Horling Róbert

0
10

Volt egyszer egy ízig vérig fényképész. Fényképész, aki mesterfokon művelte a szakmáját, fényképész, aki művészi érzéseit, gondolatait a fotó útján akarta és tudta megvalósítani.

Ezt a fotográfust Horling Róbertnek hívták. Eredménylistája páratlan, kiállítások sokasága, kitüntetések, poziciók… Míg élt, mindebből kijutott neki. De már halott. Majd egy évtizede. S nekünk, ismerőinek, barátainak, családtagjainak kutya kötelességünk mindent megtenni, hogy ez a páratlan életmű éljen, hasson. Ismerjék meg azok is, akik úgy lettek fényképésszé, hogy már nem találkozhattak vele. Azok is, akik még akkoriban nem jártak kiállításokra. Azoknak pedig akik ismerték, adjuk meg a lehetőségeket a művekkel való újbóli szembesülésre, ezzel áttételesen az emlékezésre is.

Mindezeken felül Horling képei a szélesebb közönség számára is élményt szerezhetnek. Csak a szépet észrevevő kamerájával sokféle feladatot oldott meg magas szinten. Kiemelkedő reklám- és illusztrációs fényképész volt, de készített műszaki-, riport-, zsáner- és természetfotókat is. Itthon és a világ számtalan országában megfordult, s onnan színvonalas képekkel tért haza. Az MTI harmadik nagy generációjának egyik meghatározó tagja volt, fotói a magyar fotográfiai közvagyon részét képezik.

Ezért nyugodt szívvel ajánlom figyelmükbe a pályázatot, és kérem, ha módjukban áll, támogassák azt.

 

Hévizgyörk, 2000. február 27.

Kincses Károly

múzeumigazgató