Ahogyan a média, köztük a Kisalföld is jó előre beharangozta, a IV. Győri Könyvszalon a hagyományok szerinti szüretkezdő napon, október 15-én nyílt meg és 17-ig tartott. A Bissinger sétányon felállított hangulatos könyvsátrat hullámzó, érdeklődő tömeg töltötte meg, ahol könyvbemutatók, dedikálások, Móra-megemlékezés, tárlatok, köztük Borsos Miklós és Lebó Ferenc érmei, Matusz Károly fotóriporter Határnyitás című kiállítása, különböző zenei és művészeti programok vonzották a határon innen és túlról érkező látogatókat. A könyv győri ünnepe rangos nemzetközi érdeklődésű rendezvénnyé nőtte ki magát az elmúlt években, a budapesti után az ország második legnagyobb rendezvényének számít, ahova meghívást kapni elismerés.
A három nap alatt minden a könyv körül forgott, a figyelem középpontjába az írók és az olvasók kerültek. A legolvasottabb, a legtöbbször kikölcsönzött magyar szépírónak járó hagyományos Alkotói Díjat – Esterházy Péter, Szabó Magda után – idén Závada Pál, József Attila-díjas író kapta, amelyet Tóth Nándorné, a kulturális iroda vezetője, egyben a könyvszalon főszervezője adott át.
A mintegy kilencven kiadó jeles írók, költők, fotográfusok köteteit, albumait vonultatta fel, és a közönség körében számos “híres embert”, szerzőt, kiadói szakembert, a társművészetek képviselőjét lehetett felfedezni. Baranyi Ferenc, Czigány György, Bächer Iván, Féner Tamás, Hajba Ferenc, Huszti Péter, Schäffer Erzsébet, Pomogáts Béla, Villányi László, Karinthy Márton, Ludmilla Ulickaja, Ördög A. Róbert, Zsávolya Zoltánés más kitűnő szerzők könyve és személye mellett a legnagyobb érdeklődést Esterházy Péter keltette, aki a frankfurti könyvvásáron nemrég Béke-díj kitüntetésben részesült.
Ebben a sokszínű és minőségi programban kitüntetésnek tekintettem azt a felfokozott érdeklődést, megkülönböztetett figyelmet, amely életem első önálló kötetére, az Első könyvemre irányult. A rendhagyó fotóalbum, és a hozzátartozó CD-ROM – fotográfiai életművem összegzését tartalmazza képekben és írásokban. A könyvbemutatóra – első kiadásban – mindössze tíz, digitális nyomtatással készült példány készült.
Az Első könyvemet Turczi István költő barátom és Radisics Milán, a könyv tervezője mutatta be a pódium közönségének. A könyv dedikálása során a tíz példány, amelynek egyedi előállítása miatt komoly ára volt, pillanatok alatt gazdára talált. Az első, sorszámozott példány Szabó Béla, a Győri Fotóklub ügyvezető elnökének birtokába került, a többit író, költő, táncművész, mozdonyvezető, kulturális menedzser, könyvelő, fogorvos, könyvkötőmester, szerkesztőségi titkár és taxisofőr vásárolta meg. A nulladik munkapéldány, amely megmaradt, a fő támogatónak, a Nemzeti Kulturális Alapprogram Fotóművészeti Szakkollégiumának a példánya. Köszönet illeti Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal kulturális irodáját a könyvszalonra történt meghívásért, és segítségükért.
A második kiadáshoz pedig Kiadó kerestetik.
Eifert János
Győr, 2004. október 21.