vasárnap, október 24, 2021
KezdőlapblogKincses Károly: Reismann Marian ürügyén

Kincses Károly: Reismann Marian ürügyén

A félreértések tisztázása végett most az elején szögezzük le: a szerző is ember. Ebből következően neki is van saját élete, vannak érzései ésatöbbi. Fent nevezett személy életének két meghatározó élményét köszönheti Reismann Mariannak. Közös volt mindkettő abban, hogy a felbukkanásukkor meglehetősen kellemetlen érzéseket keltettek nevezett személyben, s abban is, hogy idővel mint a rossz murci, kiforrták magukat.

Az egyik eldöntötte a sorsomat. Alig huszonévesen, egy bölcsész diplomával a zsebemben, s néhány közepesen sikeres, saját fotóimból rendezett kiállítással a hátam megett, még nem tudtam eldönteni, fotográfus legyen belőlem, vagy fotótörténész. Komoly dilemma volt, higgyék el! Reismann Marian eljött egyszer hozzánk a Zsombor utcába, végignézte a legjobbnak ítélt képeimből összerakott válogatást, aztán megnézte a nem legjobbnak ítélt többi képemet is, végül azt mondta szó szerint. Karcsi. Te egy közepes fotográfus lennél, egy, a több százból. Ne a sajátoddal, de mindenki más fotójál foglalkozz inkább! Tőr volt a szívembe. Meg is sértődtem annak rendje és módja szerint. Mert én akkoriban még a Legjobb akartam lenni. Ehhez pedig a fotóimon keresztül vezet az út, véltem. S akkor itt egy csúnya, kellemetlenül sokat bagózó öregasszony, és azt mondja, ne erőltessem az alkotást. Nagyon rossz volt akkor. Áldom a nevét érte mindmáig.
A másik sem kevésbé fontos történet a szerző életében. Megemésztve és elfogadva a reismanni intenciót, évekkel később már csak másoknak csináltam kiállításokat, főleg Gödöllőn, de másutt is. Kezdtek odafigyelni rá az emberek. És akkor felhívott Marian, s azt kérte, csináljak egyet neki is. Rém kellemetlen szituáció. Mariant akkorra már valamennyire megszerettem, de a képeiből csak a gyermekfotóit, a zeneszerzők portréit, meg néhány ötvenes évek néprajzi zsánerét ismertem. Nem nagyon érdekeltek, megmondom őszintén. Nemet nem mondthattam, mit csináljak? Olyan feltételt szabtam hát, melyet teljesíthetetlennek tartottam, mint a népmesékben szokták volt a kelletlen királyok az okos, ám de szegény leányokkal. Azt mondtam, rendben van, de ahhoz át szeretném nézni az összes Reismann Marian képet és én akarom megválasztani, mit állitok ki belőle. Aki ismer élő fotográfust, az tudja, ezek bizony súlyos feltételek, általában nem szívesen engedik meg, hogy mindent, jót-rosszat vegyesen megnézzen egy képértő ember, de az meg végleg nem, hogy a szerző ki legyen zárva a válogatásból. Marian gondolkodás nélkül azt mondta: Itt egy lakáskulcs. Ebben a szobában, ezekben a szekrényekben vannak a pozitívjeim, ebben a negatívok, akkor jössz, amikor akarsz, azt nézel és választasz ki, ami tetszik. Elképesztő lelki teljesítmény volt egy majd nyolcvan éves, nagyon kemény személyiség hírében álló embertől! Egy évig jártam hozzá hetente egyszer-kétszer, minden képét láttam és nagyon sokat tanultam tőle. A kiállítása után pedig csak ennyit mondott: Köszönöm Karcsi, csináltál egy új Reismann Mariant.
Ha igaz, anit sok okos állít, akkor Marian most ott lóbálja a lábát egy felhő szélén mosolyog, és tudja érdemes volt.

Kincses Károly
Kincses Károly 1954-ben született. Még él. Járt iskolákba, főiskolára, egyetemre. Dolgozott, majd barátaival, segítőivel megalapította a Magyar Fotográfiai Múzeumot. 15 éven át vezette, majd ugyanazon barátaival és segítőivel, kik közül elsősorban Kolta Magdolnát és Bánkuti Andrást említi, kivásárolta, átépíttette, működtette a Mai Manó Házat. Közben írt, szerkesztett vagy ötven könyvet, ennél sokkal több tanulmányt, tanított egyetemeken, rendezett ezernyi fotókiállítást itthon és 16 országban. Mostanában legújabb projektje megvalósításán dolgozik. Elhatározta, hogy a továbbiakban minden napját egy-egy munkadarabnak, műalkotásnak tekinti és szándéka szerint mindent elkövet, hogy esténként úgy kerüljön ágyba, hogy azt érezhesse, a lehető legjobbat hozta ki belőle. És nyugodtan alszik, majd másnap újrakezdi.

További friss hírek