Még a csapból is víz folyik…
Vannak rendszeresen visszatérő, kedvelt témák, örökzöld slágerek a fényképezésben is. A Foto Video több cikkében foglalkozott vizes témákkal, egyik korábbi fotópályázatának is témájául választotta . A víz – H2O – vegytiszta állapotában színtelen, szagtalan, íztelen folyadék, ilyen formájában szinte csak laboratóriumokban létezik. A valóságban azonban nem ilyen “színtelen”: nem létezhetünk nélküle, víz nélkül nincs élet, s a patakok, folyók, óceánok, vízesések nélkül még a Föld tájai sem képzelhetők el. “Hétköznapi” megjelenése igencsak változatos: lehet forrás, patak, folyó, tenger, felhő, gőz, pára, eső, jég, hó – a művészetek számára örök téma, gondolatokat és érzéseket kifejező matéria. A víz közeli, a víz alatti és felszín feletti világ nemcsak ihletet jelent a fényképező ember számára, hanem komoly feladatot is, hogyan örökítse meg mindezt? A csillogó vízfelületek, gazdag fényreflexek, szemkápráztató naplementék tükröződései, a párás, ködös vízparti hangulatok, a surlófényekkel kiemelt táj, a viharos égbolt vízben tükröződő látványa, ritka szépségű pillanatait, az árvíz, áradás drámai helyzeteit megörökíteni komoly felkészültséget igényel.
Technikai szempontból a víz alatti és felszín feletti fényképezés eleve két különböző terület, a művészi megközelítés sokszínűségről nem is beszélve. Hogyan fényképezzük tehát vizes témáinkat? Milyen felszerelés, felkészültség, tudás szükséges mindehhez, milyen művészi elképzelés, koncepció megvalósításával érhetünk el eredményt? Berta Béla, Dombovári Tibor, Kármán Balázs, Kunkovács László, Novák László, Sehr Miklós, dr. Szabó József, Szamódy Zsolt, Zsila Sándor, a Foto Video tavalyi Év fotósa pályázatának 1. díjasa, Fenyvesi Máté és a magam képeivel, valamint az alábbi sorokkal erre szeretnék válaszolni.
A víz felett, víz mellett…
A víz melletti, a víz feletti fényképezéshez megszokott felszerelésünk elegendő. Bármilyen formátumot (kisfilmes, középméretű, vagy nagyformátumú kamera) használunk, a tájfényképezésnél jól bevált széleslátószögű- és teleobjektíveket, színszűrőket, egyéb tartozékokat, beleértve napellenzőt is, sose felejtsük otthon. Alapszabály azonban, hogy mindenből a legszükségesebbet, a legmegbízhatóbbat használjuk! A túl sok objektív, tartozék, kamera csak zavar a fényképezéskor. Ne nézzünk ki úgy, mint egy feldíszített karácsonyfa! A sok eszköz, csak eltereli a figyelmünket a lényegről. A filmanyag típusát egyéni ízlésünk, tapasztalatunk szabja meg, érzékenységét pedig a fényviszonyok határozzák meg. A középérzékenységű filmek a téma kiexponálásához bőven elegendőek. A magasabb érzékenységű filmek – lágyabb gradációjuk miatt – viszont jobban kiegyenlítik az erős kontrasztokat, igaz, számolnunk kell a szemcsézet durvulásával. Akik még pepecselnek a vegyszerekkel, és negatívjaikat maguk hívják elő, azoknak a finomszemcsés, kiegyenlítő hatású filmhívót ajánlom. Bármilyen érzékenységű filmet használunk, fekete-fehéret, vagy színeset, ügyeljünk a helyes expozícióra. Ez az alapja a technikailag tökéletes képnek.
A színek, tónusok élethű, természethű visszaadását, vagy éppen elképzeléseink szerinti alakítását szolgálják a fekete-fehér felvételi-, és a szín- illetve színhőmérséklet módosító szűrők. Fekete-fehér felvételeknél a sárga kevésbé, a narancssárga erőteljesebben sötétíti az égboltot, kiemeli a felhőket; a vörös erősen sötétíti az égboltot, világosítja a vörös színeket; a zöld világosabban adja vissza a zöld növényzet; a kék személyfotónál sötétíti a bőr tónusait, erősíti az ajkakat. A színes felvételekhez használhatunk konverziós (színhőmérséklet módosító) szűrőket, ha a megvilágító fény és a film típusa nincs összhangban; a Skylight szűrő kíszűri az UV-sugarakat, erősíti az égbolt színét, melegebb árnyalatúvá teszi a képet. Az UV-szűrők szinte állandóan, mintegy porvédőként is az objektív előtt maradhatnak, hatásuk elsősorban a magas hegyek között nélkülözhetetlen, az erős ultraviola sugárzás nemkívánatos hatásának csökkentésére. A különböző effekt- és u.n. kreatív szűrők a képalkotási lehetőségeinket gazdagítják, de túlzott használatuk erőltetett, zavaró is lehet. Alapszabály, hogy a szűrők a saját színüknek megfelelő árnyalatokat a képen világosabbá, a kiegészítő színeket pedig sötétebbé teszik! A szűrők használatakor vegyük figyelembe a megadott szorzókat, ennek megfelelően kell az expozíciót hosszabbítani, vagy a rekesznyílást nyitni. Ahogy említettem, a technikailag kifogástalan felvétel alapja a helyes expozíció. A mozgó, fodrozódó vízfelület visszaveri a napsugarakat: