18.8 C
Budapest
Friday, March 29, 2024

Foto Mozaik 85., 2005. május

Kivonat az újság tartalmából

Pályázatok

Események naptára

Kiállításról kiállításra

Fotó Piac

Börze

Kedvezménykuponok

Terjesztő szaküzletek

Kiállítás

XXIII. Magyar Sajtófotó Kiállítás

Fotótárlat
Huisz István: Horvát tájakon; Három megye határán; Ács Irén: Ember – Világ; Szabó Zoltán: Sarkok a Gömbön

A Vintage a viennAfair vendége volt
Az idén rendezték meg először az osztrák fővárosban – április 20. és 24. között – a viennAfair nemzetközi kortárs művészeti vásárát. Az eladással egybekötött seregszemlén 19 országból 92 kiállító vett részt, ennek fele külföldről érkezett. A mustra fókuszában Közép- és Kelet-Európa országainak modern termése állott, ennek a speciális programnak a keretében öt magyar galériát hívtak meg eddigi nívós működése alapján, köztük egyedüliként a főleg fotóra specializálódott budapesti Vintage Galériát.

Digitális világ

Digitális képfeldolgozás / Hagyárossy Gyula: Bemutatkozik a GIMP
A GIMP ingyenesen használható szabad szoftver olyan feladatok elvégzésére, mint a fotóretusálás, képszerkesztés és képkészítés.

Híd a fájlok között / A RAW formátum
Míg hajdan egy filmes fényképezőgép esetében, a hobbifotósok számára a minilaborok automatikus szűrőopciói jelentették a képekbe való beavatkozás maximumát, ma ugyanezen fotósok számára fájlformátumok, tömörítési arányok és digitális szűrők tömkelegét ajánlja fel a legtöbb átlagos digitális gépváz. Az alábbiakban egy, a felvételek minőségét és utólagos korrekciós lehetőségeinket jelentősen befolyásoló kérdéskört, a JPEG (Joint Photographic Experts Group), TIFF (Tagged Image File Format) és a RAW formátum közötti alapvető különbségeket ismertetjük.

Fototechnika

“A műveltség látszik a képeken” / Interjú Pólya Zoltánnal
A digitális technika előretörésével az elmúlt években jól láthatóan átrendeződött a fotópiac. Az eszközök mellett a szemlélet is változott, sajnos korántsem mindig kedvező irányban. A szellemes ötletek azonban, amennyiben megvalósításukhoz kellő profizmus társul, ma is elismertek. Pólya Zoltán fotóriporterrel a szakma helyzetéről, megjelent és most készülő könyvéről beszélgettünk.

Bere Mario: Fotográfia a gyakorlatban / Digitális célfotó
A cikk első részében (FM 76.) a mára megszűnt Kerepesi úti Ügetőpályán használt, fekete-fehér filmcsíkra dolgozó antik célfotógépről volt szó. A Kincsem Parkban tartott galoppfutamokra már több éve korszerű célfotó-gépet használnak, most ezt mutatom be Önöknek.

Tavaszi virágfotók
A virág az egyik legnépszerűbb téma, ami a természetfotóst megtalálja. Népszerűségét köszönheti szépségének, ismertségének és annak, hogy könnyű összefutni vele. Egyszerűnek tűnik fotózása is, hiszen ott van előttünk, csak rá kell kattintani. Készül is milliószámra a virágfotó, de az értékelhetők, az igazán jó természetfotók száma jóval kevesebb.

Fotós szemmel / Akrobaták
Három évvel ezelőtt történt, hogy az utcát járva belebotlottam a közelgő, negyedik Nemzetközi Cirkuszfesztivált hirdető plakátok tömkelegébe…

Szarka Klára: Fejezetek a fotótechnika történetéből / Kép az ezüstlapocskán
Kétségtelen tény, hogy Niepce bő évtizeddel megelőzte a felfedezési versenyben két nagy nevű kollégáját, Daguerre-t és Talbotot, mégsem az ő nevéhez fűződik a fényképezés feltalálásának hivatalos dátuma.

