Kincses Károly: Bojár Sándor nincs többé
Már megint kevesebben vagyunk eggyel! Január 31-én meghalt a fotóriporter szakma nagy öregje. Halála stílszerű volt, illett sokat látott, sokat próbált életéhez. Január végén még a betegágya szélén üldögélve tervezgettük feleségével és vele egy ösztöndíj létesítésének lehetőségeit a célból, hogy a lakásában fényképek alakjában megőrzött huszadik századot Bojár-kommentárokkal ellátva feldolgozza a fotómúzeum egy munkatársa. Sanyi bácsi lassan bólogatott, instrukciókkal látta el higanymozgású feleségét, miszerint hogy melyik létra tetejéről melyik dobozt kell kibányásznia a polcok, szekrények labirintusából, illusztrálandó egy-egy mondatát.
És akkor most vége.
Nem mondja már el, mit beszélgetett Szentgyörgyi Alberttel, miközben fényképezte, nem írja rá a kép borítékjára a kutató, mit gondolt a fotós, miközben Szálasit és társait akasztották a börtön udvarán, már senki nem tudja meg tőle a Horthy-féle vitézzé avatás, a cserkész jamboree, Viktor Emánuel olasz király pesti látogatása, az eucharisztikus világkongresszus, a Zamercev tábornoknak átadott díszalbum, a 49-es VIT részleteit.
Be kell érjük a korabeli újságok, a történelemkönyvek szövegeivel, a kép és a történet közti hiátusokat meg kénytelenek leszünk megérzésekkel, belemagyarázásokkal kitölteni. S közben azt vesszük észre, hogy az ember, akivel még a múlt héten beszélgettünk, maga is a kutatás tárgyává lett. Képeiben rögzült ismeretanyaga mellé fel kell építenünk élettörténetét is.
Életből mára csak az adat maradt. Született Szegeden,1914. augusztus 16-án. Iskolába járt, tanult, dolgozott és meghalt Budapesten, 2000. január 31-én. Egy fotóriporter, akinek egyéni sorsa egyenlő egy ország történetével, egyszercsak felmondta a szerződést és azt üzeni: történjék itt már bármi, engem nem érdekel, hozzám már nincs köze.
Ilyen kérdések foglalkoztatnak, miközben azt kell a számítógépemből kibogarászni, hogy fényképésztanulóként .1934-ben Inkey Tibornál szabadult fel, 1935 végéig az Inkey Fotóriport Vállalatnál fényképezett, majd az Esti Kurírnál dolgozott 1936-tól 1939-ig, hogy.munkaszolgálatoskén megjárta a Don-kanyart, 1945 után a Rendőri Sajtóiroda munkatársa lett, fényképezte a várost, a gettóban meghalt emberek tetemeinek elszállítását, a nyilas áldozatok tömegsírjainak kihantolását, a háborús bűnösök kivégzését. Az ötvenes évek legelején került a Színház című laphoz, majd a Magyar Naphoz, 1952-ben a Magyar Fotóhoz, majd 1956-után jogutódjához, az MTI-hez, hol 1964-ig dolgozott, mint a sportrészleg rovatvezetõje. Innen ment az Ország Világhoz, majd a Szovjetunió nevét fejlécén hordó laphoz. Nyugdíjazása után az Autó Motor fotóriportere lett. Mindeközben kiállított, könyveket írt, kitüntetéseket kapott, s most meghalt.
Egy baráttal megint kevesebb, egy munkával több. Igaztalan és felettébb szomorú helyzet.
