dagerrotípia

0
128

Direktpozitívek (árnyék által árnyék)

Névvariánsok:

Dagerrotypia, daguerrotypia, daguerrotype-fénykép; Daguerreotype (ang.); Daguerreotypie (ném.)

Nyilvánosságra hozás időpontja:

1839. január 6. La Gazette de France (de már 1837-ben készült dagerrotípia).

Használata:

1839-1859.

Felfedezője:

Louis-Jacques-Mandé Daguerre

Anyaga:

a) Ezüstözött rézlemez. Az 1840-ben feltalált galván-ezüstözés 1845-től került be a fényképészeti gyakorlatba, addig vékony ezüstfóliát vittek fel a rézlemezre. (Ez nagyítóval észrevehető a csupaszlemez élén). Készítettek ún. “tűzzel ezüstözött” lemezeket is: ezüstamalgámot juttattak a rézlemezre, majd melegítéssel elpárologtatták a higanyt s a visszamaradó matt ezüstbevonatot polírozták.
b) Ezüstlemez (általában 2 mm vastag). Az előzőnél kevésbé gyakori.
c) Ezüstözött üveglap. Egy német szakkönyv szerint német nyelvterületen használták, én még nem láttam.

Jellegzetességei:

Tükröző ezüst felületében ha fehéret tükröztetünk negatív, ha feketét, pozitív képet látunk. A kép általában oldalfordított. (1841-től ennek kiküszöbölésére a felvételkor esetenként felületén ezüstözött tükröt tettek az objektív elé 45 fokos szögben, s úgy vették fel a képet.) Elvétve a felvételhez használt gépet alakították át, még ritkábban tükörből fényképeztek. Az oldalfordított helyzetet a gombolásból, férfiaknál a kard helyzetéből, esetleges feliratokból következtethetjük ki.
Gyakorta színezett. Az aranykloridos színezést Hippolyte Fizeau vezette be 1841-ben. A festéket gumiarábikummal finom porrá őrölték, óvatosan a lemez felületének megfelelő pontjára juttatták s rálehelgették, amitől a festék odatapadt a kép felső rétegére. Az így színezett lemez természetesen az első avatatlan törlési próbálkozásra elveszti ezt a vékonyka festékréteget.
Az ezüstözött lemez szélébe, sarkába a márkajelző pecsétet, a készítő jelét és az ezüstbevonat tisztaságát jelző ún. tisztasági jegyet is beütötték. (Mivel ezek csak a dagerrotípia installációjának szétszedésekor, általában konzerváláskor láthatóak, ennek során célszerű lefényképezni vagy pontosan leírni e jeleket. Hazánkban jelenleg Flesch Bálint rendelkezik a legalaposabb számítógépes dagerrotípia-nyilvántartással, amely a hazai közgyűjtemények legtöbb darabjáról őriz rendszerezett adatokat.)
Kivitele, általában igényes installációja igazodott a kor divatos miniatűr-festményeinek, elefántcsontképeinek külső megjelenéséhez. A lemez díszes keretben vagy bőrrel bevont finom fatokban, bársony, réz vagy üvegre festett paszpartu alatt található. A csomagoló- és intallációs anyagok segítséget adhatnak a készítés helyének meghatározásához is.
Mai értelemben nem volt sokszorosítható, ezért gyakorlatilag minden megmaradt dagerrotípia egyedi műtárgy. Természetesen történtek kísérletek a sokszorosítására is. Alfred Donné 1839. szeptember 23-án mutatta be a Francia Akadémián a maratott dagerrotípiát és az arról készült papírkópiákat. Lemezéről maximum 40 kópiát lehetett nyomni. A Wiener Zeitungban 1840. április 18-án jelent meg Joseph Berres anatómiaprofesszor cikke arról, hogy neki is sikerült a dagerrotípiát nyomólemezzé alakítania. A tiszta ezüstlemezre készült dagerrotípián a fény nem érte részeken maradt ezüstöt salétromsavval maratta, majd festékezte. Így egy lemezről max. 200 papírképet nyerhetett. 1840 augusztusában Bécsben brosúrában is kiadta eljárása leírását, az ebben megjelent képek az első nyomtatásban publikált fényképek (Phototyp nach der Erfindung). Ugyanez év márciusában Arago bejelentette, hogy Hippolyte Fizeau-nak is sikerült nyomólemezeket létrehoznia galvanoplasztikai úton. Ezt 1843-ban szabadalmaztatta Franciaországban. Magyarországon még nem találkoztam ilyen sokszorosítványokkal.
Guichardt Anna 1869-ben műtermi hirdetésében ezt írja: “Utánnyomatok, többszörösítések, nagyobbítások és kisebbítések minden tetszés szerinti kép után. Még a kevésbé látható daguerrotype-fényképek után is, melyek épen úgy élénkek lesznek.” (Magyarország és a Nagyvilág, 1869. 10.sz.)
A felvétel készítésének sajátosságaihoz nyújt adalékot Wilhelm Horn prágai dagerrotipista 1845-ben készült képének hátoldalára nyomtatott figyelmeztetés: “a hölgyek ruházatuk kiválasztásakor kerüljék az egészen világos színű vagy netán fehér ruhákat. Különösen jól hatnak a kockás, virágos vagy egyszínű selyem vagy gyapjúanyagok, továbbá a szőrme és a bársony.” (A Petzval-Voigtländer féle géppel készített kerek dagerrotípia a Gödöllői Városi Múzeum tulajdonába került.)

