6 C
Budapest
Friday, March 29, 2024

Foto Mozaik 101., 2006. szeptember

Kivonat az újság tartalmából

Fotó Piac

Börze

Kedvezménykuponok

Terjesztő szaküzletek

Fókuszban

Szarka Klára: Amikor a modell visszalő / Fotósok ezer veszély közepette
Susan Sontag esztéta szerint a fényképezés olyan, mint vadászat. A fotós a kameráját puskaként emeli áldozatára. Ám vannak olyan helyzetek, amikor az “áldozat” visszalő, de nem képletesen, hanem a szó szoros értelmében. Előfordul, hogy a fotóriportert a dühödt modellek elkergetik, de az is, hogy felpofozzák. Sőt, olyanra is van több példa, még a békés Magyarországon is, hogy azok támadnak a fotóriporterre, akiknek éppen az állampolgárok védelme volna a feladatuk.

Photokina – World of imaging – Szeptember 26.-október 1.
A fotográfia iránt érdeklődők számára, műveljék azt megélhetésként vagy csupán hobbiból, ismerősen kell, hogy csengjen a Photokina név. A Kölben, kétévente megrendezésre kerülő szakvásárra idén szeptemberben ismét sor kerül. Mi biztos még? Az, hogy a piac dinamizmusából adódóan ez az egy hét garantáltan izgalmas lesz a szakma számára.

Velbon
Ha valaki figyelemmel kíséri a világ élvonalába tartózó fotósok munkáit, felfedezhette, hogy számára esetleg ismeretlen termékekkel dolgoznak. Igaz ez az állványokra is, melyek látványa több külföldi profi műtermében eltérhet az idehaza megszokott termékvonaltól. A megoldás nyitja az itthon kevésbé ismert Velbon márka. Pedig a japán cég az elsők között, mintegy negyven évvel ezelőtt kezdett el fotóállványokat gyártani. Ez alatt a 40 év alatt a Velbon gyártotta a legtöbb eredetiséget, tervezői és használati újítást tartalmazó állványt, amit a rengeteg szabadalmaztatott találmány is igazol.

Év természetfotósa – on-line
Meghirdetése óta elsőként az idei évben vált on-line módon is követhetővé az Év természetfotósa pályázat. A megoldáshoz szükséges technikai háttérről és a zsűrizés tapasztalatairól Zsila Sándor fotóművésszel és Darányi Zsolttal, a FotoKlikk fotográfiai portál főszerkesztőjével beszélgettünk.

Fényecset fotósuli

Premfoto 2006

Pályázatok

Események naptára

Galéria

Fotótárlat

Kinszki Imre: Fotográfiák

Kiállításról kiállításra

Négyszemközt

Háborúban nincs “vigyázz magadra” / Interjú Sopronyi Gyula fotóriporterrel
Egy háborús konfliktus valóságát legtöbben – szerencsére – kizárólag a médiából ismerik. Az álló- és mozgóképek ugyanakkor nem egyenlők a helyszínen átélt benyomásokkal, és más a kockázat aránya is. Az akciófilmek által sugallt közhely, miszerint elfuthatunk a golyók elől, téveszme. Sopronyi Gyula fotóriporterként a gázai övezetben járt, tapasztalatairól egy budapesti kávézóban beszélgettünk.

Digitális világ

D. Tóth Ottó: Photoshop a kályhától elindulva
Hacsak valaki nem most csöppent ide a Marsról, akkor jó eséllyel hallott már a digitális képfeldolgozás professzionális eszközéről, a világon az egyik legszélesebb körben használt képfeldolgozó szoftverről, az amerikai Adobe cég Photoshopjáról. A különböző médiumokban nap mint nap jelennek meg különféle tippek és ötletek a program felhasználási lehetőségeiről, mégis úgy gondolom, hogy azok számára, akik nem az anyatejjel szívták magukba az informatikai eszközök használatát, érdekes lehet, ha lépésről lépésre áttekintjük, hogyan épül fel és mit is tud ez a kitűnő alkalmazás. Bár a program sokféle feladat megoldására alkalmas, most induló sorozatunkban elsősorban a digitális fotózás szerelmeseinek szeretnénk segítséget nyújtani ahhoz, hogy megismerhessék és minél hatékonyabban használhassák a program eszközeit képeik utólagos feldolgozásához.

Technika

Krivánszky Árpád: A téma az utcán gurul
A téma az utcán gurul. Vagy áll. Nem ott áll, hanem autószalonban. Méltóságteljesen pöfög a régi, szinte hangtalanul suhan az új. Ezúttal a közúti járművek fotózásáról szeretnék néhány sort leírni, a saját jó és kedvezőtlen tapasztalataim alapján, a téma kiválasztásától kezdve a komponáláson át a megvalósítás technikájáig bezáróan. A Foto Mozaik olvasói a természeti témák iránti vonzalmamról ismernek, azonban végzettségem, eddigi életutam folytán a közlekedéshez és az autókhoz is sok szállal kötődöm.