Fotofelszerelés

Teszt / Nikon D2x
1999-et írtunk, amikor a D1-es fényképezőgép bejelentésével útjára indult az azóta már sok helyzetben bizonyított terméksorozat. A gyártók közötti versenyhelyzet és a megapixelek utáni hajsza az utóbbi években új kihívások elé állította a Nikont. Fokozatosan szorult a hurok, lévén a kereslet rendkívüli módon megnövekedett egy olyan digitális tükörreflexes fényképezőgép iránt, amely a D2H teljesítményét magasabb pixelszámmal ötvözi. Aztán megérkezett a D2X.

Teszt / Canon EOS-1Ds Mark II
A 24×36 mm-es CMOS szenzorral rendelkező, 16,7 millió képpontos EOS-1Ds Mark II digitális tükörreflexes fényképezőgép egy riportergép gyorsaságával ötvözi a középformátum képminőségét. A felbontás ilyen mértékű növekedése minden valamirevaló fotós szívét megdobogtatja: az EOS-1Ds Mark II elegendő pixelszámmal rendelkezik olyan képfájlok létrehozásához, amelyek a vezető nemzetközi hírügynökségeknél ma már alapkövetelménynek számító 50 MB-os tömörítetlen TIFF képekké konvertálhatók 24 bites színmélységben.

Újdonság

Canon Digital Ixus 50
A nemrég piacra került Digital IXUS 40 formatervezett váza alapján fejlesztett Digital IXUS 50 remekbe szabott rozsdamentes acél kivitelezése ugyanazokat a funkciókat rejti, amelyekkel a nemrégen bejelentett “nagy testvér”, a Digital IXUS 700 is rendelkezik.

Canon Digital Ixus 700
A Canon bemutatta az Ixus sorozat új zászlóshajóját, a 7,1 millió képpontos Digital Ixus 700 fényképezőgépet. A hasznos új funkciók mellett az eredeti Perpetual Curve kontúrozott formatervezés révén a rozsdamentes acélból készült titánszürke Digital Ixus 700 folytatja az Ixus hagyományt, és új távlatokat nyit meg a kompakt fényképezőgépek tervezésében.

Canon EOS firmware update-ek

Canon PIXMA MP110 és MP130
A Canon a PIXMA sorozat két belépő szintű, külső megjelenésében is új hatású tagjával jelent meg a hazai piacon. A PIXMA MP110 és a PIXMA MP130 multifunkciós készülékek csillogó fehér felületeikkel és letisztult vonalaikkal szakítottak a kompakt készülékek hagyományos megjelenési formáival – ugyanakkor egyetlen készülékben integrálják a szkenner, a másoló és a fotólabor minőségű nyomtatók tulajdonságait.

Panasonic újrahasznosítás

D-objektívek a Konica Minoltától
Hannoverben történt a Konica Minolta bejelentése, miszerint a gyártó három, speciálisan a digitális fényképezőgépekhez gyártott objektív fejlesztésén dolgozik.

Nikon D50
Újabb, kisebb, egyszerűbb, könnyebb. A Nikon Corporation április közepén bejelentette új, alapszintű, cserélhető objektíves digitális tükörreflexes D50 fényképezőgépét.

Új firmware: Nikon D70

Nikon D70s
A D70 díjnyertes képminőségét, kiemelkedő teljesítményét és könnyű kezelhetőségét megöröklő Nikon D70s fényképezőgép olyan újabb fejlesztési eredményeket vonultat fel, amelyek segítségével a fotósok még szabadabban valósíthatják meg kreatív elképzeléseiket.

Nikon Coolpix S1
A Nikon kompakt digitális fényképezőgépeinek családja új taggal gazdagodott. Az egyedi, stílusos és elegáns, alumíniumborítással rendelkező Coolpix S1 Pure Silver (színezüst), Ivory White (elefántcsontfehér) és Ebony Black (ébenfekete) színekben kapható.

