Pozitív eljárások (világosság által árnyék) – “Fotómechanikai sokszorosító eljárások:”
Névvariánsok:
Fotogravür, fotoheliogravür, heliogravür, heliográfia, fénykarc, fényvéset; photogravure (ang.); Fotogravüre, Heliogravüre, Photogravüre (ném.)
Nyilvánosságra hozás időpontja:
1852
Használata:
1880-1930 között használták.
Felfedezője:
Felfedezéséhez ismerni kellett már az aquatinta módszerét, W.H. Fox Talbot photoglypti eljárását és a vaskloridos maratás technikáját. Üzletileg is használatos formáját Karel Klic 1879-ben fejlesztette ki Bécsben, de csak 1886-ban publikálta.
Anyaga:
Nyomóformája rézlemezre olvasztott aszfaltpor, arra felvitt pigmentkép. A kész kép kizárólag papír és nyomdafesték.
Jellegzetességei:
Mélynyomású eljárás. Képzőművészeti és minőségi reprodukciókhoz használták albumokban, folyóiratokban. A fotómechanikai sokszorosítás egyik legszebb módja.
Az aszfalt-, enyv- vagy gyantapor alkotta szabálytalan raszterszerkezet teszi lehetővé a féltónusok visszaadását. Mivel az aszfaltpor nagyon kis szemcsenagyságú, finom részleteket is képes visszaadni. Soha nem annyira éles, mint a valódi fotó. A fotoheliogravür tónusskálája attól függött, milyen mélyek voltak a nyomólemezen kimart mélyedések. A kész képen általában nincs barit, kötőanyag, a rostok szabadon látszanak, s már harmincszoros nagyításban is látható az aquatintához hasonló szemcsézettség. A féltónusok a festékanyag lerakódásából keletkeznek, sötét helyeken több, világos részeken kevesebb festék kerül a papírra. Nincsenek dupla kontúrok, nincsenek passzerjelek, nincs körbevágva, ezért általában a nyomólemez okozta bemélyedés is látható a kép körül.
1852-ben Fox Talbot is készített képet fémlapon, bikromátos enyv segítségével, amit eleinte platinkloriddal, később vaskloriddal maratott, majd festékezett. Eljárását photoglyptinek nevezte.
Alfred Stieglitz Camera Work című folyóiratának (1903-1917) illusztrációi is így készültek.
Az 1920-as években igénytelenebb eljárásokkal igyekeztek imitálni a fotoheliogravürt, ott is megnyomták a keretet a kép köré, s raszterfólián keresztül másolták a képet, de ennek semmi köze a fotoheliogravürhöz.
A készítés módja:
Egy símára csiszolt vörösrézlemezre finom aszfalt vagy gyantaport szitálunk, általában porzószekrényben, ahol a felkavart finom por lassan ül le a lemez felületére. A porszemek egyenletességétől függ a további munka sikere. Az aszfaltport a lemez lassú melegítésével ráolvasztjuk, rögzítjük. (Ez az aquatinta-módszer, így jön létre az a természetes raszter, amely lehetővé teszi a tónusos átvitelt). A sokszorosítandó eredetiről nagyméretű pigment negatívot készítünk. Kimossuk a fény nem érte részekből a feleslegessé vált bikromátot, majd víz alatt átúsztatjuk a pigment negatív képet a beporzott lemezre. Az így előkészített lemez szolgál a maratás alapjául. A lemezt vaskloriddal maratjuk, ami csak ott mar mélyedést a lemezbe, ahol nem fedi azt zselatin. Többféle hígítású és telítettségű folyadékban történik a maratás, ami a maga korában nemcsak szakma, de művészet is volt. A maratás után még hideg tűvel retusáljuk, kiegészíthetjük a lemezt. Festékezés után kézisajtóban másolhatjuk olymódon, hogy a réznyomó festéket az előmelegített lemezbe tunkoljuk egy festékezőpárnácskával (festékezőlapda). A nem nyomandó részekről – amelyek nem mélyültek ki – letöröljük a felesleges festéket. Ezzel a törléssel egyébként a tónusrendet is befolyásolhatjuk. A papírra mélynyomó sajtóval nyomjuk rá a festékezett lemezt.