A készítés módja:

Az ezüstözött rézlemezt polírozták, majd tisztították. Az egész eljárás sikere múlt ennek alaposságán. Ezután jód- (később bróm- vagy klór-) gőzben érzékenyítették, míg a lemez szép sötétsárga színt nem nyert. A érzékenyítéshez speciális fadobozt használtak, amelynek fenekén porcelán- vagy üvegtálban volt a jód. Előfordult a két lépcsőben való jód- majd bróm-érzékenyítés is, amihez kétrekeszes érzékenyítőt használtak. A fényérzékeny lemezt kamerába helyezve exponálták. A feltalálás idején 15-30 perc volt az expozíciós idő, ez 1841-re 25-90 másodpercre csökkent, egy év múlva már csak 10-60 másodpercet vett igénybe a felvétel. Speciális előhívóládában, gyertyával, borszeszégővel melegített higany gőzével hívták elő. A legtöbb higany a sok fény érte helyeken tapadt meg, a fény nem érte részekre nem került belőle. Ezt követően nátriumtioszulfátban fixálták (ami a fény nem érte ezüstjodidot oldotta ki), majd általában aranyszínezték. Az elkészült képet az esetek egy részében színezték, esetleg védőlakkal vonták be a felületét. Az installálás során általában tokba helyezték, ami többnyire fedőüvegből, papír vagy fém távtartóból (paszpartuból), a széleket légmentesen lezáró ragasztószalagból, hátlapkartonból és fa vagy bőr díszdobozból, vagy keretből állt.

Méretei:

A dagerrotípiák méretei szabványosíthatók.
1. mammutlemez: 33×43,2 cm
2. extralemez (imperial): 28×33 cm
3. teljes (egész) lemez: 16,5×21,6 cm
4. kétharmad lemez: 16,2×14,4 cm (sztereó dagerrotípiához)
5. fél lemez: 16,5×12 cm
6. harmad lemez: 10,1×12,7, cm
7. negyed lemez: 11×8,3 cm
8. hatod lemez: 6,4×8,3 cm (nálunk ez a leggyakoribb)
9. nyolcad lemez: 8×5,4 cm
10. kilenced lemez: 7×5,4 cm
Elvétve ezeknél kisebb és nagyobb lemezekre készült dagerrotípiákra is bukkanhatunk. A Petzval-Voigtländer kamerával készült 10 cm átmérőjű, kör alakú dagerrotípia is

Magyarországi használata:

Flesch Bálinttal a következő elméleti számítgatásba kezdtünk. Ha csak tíz dagerrotipista lett volna és munkanaponként mindössze egy képet készítenek, tizenöt év alatt, 47 ezer dagerrotípia készült volna. Valószínűsíthető, hogy legalább száz dagerrotipista dolgozott hosszabb-rövidebb ideig Magyarországon 1839-1857 között. Kezükből e szerint a számítás szerint legalább félszázezer kész dagerrotípia került ki. Ma 44 dagerrotipizáló személyt tudunk megnevezni, a fennmaradt dagerrotípiák száma az ezerhez közelít. Lappang, elveszett, megsemmisült ennek sokszorosa.
Ismert hivatásos dagerrotipistáink, zárójelben müködésének ismert évszáma:
Abrahamovits Ferenc (1855 k.), Beck Vince (1840 k.), Beniczky Lajos (1845), Bubenik János (1847), Jules Durier (Darier) (1843), Gola Ádám (1845), Heller József (1845), Hofbauer Károly, Kawalki Lajos (1844), Kernstock Károly (1844), Khogler (1843), Limbeck Károly, Marastoni Jakab (aki 1841-ben feltehetőleg az első pesti dagerrotíp műtermet nyitotta), Mezey Lajos (1852), Miklosovits Károly, Oldal István (1854), Róth Imre (1844), Schinowsky Josef, Skolnik Károly (1840), Skopáll József, Sockl Tódor, Strelisky Lipót (1844), Stuhr (1844), Sturm, Szathmári Pap Károly (1843), Tarsch Ferenc, Újházy Ferenc (1850 k.), Ulbach Vince (1848 előtt), Varsányi János (1847), Veress Ferenc (1850 k.), Wagner Krisztián (1844), Zsák Móric (1846).
Műkedvelő dagerrotipisták:
báró Apor Károly (1842-ben megvásárolta a Kolozsvárott fényképező Marastoni felszerelését, s az eljárást is elsajátította), Buda Elek (1848 előtt), Budai Károly (1848 előtt), Egressy Gábor (1845 k.) (a legújabb kutatások szerint lehet, hogy ő készítette a megmaradt Petőfi-dagerrotípiát), Horváth Zsigmond (1852) Jedlik Ányos (1842), gróf Kornis Zsigmond (1852 k.), Lukrits Ignác, Lutz Lőrinc, Nagy Károly, Novakovics, Pantocsek Leó Valentin, Petzval József, Vállas Antal (ő készítette 1840. augusztus 20-án Pest-Budán az első ismert dagerrotíp felvételt), id. Zeyk Miklós (1848 előtt).
Daguerre 1839-ben készített, s gróf Apponyi Albertnek ajándékozott dagerrotípiája, amelyet francia nyelvű ajánlással látott el (Épreuve ayant servi ŕ constater la découverte de Daguerreotype, offerte ŕ Monsieur le-Comte d’Appony par son trés-humble & trés-obélissant serviteur – Daguerre. Magyarul: Felvétel a dagerrotípia fölfedezésének bizonyítására, melyet Apponyi gróf úrnak fölajánl legalázatosabb és legengedelmesebb szolgája Daguerre) 1967 óta az Országos Műszaki Múzeumban található. Az utóbbi évtizedekben Bakos Zoltán valamint a Flesch Bálint és Kincses Károly által szervezett dagerrotípia-tábor résztvevői is készítettek használható dagerrotípiákat.

Gyakorisága, értéke:

Milliószámra készültek a világon dagerrotípiák. Különösen népszerű és hosszú életű volt Amerikában, itt maradt meg a legtöbb ép példány. A régebbi szakirodalom az ismert hazai dagerrotípiák számát 200-ra becsülte, ezt a számot azóta is több kutató emlegeti. Közelebb járunk az igazsághoz, ha ezt a mennyiséget kb. 1000-re becsüljük, bár ennek fele sincs közgyűjteményben. Tudjuk, hogy Magyarországon is készültek tájképes dagerrotípiák, de sajnos csak két-három lemezen látható épület- vagy városkép, az összes többi portré. A hozzánk került néhány sztereó akt-dagerrotípia bizonyíthatóan francia eredetű.
Értéküket a következő tényezők befolyásolják:
1. Kora: Minél korábbi, annál értékesebb.
2. Mérete: A legkisebb és a legnagyobb méretű dagerrotípiák értékesebbek. Ritkák a miniatűr, ékszerbe foglalt, illetve az egészlemezes, vagy ennél is nagyobb méretű példányok.
3. Témája: A portrék a leggyakoribbak, ezek értéke csekélyebb, kivéve, ha ismert személyt ábrázol. Ha az ezüstlemezen tájkép, csendélet, akt, eseményfotó látható, értéke megsokszorozódik.
4. Készítésének helye: Számunkra természetesen a Magyarországon vagy a Monarchia más részein készült dagerrotípiák az értékesebbek, mivel meglehetősen ritkák. Az országban található dagerrotípiák jelentős százaléka nem hazai gyártmány. Legkevésbé értékesek a közönséges amerikai dagerrotípiák.
5. Információk: Minél többet tudunk a dagerrotípia készítőjéről, a képen látható személyekről, a készítés körülményeiről, korabeli publikációkban való szerepléséről, annál értékesebb.
6. Állapota: A lemez, a kép és az installáció minősége egyaránt fontos. Csak a hibátlan, jó állapotú, konzervált dagerrotípia jelent értéket.

