szombat, szeptember 18, 2021
Kezdőlapkk-in-memoriamKovács István Károly

Kovács István Károly

Kincses Károly

Egy áldott jó fotográfus

 

Kiről másról írhatna az ember karácsony másnapján, nehéz ételektől elzsírosodott aggyal, mint a magyar fotográfia legkivételesebb személyiségéről. Kovács István Károlynak hívták míg meg nem halt, azóta ember szerintem ki nem ejtette rajtam kívül a nevét. Az éber olvasó itt felneszelhet, s érezheti azt a bizsergető érzést, lám, lám ellentmondáson kaptam a szerzőt, hiszen az első tagmondatban az áll, hogy a legkivételesebb, a másodikban meg, hogy tökéletesen elfelejtették, pedig alig hat éve halt meg. Nincs sajnos ellentmondás. Arról nem szólok most, hogy felejteni milyen könnyen megy, lásd még magyar ember gyorsan felejt, de a dolog ettől függetlenül is megáll a lábán. Ugyanis Károly bátyám nem fényképésznek volt a legkiválóbb, hanem embernek. Felelősséggel kijelenthetem, hogy nála intelligensebb, becsületesebb, szelidebb, mindenféle irigységektől mentesebb fényképészt nem hurcolt hátán még a magyar föld. Egyszerűen áldott jó ember volt. Ha akadt volna ellensége, még az is elismerte volna ezt, de nem akadt.

13 évvel idősebb fivére hatására kezdett fotografálni, ő vitte el először az Aradi Amatőr Clubba., mely az akkori ország első vidéki alapítású fotóklubja volt. Az aradi árvaház pincéjében lévő sötétkamrában készültek kezdetben nemeseljárású, majd brómezüst zselatin képei. Olyan kiváló fotósoktól tanulhatott egyebek mellett,  mint Faix Jacques, Matusik Márton, Guld Emil. Első sikerét 1927-ben aratta a II. Nemzetközi Művészi Fényképkiállításon, melyet Budapesten, a Műcsarnokban rendeztek. Itt kapott először kiállítási bronzérmet. 1940-ben szökött át Magyarországra, azóta  csak Budapesten élt Később meg a Gondolatok és érzelmek (Gedanken und Gefühle) című kiállítása bejárta szinte az egész akkori NDK-t. Leggyakoribb témája a természet és az épített természet. Németből, franciából, angolból, románból felsőfokú nyelvvizsgája volt. Szakcikkei jelentek meg a Fotó újságban, mindent elolvasott és megértett, amihez hozzájuthatott a fenti nyelveken. Helyettünk, sokak helyett is olvasott, s mi rajta keresztül tudtuk meg, mi újság a fotós világban, ott túl a vasfüggönyön és emez oldalon. Jól zongorázott, öregkorában a hályogtól félig vakon is játszotta a fejből tudott zenéket a lakásában lévő pianinóján.

Egy interjújában ezt mondta 1972-ben: „Sohasem a megoldott, hanem a felvetett problémák az érdekesek. Addig érdemes csinálni, míg az ember tud kérdéseket felvetni, feladatokat állítani maga elé. Ha nem, jobb befejezni. (…) Egy bizonyos szint elérése után az ember kénytelen elgondolkodni, megérezni, hogy a reproduktív elem túlsúlyba kerül a reprezentatív fölött. (…) Ha az ember új problémák megoldását tűzi maga elé, akkor a módszerekben sem kötheti magát az egyszer már elsajátítottakhoz. (…) Lucien Hervé írja a könyvében: a szép az utcán szaladgál. Szüntelenül nézni, figyelni, látni és megkeresni az utcán szaladgáló szépet, ezt szeretném. Kibányászni a mindenhol heverő értékeket, millió arcából a világnak, a természetnek.”

És ez az áldott jó ember utódok nélkül halt meg. Mi lesz veled magyar fotográfia? Egyebekről nem is szólva.

NoGun
A szerző 2003, a FotoKlikk.hu megalakítása óta ötletgazdája, megvalósítója és főszerkesztője e portálnak. A 2006-ban alapított FotoKlikk a Fotográfiáért Alapítvány kuratóriumi elnöke. Építészmérnök, grafikus, typográfus, 3 évtizede az IT szektorban keres és fejleszt különleges technikai megoldásokat, most épp az élő közvetítés területén. Bővebben>>

További friss hírek