Ismert az eljárásnak egy olyan alfaja is, ahol a beporzott vörösrézlemezre szénfátyolpapírt préseltek, és egy transzparens diapozitíven keresztül exponálták. A fátyol a meleg vízben lemállott és a zselatin is leoldódott a fény nem érte részekről. A lemezt savban maratták, méghozzá egyre gyengébb oldatban, hogy a tónusokat pontosan adja vissza. Ahol a pigmentkép zselatinja fedte, ott kevésbé, ahol nem, ott mélyebbre maródott a lemez. Maratás után megtisztították. Innen az eljárás megegyezett az ismertetettel.
Méretei:
Nagyságának a felhasználás módja szabott határt. Könyvekbe, kiadványokba kisebb, műnyomó lapokra nagyobb képek készültek. Még nem láttam 30×40 cm-nél nagyobbat.
Magyarországi használata:
Kozmata Ferenc 1885-ben 25 munkást foglalkoztatott Budapesten sokszorosító műhelyében, ahol fotógravurákat is készítettek. A századforduló után a művészfényképezők fotóikat, nemeseljárásaikat sokszorosították ebben a formában. Rónai Dénes (1895), id. Weinwurm Antal, majd fiai tartottak fenn fotósokszorosító műhelyt, ahol heliogravürt, cinkográfiát, chromo-autotípiát készítettek. Beszédes Sándor esztergomi fényképész egyebek mellett Dürer metszeteinek művészi másolatait is kiadta. 1892-ben Ferenc József új arcképéről adtak hírt.
Gyakorisága, értéke:
Sokszorosító eljárás lévén sok és sokféle készült és maradt is meg máig, ezért inkább csak demonstrációs célokkal érdemes őriznünk néhányat a gyűjteményünkben.
Konzerválási feladatok:
A kép nem fakul, elsősorban a papírokra jellemző problémák léphetnek fel.
Irodalom:
[-]: A fényképészet a sajtóban. Fényképészeti Lapok, 1884. 35-38. o., 53-55. o.;
Halász Ágost: A heliogravure. Fényképészeti Közlöny, 1886. 66-67. o.;
Szabó Róbert: A könyvnyomdászat rokonszakmái és a grafikai sokszorosítás. Felolvastatott a Magyarországi Könyvnyomdászok Szakköre Továbbképző Tanfolyamán, 1908. (különlenyomat);
Pátkay Gyula: Heliogravür. Magyar Fotográfia, 1927. július 20. 14. o.;
[-]: A fotográfiai úton előállított képek sokszorosításáról. Magyar Fotográfia, 1927. 9. 12-13. o.;
[-]: Heliogravür. Magyar Fotográfia, 1927. 14. 13-14. o.;
Colin N. Bennett: Elements of Photogravure. Crosby Lockwood & Son London 1927.;
[W.F.]: Újabb területek a fotográfia és nyomdai ipar együttmüködésére. Magyar Fotográfia, 1929. 7. 6-8. o.;
Brummer Ernő: Síknyomtatás kőlapokról és fémlemezekről. Budapest, 1938.;
Göndör Károly: A sokszorosító fényképészet hazánkban. Magyar Fényképész, 1941. augusztus, 14-16. o.;
Bayer Pál: A nyomdai képsokszorosító eljárások. Fotó, 1955. 6. 29-30. o.;
Vannai Nándor: Fotómechanikai sokszorosítóeljárások. Fotóművészet, 1990. 3-4. 91-94. o.;
James M. Reilly: Care and Identification of 19th Century Photographic Prints. Eastman Kodak Company, 1986.;
Verfahren der Fotografie. Essen, Museum Folkwang, 1989.;
William Crawford: The Keepers of Light. New York, Morgan & Morgan, 1979.