a víztükör úgy viselkedik, mint egy óriási derítőlap. Az igen erős fényhatások következtében a fénymérő olykor megbokrosodni látszik, s hihetetlen értékeket mutat. Általában ne a csúcsfényekre, a legerősebben, megvilágított pontokra mérjünk, ez csak a sziluett-hatás elérésére “jön” be. A nap állása meghatározza a világítás hangulatát. Kerüljük a lapos, unalmas világítást! Plasztikusan emeli ki a tájat a súrlófény, vagy az ellenfény. A magasan delelő nap a legzavaróbb árnyékokat adja az emberi arcon, az UV-sugárzás is ilyenkor a legerősebb. A késő délutáni, kora esti fények a leghangulatosabbak. A párás levegő, a fátyolfelhős égbolt lágyan derít, kiegyenlítettebb a megvilágítás. A hajnali, reggeli távlatoknak is rendkívüli a varázsuk. Ha a fényképezőgépünk belső fénymérő rendszerrel van ellátva, nem minden esetben kell elfogadni a mért értéket, s ez különösen igaz a vízparti, vagy havas felvételekre. A mért érték korrekciót igényel, természetesen a mértékét jól kell felbecsülni. Mint a különleges fényviszonyok vagy bizonytalanságunk esetén általában, érdemes lépcsőzetesen többféle expozíciót készítünk. Megfigyelhetjük, hogy a filmnegatív különböző fedettségében más és más információkat hordoz. A rekesznyílás meghatározásakor fontos tudni, hogy erősebb szűkítésnél nagyobb a mélységélesség, ami persze nem mindig cél. Az élesség és életlenség viszonyával kiemelhetünk, vagy sejtethetünk bizonyos részleteket. Ez nagyon fontos képalkotási, komponálási lehetőség! Érdemes fényképezés közben jegyzetelni, a témára vonatkozó megjegyzéseken kívül a megvilágítási adatokat rögzíteni, hogy a képek elkészülte után visszakövetkeztethessünk az esetleges hibákra.
Víz alatt…
Hazánkban nincs nagy hagyománya a víz alatti fényképezésnek, ez földrajzi helyzetünkből adódik. Mégis vannak jeles képviselői ennek a területnek is: Násfay Béla, Kenéz György, Gulyás Zsolt, Kovács Pál és mások mellett Dombovári Tibor nevét is megtanultuk csodás víz alatti felvételei láttán. Dombovárit 1999-ben a 2. Országos Fotóhetek keretében megrendezett “A tenger” – önálló kiállításán fedeztem fel. Ő nemcsak a hazai természetfotós pályázatok díjazottja, már több rangos nemzetközin is “kasszírozott”: a 1992-ben Kubában a Vízalatti Fotósok Világbajnokságán ezüstérmet, 1993-ban Franciaországban a Vízalatti Képek Világfesztiválján bronzérmet kapott, a Búvárfotós világbajnokságon 1992-ben és 2000-ben 2. helyezést, a World Festival of Underwater Picture 3. 1991-ben és 2000-ben 3. helyezést ért el, máshonnan Hans Haus ezüstérmet, Schweizer Garnd Prix-t hozott haza. Így beszélt műhelytitkairól:
“Engem főleg a korall-tengerek világa érdekel. Tíz alkalommal búvárkodtam Kubában a Karib-tengeren, többször voltam Egyiptomban a Vörös-tengeren, Dél-Koreában a Dél-Kínai tengeren, de fotóztam Dél-Afrikában, Cipruson, Spanyolországban, Malajziában és minden nyáron Horvátországban az Adrián. Először magam készítettem a tokot a fényképezőgépemhez, és minden mást is bütyköltem hozzá. Nem vált be. Rájöttem, hogy egyébként is annyi hibalehetőség adódhat a víz alatti fényképezésnél, legjobb, ha legalább a felszerelésem megbízható. Azóta az osztrák Subal vízhatlan tokjait használom a Nikon F 801s és F 90X márkájú fényképezőgépeimhez. A 16 mm-es AF Nikkor Fisheye és a 14 mm-es AF Sigma objektíveken kívül jól bevált a 2,8/20-as AF Nikkor. Alapként a 2,8/60-as AF Micro Nikkor-t, a félénkebb állatok megközelítéséhez pedig ugyanennek a típusnak a 2,8/105-ös változatát használom. Mivel a víz alatt a kontúrok feloldódnak, csak a kontrasztos, kitűnő rajzú, jó minőségű modern objektívek jöhetnek számításba. A Zoom-objektíveket nyugodtan elfelejthetjük. A víz alatti fényképezés technikájánál alaptétel, hogy jól megközelítsük a témát, mert a víz, mint egy óriási kék szűrő működik, ezért nyeli el a többi színt. Nem tokozott vakut, hanem kimondottan a víz alatti fényképezéshez gyártott Ikelite 400 Wattsec. teljesítményű, 4000 Kelvin színhőmérsékletű villanókat használok.”
Rövid írásomban nem térhettem ki minden területre, egy könyv anyagnyi mennyiséget egyébként sem lehet néhány oldalba összezsúfolni. Túl elméleti síkon sem kívántam tartani a témát, hiszen ahogy tréfásan szoktuk mondani az unalmas előadásokon, “legjobb elmélet a gyakorlat”. Nehéz, de sok örömöt ad a víz, a víz körüli élet fényképezése. Önök is megtapasztalhatják, (ha ugyan már nem tapasztalták meg eddig), csak neki kell kezdeni a gyakorlatban is. Sok sikert hozzá!
Eifert János
eifert@mail.datanet.hu
Budapest, 2001. április 3.
(Megjelent a FotoVideo 2001. májusi számában)