Gehring János: Stúdióvilágítás a gyakorlatban
Bár a természetes megvilágítás sok esetben ad ragyogó eredményeket, az üzemszerű reklámfotózások során különösen fontossá válik a korrekció és az ismételhetőség lehetősége. A műterem feladata és célja éppen ez, lehetőséget biztosítani a külső hatásoktól független megvilágítás megteremtésére. Célja érdekében a fotográfus számos vakut és fényformáló berendezést alkalmazhat, ám a közöttük való eligazodás csöppet sem egyszerű feladat.

Dr. Kalotás Zsolt: Az etikus természetfotózás / Védett madarak
A természetfotózás számtalan területe közül talán a madarak fotózása a legnépszerűbb. Hazánkban is nagyon sokan “űzik ezt a sportot”, amely megkívánja a rendszeres terepmunkát, és próbára teszi a fotós testi és lelki felkészültségét is. A madarak fotózása egy nagy varázslat, amely számos nehézsége ellenére ma is sok fotóst ejt rabul, pedig ennek a szakterületnek az eredményes művelése nemcsak ornitológiai (madártani) felkészültséget, hanem sok-sok türelmet, kitartást, és bizony gyakran nagy rafinériát is igényel a vállalkozó fotóstól. A madárfotózás – talán éppen a benne rejlő bizonytalanságok miatt – mindig nagy kaland és kihívás, de a vágyott fotó elkészítése – akár egy vadásztrófea megszerzése – garantáltan nagy sikerélménnyel jár.

Barta Zsolt Péter: Munkavállalási prezentáció az alkalmazott fotóban
A multinacionális ügynökségek és a nemzetközi magazinok magyar mutációinak megjelenésével jelentősen átrendeződött az alkalmazott fényképezés területe is. A korábban egyszemélyesen, kizárólag a fotós által irányított naptár, divat-, reklám- és árukatalógus fényképezése ma már megszűnt, és helyébe lépett a teammunka, amelyben különböző szempontoknak megfelelően készülnek a képek.

Tillai Ernő: Képelemzés, értékelés / Forma és kontúr
A képen látható formák felismerése alapvetően fontos. Másképp miért is készítenénk fotókat? A formák (foltok) értelmezhetősége érdekében a háttér összetett és olykor zavaros mintázatától meg kell különböztetni őket. Szemünk (és agyunk) éppen ezért “szívesen veszi” a tisztán felismerhető alakokat, és kifejezetten örömünkre szolgál egyrészt az, ha a kép egésze olyan elemekből áll, amelyek úgynevezett “tiszta formák”, vagyis határozottan elkülönülnek egymástól, alakjuk pedig “közelít” az egyszerű – bár semleges, érzelemmentes – geometriai alakzatokhoz (kör, ellipszis, téglány, sokszögek, kígyóvonal, csillag, spirál stb.). Ugyanakkor a háttér homogén textúrája is segíti a mintázat elemeinek pozitív (vagyis értelmezhető) formaként való előtűnését.

Teszt

Ötösfogat: Sony Cybershot DSC-T10, Canon Digital IXUS 800 IS, FujiFilm FinePix F30, Casio Exilim EX-Z70 és Z1000
A kompakt fényképezőgépeket sokan még ma is az amatőr kategória alsó szegmensének tekintik. A filmes korszakban ez általában elfogadott nézet volt, ám a digitális fényképezőgépek megjelenésével és fejlődésével érdemes újragondolni ezt a szemléletet, hiszen lassan a 2-3 megapixeles kamerák is kikopnak vagy inkább átalakulnak, bekerülnek a legújabb mobiltelefonokba. A most bemutatott ultrakompakt fényképezőgépek tudása vetekszik a középkategóriás D-SLR-ekével és felbontásuk meg is haladja ezek korábbi változataiét. Emellett olyan szolgáltatásokat vonultatnak fel, amelyek alkalmassá teszik őket akár arra is, hogy profi fotóriporterek állandó útitársai legyenek, amikor a “komoly” felszerelés valamilyen okból otthon maradt.

Darányi Zsolt
Darányi Zsolt
A szerző 2003, a FotoKlikk.hu megalakítása óta ötletgazdája, megvalósítója és főszerkesztője e portálnak. A 2006-ban alapított FotoKlikk a Fotográfiáért Alapítvány kuratóriumi elnöke. Építészmérnök, grafikus, typográfus, 3 évtizede az IT szektorban keres és fejleszt különleges technikai megoldásokat, most épp az élő közvetítés területén. Bővebben>>

Related Articles

Egy Klikkhez tartozunk!

5,487RajongókTetszik
197KövetőKövetés
678FeliratkozóFeliratkozás

Latest Articles