4 C
Budapest
Friday, April 19, 2024

Nem gyárt több hagyományos fényképezőgépet a Kodak

Az Eastman Kodak cég, amely a múlt század fordulóján jelent meg a piacon első olcsó kameráival, kedden bejelentette, hogy nem árul több hagyományos (filmes) fényképezőgépet az USA-ban, Kanadában és Nyugat-Európában.

Mivel az elemzők szerint ebben az évben a digitális kamerák eladása megelőzi a filmes kamerák forgalmát, a Kodak is lépést kíván tartani az új trenddel. Ám a világ legnagyobb hagyományos kameragyártója továbbra is kínál “egyszer használatos” gépeket nyugaton, és fokozza a hagyományos gépek -és a filmek – gyártását a fejlődő országok piaca számára. Hiszen számításaik szerint csak Kínában 60 millió potenciális vásárló van, akiknek megvan az anyagi háttere, de még életében nem volt fényképezőgépe. 2003 végén a cég már bejelentette, hogy leáll a diavetítők gyártásával, de a színes diafilmek gyártását továbbra is folytatják. Világtendencia, hogy a kamera hardverből származó nyereség szerény, sőt sok gyártó veszteséges. E cégek haszonhoz a nagy nyereséget kínáló kiegészítő termékekből, filmekből és fotópapírból jutnak. Filmből a Kodak tisztes bevételhez jut, hiszen átlagban évente 120 millió tekercset ad el. Az InfoTrends csoport becslése szerint a filmes kamerák forgalma az idén a tavalyi 48 millióról 36 millióra esik vissza, miközben a digitális kameráké a tavalyi 41 millióról 53 millióra nő.

Darányi Zsolt
Darányi Zsolt
A szerző 2003, a FotoKlikk.hu megalakítása óta ötletgazdája, megvalósítója és főszerkesztője e portálnak. A 2006-ban alapított FotoKlikk a Fotográfiáért Alapítvány kuratóriumi elnöke. Építészmérnök, grafikus, typográfus, 3 évtizede az IT szektorban keres és fejleszt különleges technikai megoldásokat, most épp az élő közvetítés területén. Bővebben>>

Related Articles

Egy Klikkhez tartozunk!

5,488RajongókTetszik
197KövetőKövetés
679FeliratkozóFeliratkozás

Latest Articles