Konzerválási feladatok:

Nagyon érzékeny a mechanikai sérülésekre: érintés, törlés hatására a kép megsemmisülhet. Szélein rétegleválás indulhat meg. Érzékeny a levegőben lévő kénre, egyéb szennyezőanyagokra. Ezek hatására ezüstoxid vagy ezüstszulfid keletkezik, s a csillogó felület sárgás, majd barnás, legvégül kékes-lila és fekete lesz, mígnem a kép láthatatlanná válik. (Ilyenkor legfeljebb infravörös anyagra lefényképezve tehetünk belőle láthatóvá valami keveset, de a műtárgy maga menthetetlen.) Az elszíneződést (ezüstszulfid képződést) nemcsak a levegőben, hanem az installációként használatos papírban található kén, savas szennyeződés is okozhatja. A mai környezetszennyeződés hatványozottan pusztítja azokat a dagerrotípiákat, amelyeket nem sikerült légmentesen lezárni. Ezért a hiányzó vagy törött első üveget minden esetben cserélni vagy pótolni kell, a lemez és az üveg közti távtartó papírt (a paszpartu alatt) savmentesre kell cserélni, végül a lemez és az üveg szélét légmentesen le kell ragasztani – nem szintetikus – ragasztószalaggal. Gyakran az eredeti üveg is bomlásnak indult, apró vízcseppszerű bomlási anyagokat látunk a lemez és az üveg között. Ez esetben az üveg cserélendő, egyéb esetekben ragaszkodjunk az eredeti, általában nem hengerelt üveghez. Az installáció részeit éppúgy óvjuk, mint a lemezt.
A dagerrotípiák restaurálására többféle eljárás is forgalomban van (tiokarbamidos, káliumcianidos), de ezek legtöbbjéről tudjuk, hogy a restaurálás után visszafordíthatatlan folyamatokat indítanak meg a lemezben. Dolgoznak (pl. Dániában) hidrogénplazma módszerrel is, amelynek során az ezüstszulfidok ezüstté alakulnak vissza. Ez feltehetőleg későbbi károsodást sem okoz, ám a módszer a magyar múzeumok számára egyelőre megfizethetetlen. Kísérleteznek elektromos tisztítással, amikor az elektrolízis során a dagerrotípia szerepel negatív pólusként. Ez a lemez felületén vékony rétegben képes redukálni az oxidált ezüstöt. Nincs még csalhatatlan módszer, ezért célszerű, hogy amíg nincs valóban bevizsgált, elfogadott eljárás, addig csak konzerválást végezzünk. Legalább ilyen fontos a dagerrotípiák installációs elemeinek konzerválása is, hiszen ezek együtt adják a fotográfiai műtárgyat. Magyarországon még nincs dagerrotípia restaurálásra megfelelően felkészített szakember, ilyet jelenleg sem képeznek

Irodalom:

Hasznos mulatságok, 1839. február 2.;
Hasznos mulatságok, 1839. szeptember 4.;
Dr. Zimmermann Jakab: Daguerre képei elkészítése módjának leírása. Bécs, 1840. (hasonmás kiadása: Budapest, 1984);
Horváth Zsigmond: Daguerre fényképei. A pécsi Kath. Főgimnázium programja az 1852-53-iki tanévre. Pécs 1853. 1-9. o.;
Brian Coe: Cameras from Daguerreotypes to Instant Pictures. New York, Crown, 1978.;
Martin Hansch: Frühe Photographien – ihre Technik und Restaurierung. Kabinett Verlag Uwe Scheid, 1985.;
Conservation of Photographs. Eastman Kodak Comp. 1985.;
Szilágyi Gábor: Daguerre. A fényképezés felfedezésének története. Budapest, 1987.;
Mogens S. Koch: Treatment of Daguerreotypes with Hydrogen Plasma. Konservatorskolen Det Kongelige, Danske Kunstakademi, é.n.

Internet:

Daguerreian Society – http://www.daguerre.org