csütörtök, október 21, 2021
KezdőlapblogZsila Sándor: Természetfotózás eszközei 1., Az állványok

Zsila Sándor: Természetfotózás eszközei 1., Az állványok

Az új sorozatban a természetfotózáshoz szükséges eszközök csoportjait és azok jellemzőit vesszük sorra. Ez nem kis feladat, mert a műfajban dolgozó kollégákban igen magas szintű a kreativitás minden téren, így az eszközök felkutatásában, átalakításában és használatában is.

Kezdjük mindennek az alapjával, az állvánnyal. A laikus számára ez egy összecsukható háromlábú eszközt jelent, melynek az a feladata, hogy tetejére lehessen erősíteni egy egyszerű fényképezőgépet. Ez természetesen szóról szóra igaz is, DE ..!
Az általunk használt állványok teherbírása sokszorosa egy átlagos állványnak. A természetfotózásra alkalmas állványokat két nagyobb csoportba lehet rendezni.
Az egyik a ritkábban előkerülő nagyteleobjektíveket is stabilan rögzíteni képes “nagy állványok”, melyek 12-15 kg felszerelés is kitűnően megtartanak, és a másik, mely a használhatóság szempontjából a leggyakrabban kerül a kezünk ügyébe.

Ezek az állványok viszonylag magasra kihúzható lábakkal rendelkeznek, de a “földharcban” is alkalmazhatóak. Tehát lábaikat annyira szét lehet terpeszteni, hogy az szinte a földet éri.Elemezzük most ezeket részletesebben. A boltokban kapható gyári építésű állványok közül a Manfrotto 055PRO és a 055NAT a legjobbak, de akad egy-két kisebb is, ami még megfelel a célnak.

A “Pro” jelzésű állvány arról híres, hogy központi oszlopát (mely kissé háromszögletű) kihúzva, vízszintesen vissza lehet dugni az állvány nyakába, és így a legfurfangosabb helyzetekben is fényképezhetünk a segítségével. Nekem nem tűnik hibátlannak a szerkezet, mert függőleges síkban a le és fel mozgatás nehézkes. A Nat állványok központi oszlopa kerek és ezt is be lehet dugni alulról az állvány nyakába, akárcsak a másik állvány központi oszlopát is. Ilyenkor a földön hasalva egészen közel kerülhetünk a témához. Nem törekszem teljességre az állvány márkák terén, de egészen biztos vannak még más kitűnő állványok is.
Számomra fontos a használhatóság és az ár kiegyensúlyozott aránya, megfizethetősége, és ebből a szempontból közelítek a dolgokhoz. Viszont nem árulok el titkot, amikor elmondom, hogy nálam csak tartaléknak számít egy Manfrotto 055NAT2, melynek már le is fűrészeltem a központi oszlop 80 %-át, hogy szétnyitott állapotban az eredeti fém alkatrészeket használhassam.
Ráadásul felszereltem az egyik lábára egy másik eszközt, a 131DDB egyik szorító csuklóját, amely bármilyen helyzetben szilárdan rögzíthető és felcsavarható rá az állványfej. Viszont az általam kedvelt és a legerősebbnek tartott állvány, a Gitzo. Ez drágább az előbbieknél, de ebben az esetben nekem a súly és terhelhetőség optimális aránya volt a cél. Ebből a márkából kettő is van. Egy hosszabb lábú ez a 4-es jelzésű, és egy erősen átalakított rövidlábú, mely összecsukva alig nagyobb 50 cm-nél, de (sajnos) így is 4,3 kg, ami csak 30 dkg-mal nehezebb a 055Nat2 állványomnál. Ez a kis tömzsi állvány viszont oly erőt, és kreatív használhatóságot képvisel, melyhez hasonlót még nem láttam. Ez a legnehezebb teleobjektíveket (pl.: 4/600) is rezzenés mentesen képes rögzíteni és a közelfényképezésnél sem nehézkes. Speciális beépített gömbfeje függőleges síkban +300-300-ban dönthető, ezért állványfej nincs is rajta. Hiányossága, hogy maximális magassága kb. 1,4 m, és a fényképezőgép vázat függőleges helyzetben nem tudja kiegészítő eszköz nélkül rögzíteni.

Létezik egy szénszálas Gitzo kis állvány is, amely kifejezetten a túrázó természetfotósok számára ideális, mert súlyához képest nagyon stabil, összecsukva rövidebb mint az 55-ösök, de közel a szemmagasságig kinyitható, viszont ijesztő az ára. Nekem a hosszabb Gitzót kell cipelnem a tájfényképezéshez, melynek terepen történő szállítása enyhén szólva gyötrelmes. Súlya 4,8 kg és hossza állványfejjel 90 cm. Az olvasó fantáziájára bízom, hogy milyen lehet ezzel az ormótlan óriással sétálgatni az erdőben. Sokat nem is sétáltatom, csak rövidtávú előre tervezhető távolságokra viszem magammal.

Viszont jó néhány évvel ezelőtt még csak az NDK faállványok beszerzése és cipelése volt a reális lehetőség. Egyszer nekem is sikerült egy ilyen faállványt szerezni, de egyszer sem használtam a kb. 7-8 kg súlyú dromedárt, ami legalább 1 m magas volt. Aki ebben bízott, ezt használta makrózáshoz is. Erős ember volt nekem elhihetik, de legalább is mindenre elszánt, az biztos. Ma már – hála a Manfrottónak – nem kell megszakadni az állványok súlya alatt, a felszabadult erőt a felszerelés egyéb darabjainak cipelésére lehet fordítani.

Zsila Sándorhttp://www.zsila.hu
Ma már a természetben eltöltött idő ünnep számomra, egy pontosan meghatározható érzés. Ilyenkor felveszem a legszebb “foltos” ruhámat és úgy készülök, mintha templomba mennék. Úgy gondolom, ott is vagyok, amint olyan helyen járok, ahol ember által készített műtárgyak már alig akadnak. Mindegy, hogy csikorgó hideg vagy tikkasztó hőség van és húzza a vállam a 30 kg-nyi felszerelés. Itt elmúlik minden bánatom, lelassul az idő, a könnyű levegő szabadon tódul tüdőmbe és szárnyára kap az alkotókedv. Ez egy csodálatos érzés, a szabadság és egészség megfoghatatlan varázsa. Belső késztetésre ezt próbálom visszaadni fényképeimen. Szeretem a természetet, és úgy érzem, benne otthon vagyok.

További friss hírek