Az RAF történelmi fotói az interneten

0
64

Több mint ötmillió, korábban szigorúan titkosított II. világháborús légi felderítési fényképfelvétel válik akadálytalanul hozzáférhetővé hétfőtől az interneten az egyik brit egyetem több ves feldolgozó munkájának eredményeként.

A királyi légierő felderítő repülőgépei által készített fotók az európai háború egészét felölelik. A keele-i egyetemen működő Légi Felderítési Archívum szakértői a hétvégén néhányat már közzétettek a digitalizált és a világhálóra felvitt képek millióiból.

Az egyik legmegdöbbentőbb fotó az auschwitzi haláltábort ábrázolja. A barakkok közötti gyülekezőtéren a képhez fűzött magyarázat szerint éppen a foglyok létszámellenőrzése folyik, miközben nem messze, a tábor sarkában sűrű füst gomolyog. A képaláírás szerint a füst egy gödörből árad, amelyben azokat a megölt foglyokat égetik el, akiknek megsemmisítésére a krematóriumoknak már nem volt kapacitása.

Ugyancsak rendkívüli az a felvétel, amelyet a francia partok felett, a normandiai partraszállás első pillanataiban készített a brit királyi légierő egyik gépe. A korabeli légi felvételek egy része háromdimenziós technikával készült, lehetővé téve a szövetségeseknek a terep élethű modellezését a normandiai partraszállás előtt.

Az egyetem szakértői tervezik, hogy később közzéteszik a német légierő második világháborús felderítési felvételeit is, amelyeket a Luftwaffe Kelet-Európában készített. Ezt a képanyagot a szövetségesek a háború után lefoglalták, és a hidegháború idején hírszerzési célokra használták. Ugyancsak szerepel a tervek között a szuezi, a koreai, a falklandi és az iraki háborúk felderítési képeinek internetes közzététele.

A rendkívüli fotóanyag hétfőtől lesz hozzáférhető.

(MTI)