15.6 C
Budapest
Friday, March 29, 2024

Zsila Sándor: Kockáról kockára 3. rész

“Hull a pelyhes fehér hó,…” énekelték a gyermekeim egy szép téli napon, ami tőlük szokatlannak számított. Ki néztem tehát egy pillanatra, és nekem is tágra nyílt a szemem, mert valóban szokatlanul nagy pelyhekben hullt a hó. Ezt valahogyan le kell fotózni!

Nehéz dolog ilyen hirtelen átrendezni a napirendet, sőt! Ha éppen nincs hétvége, sokaknak ez lehetetlen célkitűzés. Gyorsan telefonáltam egyet-kettőt és Vizúr barátom rövidesen meg is érkezett, majd elindultunk a legközelebbi természetes erdőség irányába, Normafára. Persze a nagy hóesés miatt az autózás akadályokba ütközött. A forgalom akadozott és a trükkös kerülő utak is bedugultak, illetve a túl meredek szakaszokokon lehetetlen volt a mozgás. Nem volt mit tenni, maradtunk a főútvonalakon. A hó csak hullt és hullt kitartóan. Mi pedig imátkoztunk, hogy Normafánál is így essen. Totyogunk a latyakos aszfalton, és tudtuk, hogy ez a mesés hóesés nem tart örökké. Sápatag arccal nézünk magunk elé, amikor egy piros lámpánál valami képszerűséget láttam magam előtt. Kipattantam az autóból és exponáltam néhány kockát.

Végül csak ennyi maradt a szép hóeséséből, mert amikor végre felértünk a hegyre, ott mindössze köd és szürkeség várt ránk. János örült, hogy legalább nekem van egy-két emlékképem a hóesésből, és mérgelődött, hogy nem parkoltunk le rögtön. Biztunk benne, hogy majd fent mégjobb lesz. Nem jött be! Ebből is az a tanulság, hogy a témát ott és akkor kell le fényképezni amikor, és ahol az utunkba kerül!

Ha ezt elhalasztottuk, akkor előfordul, hogy jobb témára akadunk, de az esetek nagy többségében sajnos csak a tanulság marad. Na mindegy, vissza mégsem megyünk a város dzsungelébe, itt maradunk a fák között, ahol most valóban szép a világ! Leraktuk az autót és bevágtuk magunkat a fák közé. A hó már nem esett, de néha egy kis szellő rázogatta felettünk az ágakat. Zene volt füleimnek a talpam alatt ropogó hó, de egyszercsak furcsa zajra lettünk figyelmesek.

Varjak veszekedése verte fel az erdő csendjét, valamit kiástak a hó alól és azon perlekedtek. Egy gyengécske távoli képet sikerült készítenem, mert közeledtünkre felröppentek. A hófelhő még a fák koronájába kapaszkodott és szürke köd formájában mindent beborított, ezért teleobjektívvel készült képek egy kicsit lágyak, kontraszt nélküliek lettek.

A borult idő és a hó miatt kékes árnyalatú képek készültek. A fák ágain, sőt a törzseken is megmaradt a fehér hó. Néhány felvételt készítettem a havas törzsekről, de nem voltam elragadtatva a talált kompozíciótól, tovább kellett keresgélni. Egy kicsit tisztult az idő, és enyhülni látszott a kékség is. A fák ágain sűrűn állt a hó és meglepő, de ez olyan fényviszonyokat eredményezett, mintha lombkorona vetne árnyékot a talajra.

Egy ágacskára lettem figyelmes, amely kiemelkedett az összkép szürkeségéből, mert egy kicsit kilógott a “fénybe”. Formás kis kompozíció született, ennek már örültem. Szpot mérővel mértem a fehér ágon látható hóra, mert ennek kellett fehérnek lennie és a mögötte levő szürkeségnek pedig sötétebbnek. Az idő még jobban kitisztult, így előkerülhetett a teleobjektív. A tisztás másik felére is át lehetett fotózni. Az objektívvel pásztázva a környéket, találtam egy jó kis részletet.

