Az idő mindig igazságot oszt – Beszélgetés Eifert János fotóművésszel

0
118

A politikától távol tartja magát. Mostanában intézte a nyugdíját, és a nyugdíj összegét meghatározó rubrikák kitöltésén fáradozva némi keserűséggel tapasztalta, hogy a díjak, kitüntetések nyugdíjemelő tényezők, és ő ezek közül egyetleneggyel sem rendelkezik.

A Győrben élő fotóművész azonban – aki korábban hivatásos néptáncos volt – nemrég a Magyar Táncművészek Szövetségétől megkapta a Táncművészetért díjat. “Művészként és a művészeti közélet formálójaként, tisztségviselőként éppen elég dolgot megtapasztaltam már ahhoz, hogy úgy vélekedjek, a létrehozott érték elismertetése nem a kapcsolatokon, a hatalom minősítésén, a szakmai-politikai körök meghatározó figuráinak fejbólintásán múlik, hanem a közönségen, a befogadón, akiket befolyásolni még pisztollyal sem lehet. Annyi középszerű alkotó és dilettáns felívelésének, majd nyomtalan eltűnésének lehettünk szemtanúi, hogy elmondhatjuk, az idő mindig igazságot oszt” – mondta .

  • Az m2 Válaszd a Tudást sorozatában Fénykép/Másképp címmel műsora látható minden hétfőn 9 órakor. Hogyan, mikor jött létre a műsor?
  • Nagyon jó visszhangja volt ötvenöt perces portréműsoromnak, amelyet a Magyar Televízió sugárzott. Ennek ismétlése után, a nézettségi adatok ismeretében kerestek meg azzal, hogy az m2 csatornát “tudás TV”-ként akarják bevezetni és megszerettetni a nézőkkel. Témáik közül, amelyeket a tudomány, a művészet, a hit területeiről merítenek, nem hiányozhat a fotóművészet sem. Így kerültem Fénykép/Másképp sorozatommal az m2-es csatornájának Válaszd a tudást műsorába, amelyet először csak 4 részesre terveztünk, de a visszajelzések alapján “végteleníteni” kellett. Az élő adás lehetőségeire és természetesen a több évtizedes előadói, tanári gyakorlat tapasztalataira építve abból indultam ki, hogy a művészetben a szabályok csupán arra valók, hogy jól megtanuljuk, és amikor kell, felrúgjuk azokat. A szemünkkel nézünk, az agyunkkal látunk, a fényképezőgép csak a megörökítés eszköze. Ezért először nem a technikát, és az esztétikát kell belesulykolni az emberekbe, hanem egyfajta látásmódra, “kép/írás/olvasás”-ra kell felnyitni a szemüket. A sorozat témáinak összeállításakor azt a tényt is figyelembe kellett vennem, hogy a fotográfia különféle témákat és műfajokat, a legváltozatosabb eszközhasználatot és technikát igénylő részeit nem lehet és nem is érdemes egymástól elválasztani. A fényképezés minden szála egy közös pontból fut szét a végtelenbe, hogy az ember gondolatait, érzéseit megfogalmazva az univerzum valamely pontján újra találkozzon. E bonyolultnak tűnő rendszer középpontjában – a fényképezőgép keresőjéből legalábbis úgy tűnik – mindig az ember áll, aki azonban környezetétől, az őt körülvevő világtól, a világegyetemtől nem választható el.
  • Jól tudom, hogy egy fotográfiai lapot is kiad?
  • Ha nem is kiadóként, de művészeti szerkesztőként, szakíróként jegyzem a ZOOM Magazint, egy gyönyörűséges új folyóiratot, amelynek főszerkesztője , a kitűnő reklámgrafikus és természetfotós. Milánnal, valamint szerkesztőtársaimmal elhatároztuk, hogy olyan fotó- és életmódmagazint készítünk, amely új képet alkot a világról, és tartalmában-formájában önmagában is különleges értéket jelent. Főleg fiatal, ám jó felkészültségű munkatársakkal dolgozunk, akik elfogadják a lendületes tempót. A magazin a képalkotás-iparban, kommunikációs folyamatban a fotókultúra újradefiniálására is kísérletet tesz. Már a második szám, és egy természetfotó-különszám megjelenésén vagyunk túl, a fogadtatás, a visszajelzések és főleg az eladott példányszám ismeretében célkitűzéseink visszaigazoltnak tűnnek.
  • Milyen tervei vannak még az idei évre?
  • Mint alkotó – fotóművész, szakíró, előadó és tanár – nem nyugszom, nem viselkedek nyugdíjasként. Rengeteget fényképezek, írok és előadok, vetítek és kiállítok. A Képnovellák című kiállításom, amely legutóbb Pannonhalmán, a bencés gimnázium tetőtéri galériájában volt látható, tovább vándorol. Egy bostoni galériában a hetvenes-nyolcvanas évek fekete-fehér képeit állítom ki. Linzben diaporáma-előadásom és workshopom lesz, Bécsbe aktképeimet várják. Belgiumban, Mechelenben a franciaországi Hayange-ban bemutatott kamarakiállításomat és a nemzetközi diaporáma-fesztivál zsűrijében való részvételemet várják. Az Alexandra Kiadóval szóban megegyeztem a KÉP/ÍRÁS című albumom kiadásáról, igaz, az erről szóló szerződést – amelyet január óta várok – még mindig nem kaptam meg. Öt gyerekem van, feleségemmel, Lőrinc Katival három kiskorút nevelünk. Bármily nagy művésznek gondolnak sokan, a közüzemi számlák kifizetése is gondot okoz olykor. No de ez a szabadság ára, és ezt szívesen vállalom.

Bodnár Emese