szombat, szeptember 25, 2021
KezdőlapszótárFotómúltkollódiumos nedves eljárás

kollódiumos nedves eljárás

Negatívok (árnyék által világosság)

Névvariánsok:

Kollódiumos üvegnegatív, nedves eljárás, nedves kollódium; wet plate collodion process, wet collodion (ang.); Naßes Kollodiumverfahren, Naße Kollodium-Verfahren, Naßplattenverfahren, Naßes Kollodium (ném.)

Nyilvánosságra hozás időpontja:

1851

Használata:

Használata az 1880-as évek végéig volt általános, amikorra a zselatinos szárazlemez a legtöbb területről kiszorította. Egyes műtermi illetve nyomdai felvételekhez még a századfordulón és jóval azon túl is használták, mert csak töredékébe került a gyárilag előállított zselatinos szárazlemezeknek, ugyanakkor felbontása sokszorosan jobb volt.

Felfedezője:

Gustave Le Gray kísérletei alapján Frederick Scott Archer publikálta.

Anyaga:

Üveglemez hordozón alkoholban és éterben oldott lőgyapot, valamint ezüstnitrát. A lőgyapotot (mai neve nitrocellulóz, vagy piroxilin) 1846-ban fedezte fel egy Christian Friederich Schönbein nevű vegyész, a fotográfia 1850-től használta. Káliumjodid vagy -bromid által lesz az ezüstnitrátból ezüstjodid vagy -bromid, vagyis fényérzékeny réteg. Esetenként fedő-védő lakkréteggel is találkozhatunk.

Jellegzetességei:

A kollódiumos üvegnegatívok jelentették a fényképezés egyik csúcskorszakát. Rövidebb expozíciót igényeltek és részletgazdagabb – az átvilágított papírrostokhoz képest összehasonlíthatatlanul élesebb – képet adtak, mint a talbotípiák, ezért minden korábbi negatívanyagot gyorsan kiszorítottak. “A zselatin érzékenysége és tartóssága szorította ki, de a képek szépségben és minőségben tökéletlenebbek lettek” – írta a névtelen szerző a Fényképészeti Szemle 1900. júliusi számában. Felbontóképessége a korabeli anyagok közül a legjobb, 2000 vonal/mm (más szerzők még ezt is felülmúló adatokat közöltek).
A speciális felöntés miatt az üvegnegatívok sarkai általában félkör alakban nincsenek megöntve, kivéve egy sarkot, ahol lecsepegtették a fölös anyagot. Mivel kézzel öntötték, a rétegvastagság gyakran egyenetlen. Kevésbé fedett részei sötét háttér előtt pozitívnak látszanak. A képalkotó ezüst ránézetre piszkos-szürkés, krémszín árnyalatú. Általában vastagabb (és változó vastagságú) üveglapokra öntötték, mint később a gyárilag előállított zselatinos üvegnegatívokat. Az üveglapok széle gyakran egyenetlen, ferdevágású.

Csepp-próba:

a vízcseppet nem szívja be, de miután az alkohol oldja a kollódiumot, az alkoholcsepp hatására megduzzad. Hogy ne legyen ilyen egyszerű a dolog, a károsodott, lebomlott kollódium vízoldhatóvá válik, ezzel szemben néhány fedőlakk sem vízre, sem alkoholra nem reagál.

A készítés módja:

A tükörüveglapot (plán üveg) alkohol, ammóniák és iszapolt kréta keverékével zsírtalanították, utána kollódiummal (250 ml 96% alkohol, 10 gr lőgyapot/cellulóztrinitrát, 250 ml éter) vonták be, melybe előbb még halogénsókat kevertek (200 ml alkohol, 9 gr kadmiumjodid, 3,5 gr ammóniumjodid, 1,5 gr ammóniumbromid).
A lemezt egy speciális mozdulatsorral öntötték meg. A bal kézben vízszintesen tartott üveglapra öntötte a fényképész a másik kezében tartott üvegcséből a sűrűn folyós kollódiumot, majd lassan billentve az üveglapot balra, jobbra, fel majd le, egyenletesen szétfolyatta a felületen az anyagot, ügyelve, hogy széltől-szélig egyenletesen fedje azt, míg végül a jobb alsó saroknál visszacsorgatta az edénybe a felesleget. (Egy 13×18-as lemezhez kb. 2 ml kollódiumoldatot használtak fel, méghozzá úgy, hogy 3 rész kollódiumoldathoz 1 rész jódsó oldatot öntöttek.)
A kollodizált lemezt rövid szünet után – amíg a kollódium kicsit megmerevedett, de nem száradt ki – ezüstnitrát oldatban (500 ml desztillált víz, 50 gr ezüstnitrát, 5 ml káliumjodid, 3 csepp salétromsav) érzékenyítették. A réteg jódsói egyesültek az oldat ezüstsójával, így keletkezett a fényérzékeny ezüstjodid. Még nedvesen exponálták, a kazettába helyezés és az expozíció között 10-15 percnél több nem telhetett el. A feltalálás évében 5-20 mp-ig tartott az expozíció, ez a későbbiekben 1-3 mp-re csökkent.
Előhívták (500 ml víz, 20 gr vas(II)szulfát [vasvitriol] , 15 ml alkohol, 15 ml tömény ecetsav oldatában, de vasoxalát vagy pirogallol előhívókat is alkalmaztak), majd káliumcianidban vagy nátriumtioszulfátban fixálták. Mosás és szárítás után rétegoldalán gyakran lakkozták, hogy megvédjék az érzékeny kollódiumréteget. Sokféle lakkot használtak, köztük olaj-gyanta típusúakat (borostyán, kopál), vagy színtelen szerves lakkokat (sellak). Ezeket általában 50 fokra melegített lemezekre alkalmazták. A hidegen felvitt lakkok gyakran tartalmaztak kloroformot vagy benzolt.

Méretei:

Az üvegméretek közt nagy a szóródás, szemben az egységesülő zselatinos szárazlemezekkel. Leggyakoribb a kabinet méretű üveg, de 40×50 cm-ig minden méret előfordulhat.

Magyarországi használata:

Valamennyi e korban fényképező szakfényképész és a műkedvelők jelentős része is használta.

Gyakorisága, értéke:

Tömeges elterjedése miatt mint technikának nincs különösebb értéke, kivéve az extra nagyságú lemezeket. A téma és a fényképész személye, fotótörténeti érdekessége emelheti becsét.

Konzerválási feladatok:

Az üveglemezen lévő kollódiumhártya vékony és sérülékeny. Jellemző rá a szélekről induló pikkelyes rétegleválás. Az ezüstkép nem a rétegben, hanem csak a kollódium tetején helyezkedik el, ezért a legapróbb karcolás is tönkreteszi a negatívot. A lakkozatlan negatívok könnyen sérülnek, felületükön megkopnak. Ennek elkerülésére lakkozták be általában a képoldalt. A legelterjedtebb védőréteg gumiarábikum vizes oldatából készült, de használtak zselatint is fedőrétegként. Az értékesebb negatívokat gyanta tartalmú lakkokkal (sellak, dammárgyanta, szandarak) vonták be. Ezek a lakkok idővel oxidálódnak, sárgulnak, de nem javíthatóak, mert a lakkok oldószerei a kollódiumot is oldják. Károsodhat az üveghordozó is (törés, bomlás stb.) ebben az esetben a kollódiumhártya leválasztható és átúsztatható egy másik üveglapra. Ha az üveghordozó bomlani kezd, az üveg felületén lúgos anyagok (nátrium- és kálciumkarbonát vagy szilikátok) képződnek, aminek hatására a kollódiumhártya elválhat az üvegtől.
Alapszabály, hogy a negatívot bármiféle beavatkozás előtt, eredeti állapotában duppoljuk, készítsünk róla egy minél részletdúsabb kontakt kópiát, s csak utána kezdjük el a konzerválást, restaurálást.
Ideális tárolási adatai:
6-8 °C fok és 35% relatív páratartalom. A még megengedhető felső határ 12-20 °C és 40% páratartalom

Irodalom:

Szeghalmi Gyula: Amatőr fényképészek könyve. Gyoma, 1906. 9. o.;
Hans S. Dommasch-Brock Silversides: Scott Archer and the Collodion process. The British Journal of Photography, 1989. július, 334-335. o.

Előző cikkkálium
Következő cikkOlympus OM-88 – angol
NoGun
A szerző 2003, a FotoKlikk.hu megalakítása óta ötletgazdája, megvalósítója és főszerkesztője e portálnak. A 2006-ban alapított FotoKlikk a Fotográfiáért Alapítvány kuratóriumi elnöke. Építészmérnök, grafikus, typográfus, 3 évtizede az IT szektorban keres és fejleszt különleges technikai megoldásokat, most épp az élő közvetítés területén. Bővebben>>

További friss hírek