Sony Cyber-shot T7
A Sony Cyber-shot T7 egy 5,1 megapixel tényleges felbontású kompakt digitális fényképezőgép.

Mozaik

Szarka Klára: Képrejtvény / A brutalitás átlója
Sorozatunkban arra keressük a választ, hogyan készülnek a jó képek. Hogyan lesz az ötletből fotográfia. Sőt: hogyan születik meg az ötlet maga. Mennyi szerencse, munka, tanulás, milyen felszerelés, technikai háttér szükséges ahhoz, hogy a tehetséggel megáldott ember készíthessen egy jó fotót. Faggatjuk a fotográfust, és rövid életrajzban adunk róla is egy pillanatfelvételt, elemezzük a művet magát, s dokumentáljuk a technikai paramétereket. Ezúttal Domaniczky Tivadar öt éve készült sorozatának, illetve a széria egyik darabjának a titkát firtattuk.

Képtelen történet / Molnár Miklós: A riói kaland
Kezdődik az utazási szezon, a nyaralás időszaka. Szerte a világon sok millióan kelnek útra a szinte elengedhetetlen útitárssal, a fényképezőgéppel. Több mint negyvenéves tv-operatőri pályafutásom alatt számos alkalommal nyílt lehetőségem öt kontinens harminckét országában forgatni. Hálás lehetek a sorsnak, meg a szerencsének, hogy munkám révén olyan távoli tájakra is eljuthattam, ahová magánemberként nem utazhattam volna. A felvevőgép mellett minden alkalommal felszerelkeztem fotógéppel is, mert mindig hajtott a vágy, hogy fotóimon keresztül megismertessem a hazai közönséggel egy-egy idegen ország emberét, kultúráját. Hogy a fotografálás szórakoztató, néha “veszélyes üzem” is lehet, erről szól következő sorozatom.

Fotoelmélet

Tillai Ernő: Képelemzés, értékelés / Esztétikai minőségek a képalkotásban
Azzal az ígérettel zártuk az előző fejezetet, hogy Émile Tainmont a “képépítés” elemeiről szóló tanulmányát az ő értelmezése szerinti esztétikai minőségek vázlatos ismertetésével folytatjuk. (Ezeket a későbbiekben majd rendszeresen és bővebben fogjuk taglalni.)

Beszámoló

Komplex megoldások a HP-tól
A Hewlett-Packard Magyarország partnernapjához kapcsolódóan egyúttal sajtótájékoztatót is tartott, ahol az újságírók átfogó képet kaphattak a látható piaci trendekről, valamint a HP stratégiai irányairól az otthoni, a kis- és közepes vállalati, valamint a nagyvállalati piacra vonatkozóan.

A Jégkorong Szövetség pályázata

Budapestre érkezett a Canon Concerto
A képalkotási és informatikai megoldások területén világvezető Canon Europe a kelet-európai régió melletti töretlen elkötelezettségének jegyében – Frankfurt, Moszkva, Milánó, Stockholm és az Egyesült Királyság után – áprilisban Magyarországon, Budapesten rendezte meg a legújabb Concerto üzleti vásárt.

Dorotheumi fotóárverés magyarokkal
A patinás osztrák aukciósház április 28-án tartotta speciális fényképlicitálását, amelyen 288 tétel került kalapács alá.

Darányi Zsolt
Darányi Zsolt
A szerző 2003, a FotoKlikk.hu megalakítása óta ötletgazdája, megvalósítója és főszerkesztője e portálnak. A 2006-ban alapított FotoKlikk a Fotográfiáért Alapítvány kuratóriumi elnöke. Építészmérnök, grafikus, typográfus, 3 évtizede az IT szektorban keres és fejleszt különleges technikai megoldásokat, most épp az élő közvetítés területén. Bővebben>>

Related Articles

Egy Klikkhez tartozunk!

5,488RajongókTetszik
197KövetőKövetés
679FeliratkozóFeliratkozás

Latest Articles