A havas erdő vadságát, komorságát, egyben szépségét is jól közvetítette a keresőben látott kép. A kompozíció szélein a világosabb ágakon szép fehér volt a hó, de beljebb “sötétben”, szürkébb hangulat uralkodott. Nagyszerű! Készült még egy szimpatikus fotó. Tovább sétáltunk, témát keresgélve. Lassacskán kisütött a nap és az erdő sűrűjében egyre rosszabb lett a helyzet, mert az ágakról nagy adagokban hullt a nyakunkba a hó, de ezt még elviseltük volna, ám a gépeknek ez nem hiányzott. Dugdosni, takargatni kellett a felszerelést. S végül az erdő kitessékelt minket a tisztásokra, ki a fák alól. Hétköznap lévén, rajtunk kívül szinte senkit sem láttunk, egy sífutón kívül, akik szemmel láthatóan boldogan siklott a friss havon. Épp erről beszélgettünk, amikor szembejött velünk kedves barátunk Hajdú Zoli, aki szintén kihasználta a nap ajándékát, mert Ő is ihletet kapott a “szűz” hó fényképezéhez. Megörültünk egymásnak és egy-két szó váltása után közösen sétáltunk tovább. Később egymást is lefényképeztük, itt készült rólam a címben látható portré is.

Normafán sok pad van, hogy ki-ki kedvére pihenjen, vagy csak úgy leüljön és a természet csendes részévé válhasson egy kis időre. Egy ilyen padot is lencsevégre vettem ezen gyönyörű napon, ahol a hótól roskadozó ágak oltalmazóan hajolnak a kis padocska fölé. Végezetül a tájról is készítettem néhány nagylátószögű felvételt. A “Fények Normafán” különös hangulatot áraszt, egy kicsit alul exponáltam, ezért úgy tűnik, mintha erős holdfény világítaná be a havas tájat. A nap bágyadtan “sütött”, erős fénye fáradtan tört utat magának a felhőkön keresztül, ezért a fények és az árnyékok békés összhangba kerültek egymással.

A vékony alul expozíció is jót tett a képnek, a fehér hó nem égett ki, viszont az árnyékos helyeken jól látható részletek születtek. A monokróm színvilágú képen az íves kompzíció jól vezeti a szemet, és valóban szép a szűz hó is, amit még senki sem járt öszze. Néhány perccel később szánkót húzó gyerekek jelentek meg, hogy birtokba vegyék jogos tulajdonukat és vígan hancúrozzanak a friss levegőn. Örömmel néztük őket, mert mi is ezt tettük volna helyükben, és valóban pár nappal később én is ott csúszkáltam a srácaimmal.

Ilyen Fényeket kívánok!

c) Zsila Sándor (Megjelent a FotoArt 2001 januári számában)

Zsila Sándor
Zsila Sándorhttp://www.zsila.hu
Ma már a természetben eltöltött idő ünnep számomra, egy pontosan meghatározható érzés. Ilyenkor felveszem a legszebb “foltos” ruhámat és úgy készülök, mintha templomba mennék. Úgy gondolom, ott is vagyok, amint olyan helyen járok, ahol ember által készített műtárgyak már alig akadnak. Mindegy, hogy csikorgó hideg vagy tikkasztó hőség van és húzza a vállam a 30 kg-nyi felszerelés. Itt elmúlik minden bánatom, lelassul az idő, a könnyű levegő szabadon tódul tüdőmbe és szárnyára kap az alkotókedv. Ez egy csodálatos érzés, a szabadság és egészség megfoghatatlan varázsa. Belső késztetésre ezt próbálom visszaadni fényképeimen. Szeretem a természetet, és úgy érzem, benne otthon vagyok.

Related Articles

Egy Klikkhez tartozunk!

5,488RajongókTetszik
197KövetőKövetés
679FeliratkozóFeliratkozás

Latest Articles